- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

NB I/B, Zöld-csoport: Az újonc Budafok telel az élen

Körkép tabellával a B-csoport alsóházából.

12 csapattal, többek között nagy visszatérővel, élvonalbeli klubok fiókcsapataival és abszolút újoncokkal kezdődött meg szeptember végén az alapszakasz a harmadik vonalban.  Mostanra már körvonalazódnak az erőviszonyok, a Piros-csoporthoz hasonlóan itt is nagy csata várható a feljutásért.

A B-csoport versenyrendszerén nem változtatott a szövetség az előző kiíráshoz képest. A legjobb nyolc csapat jut a PlayOffba, a negyeddöntős, az elődöntős és a döntős párharcok az egyik fél harmadik, a bronzcsata és az alsóházi helyosztók az egyik fél második sikeréig tartanak, az 5-8. hely sorsát kuparendszerben döntik el. Csak a bajnoki cím ér automatikusan feljutást, az ezüstérmes osztályozót játszik a piros-csoport 13. helyezettjével, az oda-visszavágós párharcot a piros-csoportos együttes kezdi hazai pályán. A szabályok szerint az utolsó, nem U23-as csapat kiesik a Zöld-csoportból, de az elmúlt évek alapján, illetve a jelenlegi, kevesebb zöld-csoportos együttes miatt korántsem biztos, hogy valóban elveszíti NB I-es indulási jogát az az alakulat, amely a pályán nem tudja kiharcolni azt. Továbbra is érvényben van a fiatalszabály és a magyarszabály: minden mérkőzésen végig pályán kell lennie csapatonként egy, 2002. január 1-én vagy utána született, hazai nevelésű játékosnak; továbbá a meccskeretbe csapatonként egy játékos kivételével csak hazai nevelések nevezhetők.

A tavalyi szezonban két, egyaránt évek óta a Piros-csoportba igyekvő csapat vívta ki a feljutást: az alapszakaszgyőztes Cegléd úgy lett bajnok, hogy mérkőzést sem veszített a rájátszásban, az azóta nevet és székhelyet váltó Megyeri Tigrisek a Conoil Pápa KC elleni osztályozón harcolták ki a piros-csoportos indulási jogot. A B-csoport felsőházának mindkét kiesője, a Baja és a Pápa is visszalépett a Zöld-csoporttól, így a bronzérmes DEAC U23 is felkérést kapott a piros-csoportos indulásra, amelyet el is fogadtak a cívisvárosiak. Két tavalyi zöld-csoportos gárda, a 7. Békés és a 12. Elite Basket szintén nem vállalta az NB I-es szereplést, ennek következtében összesen öt csapat sincs ott az idei mezőnyben a tavalyiak közül. három újonc kezdte meg a szezont a Zöldben: a Budafok százszázalékos mérleggel nyerte az NB II legutóbbi kiírását, a négyesdöntőben ezüstérmes NYÍKSE és az arról lemaradó Dávid Kornél KA is története során először szerepel a felnőtt NB I-ben. A mezőnyt a tervezett, illetve a tavalyi 14 helyett ezúttal tehát csak 12 csapat alkotja, ami viszont még kiegyenlítettebbé, izgalmasabbá teszi a bajnokságot.

Nem szokványos, hogy egy bajnokságot az előző szezonban még alsóbb osztályban szereplő csapat vezessen, mégsem mondható igazán meglepetésnek, hogy a tavalyi NB II-es bajnok Budafoki KK (11-1) áll a Zöld-csoport élén a téli szünetben. A piros-feketék a 2019/20-as szezonban Hepp Kupát nyertek és az 5. helyen álltak a Piros-csoportban, amikor a covid véget vetett a bajnokságnak, a következő idényben nem tudták vállalni az NB I-es indulást. Az NB II-ben két csupán egy bajnokit veszítettek, de azt a legrosszabbkor, így elsőre még nem jött össze a feljutás, tavaly viszont hibátlan teljesítménnyel lettek bajnokok, ezzel visszatértek az NB I-be. Immár harmadik évét kezdte Budafokon az amerikai Swanson, aki él is a bizalommal, az NB II után a Zöldben is csapata legjobb dobója, 18,4-es pontátlagával a teljes mezőny egyik legjobb magasembere. A keretben a számos fiatal mellett élvonalbeli rutinnal felvértezett játékosok is vannak például Tursics vagy Siklós személyében, a vezetőedző pedig évek óta az a Károly Máté, aki Hepp Kupát, NB II-t, és zöld-csoportos ezüstérmet is nyert már a csapattal. A XXII. kerületiek dominanciájáról sokat elárul, hogy 2020 márciusa óta mindössze két bajnokit veszítettek el, egy székesfehérvári, DKKA elleni kisiklást leszámítva az őszi idényt is hibátlanul abszolválták, a kupában is versenyben vannak még, az eddigi eredmények alapján ők a legesélyesebbek a bajnoki címre.

A 2. helyezett MEAFC-Miskolc (10-2) számára sem ismeretlen a magasabb osztály: a borsodiak 2021-ben estek ki a Piros-csoportból, ahol a ’17/18-as szezonban még a PlayOffba is bejutottak. Tavaly a második helyen zárták az alapszakaszt a Zöldben, nem tűntek esélytelennek a feljutásra sem, azonban a negyeddöntőben meglepetésre kikaptak a Győrtől, így be kellett érniük az 5. hellyel. A játékoskeret jelentős része évek óta együtt játszik, a kulcsemberek közül többek között a Kozák-fivérek vagy Lippai már a Piros-csoportból kieső miskolci csapatnak is tagjai voltak. Váczi Péter csapata nem kezdte igazán jól a szezont, az első négy fordulóban kétszer – a Győrtől és a Budafoktól – is kikaptak, azonban ezt követően novemberben és decemberben sem találtak legyőzőre a bajnokságban, nyolcmeccses veretlenségi sorozatuk a leghosszabb a mezőnyben. A MEAFC 1057 dobott ponttal a mezőny legjobban támadó csapatának számít, ennek tükrében nem lenne meglepő, ha messzire jutnának a rájátszásban, de tavaly saját bőrükön tapasztalták, hogy a remek alapszakasz még nem garancia erre.

A tabella 3. helyén némi meglepetésre a SMAFC 1860 Soproni Egyetem (8-4) áll, Európa egyik legrégebbi sportegyesületének felnőtt férfi kosárlabdacsapata 2018 óta a rájátszásba sem jutott be a Zöld-csoportban, idén azonban eredményesség szempontjából (is) rengeteget profitálnak az SKC-val való együttműködésből. A kék-fehérek játéka három, az élvonalban is egyre több lehetőséget kapó, U20-as korú játékosra épül: a 2002-es születésű Schöll, illetve az egyaránt 2004-es Csendes és Csátaljay Péter alkotta trió közel ötven pontot átlagol, ők hárman dobják a csapat pontjainak többségét. Farkas Dávid tanítványai fiatal átlagéletkoruk ellenére nagyszerűen teljesítenek az egylabdás végjátékokban, egyszer egy-, kétszer hárompontos különbséggel tudtak győzni. A soproni fiatalokra a kettős terhelés mellett minden bizonnyal igen fárasztó tavaszi idény vár, de a PlayOff-részvétel szempontjából ezzel együtt is rendkívül kedvező helyzetben vannak, ami már komoly előrelépés lenne az utóbbi évekhez képest – de pusztán az őszi eredményeket nézve ennél is nagyobb potenciál lehet a soproniakban.

A SMAFC-hoz hasonlóan a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK (4., 7-5) is óriásit javult a legutóbbi év(ek)hez képest, hiszen tavaly az utolsó, 14. helyen zártak, és csupán a visszalépéseknek köszönhetően maradtak bent a borsodiak. Idén azonban a rutinos Rosemond-Bán kettős vezérletével főnixmadárként támadtak fel a Tisza-partiak, akik 7-2-vel kezdék a bajnokságot és a második legkevesebb kapott ponttal állnak a mezőnyben. A legutóbbi, egymást követő három vereség és a negatív pontkülönbség hullámzó teljesítményről árulkodik, de jó napjaikon bárkire veszélyes lehet a Lekli-legénység. Az őket követő Dunaharaszti MTK-ra (5., 6-6) ellenben inkább a stabilitás jellemző, Ughy Albert együttese a mögötte állókat rendre legyőzi, viszont igazán bravúros sikerük még nem volt.  A több rutinos játékossal megerősített sárga-kékek legtöbb ellenfelükkel szoros meccset játszanak, jó úton haladnak a rájátszásba jutás felé. Három, egyaránt5-7-tel álló csapat van még rájátszást jelentő pozícióban: a 6. és a 11. helyezett között mindössze egy győzelem a különbség. A 6. Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli mérlege úgy negatív, hogy a Hódtói Sportcsarnokban veretlenek – tekintve, hogy mindössze négyszer játszottak otthon idáig, nem rossz a helyzetük a legjobb nyolc közé kerülést illetően. A sárga-kékek vezetőedzői tisztségét a piros-csoportos Veszprémhez hasonlóan olyan szakember vette át a szezon közben, aki még pályára lépett a csapatban az idény korábbi szakaszában – Pavlovics Vuk rendkívül fiatal csapatnál kezdheti felnőtt vezetőedzői pályafutását. A Pénzügyőr Sportegyesület több rutinos magyarral erősítette meg keretét a holtszezonban, a korábbi élvonalbeli játékos és piros-csoportos bajnok Kerkai vezérletével próbálnak rájátszásba jutni. Érdekesség a fináncokkal kapcsolatban, hogy továbbra is dr. Bagi Melinda irányítja, így ők az egyetlenek a férfi kosárlabda NB I-ben, amelynek női vezetőedzője van. Története első NB I-es félszezonja után rájátszást érő helyen áll a Dávid Kornél KA, négy játékos kivételével csak U20-asok alkotják a fehér-feketék keretét. A fehérvári fiatalok igazi óriásölőnek számítanak: az olasz Andrea Turchetto tanítványai elvették a listavezető Budafok veretlenségét, és a piros-csoportos Veszprém otthonában is győzni tudtak, ennek köszönhetően még a Hepp Kupában is versenyben vannak. Az újonc számára nagy siker lenne a PlayOff-ba kerülés, amire jelenleg nagyobb esély mutatkozik számukra, mint az idény kezdete előtt.

Két élvonalbeli együttes fiókcsapata áll a 9-10. helyen, egyaránt 4-7-es győzelem-vereség mutatóval. Az Atomerőmű KSE Bonyhád a Pakssal kötött együttműködési szerződést, az őszi idényben két olyan játékos volt, aki mindkét csapatban pályára lépett bajnokin, de Pajor és Frank is csak időnként állt a sárga-feketék rendelkezésére. Rajtuk kívül több olyan fiatal is szerepel a bonyhádiaknál, aki az ASE U20-as korosztályánál tölt be fontos szerepet. Talán a folyamatosan változó összeállításnak is betudható, hogy hullámzóan teljesítenek idáig Jan Pavlik tanítványai, akik hazai pályán szinte bárkire veszélyesek, de idegenben még nem sikerült nyerniük, ennek következtében a téli szünetben nincsenek ott az első nyolcban. Hasonló a helyzet a KTE-Duna Aszfalt U23 esetében is, a lila-fehérek második csapata kizárólag U20-asokkal áll fel, vezetőedzőjük a férfiválogatott szövetségi kapitánya, Sztojan Ivkovics. A kulcsjátékosok az élvonalban is kaptak már játéklehetőséget idén, így mondhatni, hogy hármas terhelés mellett kell helytállniuk. A hírösvárosiak főleg védekezésben jeleskednek, ők kapták a legkevesebb pontot a bajnokságban, de dobóteljesítményben javulniuk kell a PlayOff-ba kerüléshez. Egyelőre úgy tűnik, nem tudja megismételni a tavalyi bravúrt az Agrofeed UNI Győr, 4-8-as mérleggel az utolsó előtti helyen állnak az előző idényben elődöntős Rába-partiak. Két tavalyi kulcsemberük, Geiger és Lógár is a Piros-csoportba szerződött, és bár Sonyák személyében sikerült egy vezéregyéniséget igazolniuk, nem olyan eredményesek, mint tavaly. Az összképhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy sok szoros mérkőzést veszített el a Lénárt-legénység, és bár helyezésben nem állnak jól, mindössze egy győzelemre vannak a rájátszást érő helytől. A sereghajtó egy abszolút újonc, a NYÍKSE-Szegfű Bútor (2-12). A nyírségiek történetének legnagyobb sikere volt a tavalyi, hazai pályán megszerzett NB II-es ezüstérem, amely – mint később kiderült – a visszalépések miatt zöld-csoportos indulási jogot is ért. A kispadra a legutóbbi kiírásban még a klub játékosaként szereplő, korábbi A-csoportos légiós, Brane Szavics ült le, a játékoskeretben is történtek változások. Az eddigi eredmények alapján még nem sikerült teljesen felvenniük a magasabb osztály ritmusát, ám decemberben új névadó szponzort jelentettek be, ami sokat jelenthet egy B-csoportos csapat háttere szempontjából.

H Csapat M Gy V rel.p.
1. Budafoki KK 12 11 1 0.917
2. MEAFC-Miskolc 12 10 2 0.833
3. SMAFC 1860 S. E. 12 8 4 0.667
4. Tiszaújvárosi TPKK 12 7 5 0.583
5. Dunaharaszti MTK 12 6 6 0.500
6. Bodrogi Bau Vásárhelyi Ks. 12 5 7 0.417
7. Pénzügyőr SE 12 5 7 0.417
8. Dávid Kornél KA 12 5 7 0.417
9. Atomerőmű KSE Bonyhád 11 4 7 0.364
10. KTE-Duna Aszfalt U23 11 4 7 0.364
11. Agrofeed UNI Győr 12 4 8 0.333
12. NYÍKSE-Szegfű Bútor 12 2 10 0.167

3 HOZZÁSZÓLÁS

      • Sokat jártam anno arra, még amikor aktívan kosárlabdáztam. Győr egy a szórakozás tekintve is egy kiemelkedő város, pezsgő éjszakai élettel, gyönyörű lányokkal. Már abban az időben is pezsgett az egyetem környéke, a kosarlabda játékosok is aktívan kivették a részüket belőle. Több ismerősömet is magába szívott az ottani züllés. Gondolom ez azóta sem változott. Köszönöm a szót.

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK