Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Naz Carternek sokat segítettek csapattársai a beilleszkedésben

Az amerikai légiós mesélt az eddig Szegeden töltött időszakáról.



:

:

Az amerikai légiós mesélt az eddig Szegeden töltött időszakáról.

Két hete csatlakozott csapathoz Nahziah Carter: az amerikai játékos a DEAC elleni hazai mérkőzésen debütálhatott a Szedeákban, legutóbb Szolnokon pedig 16 pontot szerzett.

– A csapattársaim sokat segítettek, hogy otthon érezzem magam. Ez az első tapasztalatom, hogy milyen profiként élni Európában, így nem volt egyszerű helyzet, de sokat köszönhetek a srácoknak. Az elmúlt időben pedig egy kicsit a várossal is tudtam ismerkedni – összegzett Carter.

Naz a szabályok miatt viszont egy mérkőzést kihagyott, hiszen a Nyíregyháza elleni találkozón nem játszhatott, mert a mérkőzés eredeti időpontjában még nem volt a csapattagja.

– Furcsa helyzet volt, de hát ez a szabály. Amennyire tudtam, igyekeztem a többieket a kispadról segíteni. Ami a játékomat illeti, azt gondolom, képes vagyok még jobb teljesítményre. Nem vár ránk könnyű meccs szombaton sem, de keményen kell játszanunk, és meglátjuk, ez mire lesz elég – tette hozzá amerikai légiósunk.

Ahogy Naz is rámutatott, szombaton 18 órától hazai pályán folytatják a bajnokságot, amikor is a címvédő Falco érkezik az újszegedi sportcsarnokba.

(Fotó: Kamenik Balázs)

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés