Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

NB II: Veretlenül bajnok a Kozármisleny, a Baja az ezüstérmes

Két sima meccset hozott a vasárnap.



:

:

Harmadik mérkőzésén, a nyugati rangadón is fölényes diadalt aratva veretlenül nyerte az NB II négyes döntőjét a Kozármisleny. A második helyről döntő találkozón a Baja simán legyőzte a Pénzügyőrt.

Kanizsa KK – NEOsport-Kozármisleny SE 75-120

A szünetig szerzett 30 pont fölötti előnyére, továbbá leginkább a remek dobóformát kifogó Bíró L. (30/24), Halász Á., Tóth B. (16/6-16/6), László J. (13/3) és Kövecs M. (12) kosaraira alapozva a nyugati “ütközetet”, az utolsó összecsapását is simán nyerte a Kozármisleny a Kiss K. (27/15) és Koma D. (25/6) ponterősségében bízó Nagykanizsa ellen. A baranyai gárda az egész szezont veretlenül játszotta végig, így teljesen megérdemelten lett az NB II bajnoka.

A mérkőzés adatai: https://mkosz.hu/merkozes/x2425/hun3_ply/hun3_ply_122458

Pénzügyőr SE – Foody-BasketBaja SE 70-95

A bajnokság ezüst-, illetve bronzérméről döntő összecsapáson a nyitó és a záró szakaszban egyértelműen hatékonyabban, szervezettebben játszó Baja minden negyedet megnyerve győzte le szinte kizárólag Hódos P. (29), Virág E. (22). Kovács P. (20), Mándity M. és Pongó M. (10-10) találataira támaszkodva biztosan a J. Ruiz (21)-Garancz M. (11)-Széphelyi T. (10/3) trió vezette Pénzügyőr gárdáját.

A mérkőzés adatai: https://mkosz.hu/merkozes/x2425/hun3_ply/hun3_ply_122459<l

Az NB II négyes döntőjének végeredménye

1. NEOsport-Kozármisleny SE
2. Foody-BasketBaja SE
3. Pénzügyőr SE
4. Kanizsa KK

Fotó – Zsifkovics Ágnes

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Cimbi Recent comment authors
Cimbi
Olvasó

Gratulálok

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés