Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Nazor szerződését felbontották, Szabóét módosították

A kialakult helyzet valószínűleg nagy hatással lesz a városra, a szponzorokra, egyelőre nem tudják Egerszegen, hogy a következő szezonban mennyiből gazdálkodnak.



:

:

Egy hete döntött úgy az MKOSZ, hogy befejezettnek tekinti a 2019/2020-as szezont és bajnokok és kiesők nélkül zárul a bajnokság. Az eltelt időben a Zalakerámia ZTE KK is rendezte sorait és megtette a szükséges lépéseket – mondta el Stárics Kornél ügyvezető a ztekosar.hu-nak:

– A kormány veszélyhelyzetet hirdetett, amely után zárt kapus mérkőzések rendezését írták elő. Majd egy bajnoki után jött a szövetség állásfoglalása, hogy a szezon lezárásra kerül eredményhirdetés nélkül. Ezután elég nehéz helyzetbe kerültek a sportegyesületek, de hangsúlyoznám, hogy érthető és felelős döntés született. Nehéz időszak következik, mind a gazdaságban, mind a sportklubok életében. Egyelőre még nem tudjuk, hogy a következő szezonban mennyiből tudunk gazdálkodni. A kialakult helyzet valószínűleg nagy hatással lesz a városra, a szponzorokra és el kell telnie pár hónapnak, hogy minden visszatérjen majd a megszokott mederbe. Csak ezután tudunk érdemben tervezni. Most az a fontos, hogy mindenki egészségben átvészelje az előttünk álló heteket.

Nazor szerződését felbontották, Szabóét módosították

– Minden játékosnál kezdeményeztük szerződésének közös megegyezéssel történő felbontását, vagy módosítását. Akinek lejáró szerződése volt, annak felbontottuk a kontraktusát, így tettünk Ante Nazor esetében is. Szabó Zsoltnál munkaszerződésének közös megegyezéssel való módosítása történt meg. A külföldiek sikeresen hazajutottak és a magyar játékosok is családjuk körében töltik a hirtelen jött szabadidejüket.

Nehéz tervezni

– Még korai bármit tervezni, hiszen a források a válság miatt elzárásra kerültek. Nincsenek jegybevételeink, a szponzori bevételeink is kétségesek, hogy beérkeznek. Megpróbáljuk ezt a remélhetőleg rövid időszakot átvészelni és utána már tisztábban fogjuk látni, hogy mekkora az a keret, amiből tudunk gazdálkodni és ahhoz fogjuk igazítani a jövő évi csapat kialakítását.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

5 hozzászólás

5
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
caxorRedbidserbobyballdontlieManó Recent comment authors
serboby
Olvasó

És ebben az időszakban kapnak a játékosok fizetést?

Redbid
Olvasó

Pont azért bontják fel, vagy módosítják a szerződéseket, hogy ne kelljen, vagy minél kevesebbet kelljen fizetni!

balldontlie
Olvasó

Kezd új szintre emelkedni a clickbait:D

Manó
Olvasó

…és vajon mit takar a módosítás??

caxor
Olvasó

Hogy nem szűnt meg a kontraktus, érvényes szerződése van a klubbal a vészhelyzet idejére illetve a folytatásra, mindkét fél számára korrekt illetmény megállapodással.
Gondolom én.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés