Kosárlabda
Nate Reuvers: Komfortosan érzem magam a csapatban, a társaim nagyszerűek, a stáb kiváló
A válogatott magasemberével beszélgettünk az Izland elleni mérkőzés után.

:
:
A magyar válogatott fontos győzelmet aratott csütörtökön Izland ellen, amivel életben maradtak a kijutási esélyeink a vasárnapi záróforduló előtt. Nate Reuvers másodszor lépett pályára a magyar válogatottban, 12 ponttal és 9 lepattanóval zárt, illetve a meccs legvégén az ő triplájával dőlt el, hogy a mieink teljesítik a legalább öt pontos különbséget.
Gratulálok a győzelemhez! Nem voltatok könnyű helyzetben, tudtuk, hogy nem elég nyerni, legalább 6 ponttal kell jobbnak lenni. A mérkőzés eleje nem alakult jól, Gasper Okorn 2-11-es hátrányban kért időt, de már a félidőre 16 pontos előnyt építettetek ki és összejött a kellő siker. Hogyan élted meg a mérkőzést?
Nem voltunk elég élesek az elején, sok labdát adtunk el, könnyű kosarakat engedtünk az ellenfelének, egyszerűen nem találtuk a ritmust, sokat hibáztunk. Az időkérés után rendeztük a sorokat és átvettük az irányítást, azt gondolom erős csapatunk van jó játékosokkal, elkezdtünk felpörögni, keményebben védekeztünk és támadásban is jól játszottunk, örülök a győzelemnek!
Gasper beszélt arról, hogy korábban is voltunk olyan helyzetben a selejtezősorozatban, ahol voltak lehetőségeink bebiztosítani a győzelmünket, ám ezeket sorra elszalasztottuk, Izland ellen idegenben 9 pontos vezetésnél, de akár a törökök ellen a negyedik negyedben plusz hatnál. Szerinted minek volt köszönhető, hogy amikor az izlandiak 19 pontról 5-re jöttek fel, ezúttal sikerült nektek felülkerekedni? Illetve mi járt a fejedben az utolsó szituációban, ami után végül a te triplád zárta le a lényegi kérdéseket?
Azt gondolom egy pillanatra sem adtuk fel a harcot, még a triplám előtt több alkalommal is szereztünk támadólepattanókat, ami új esélyeket teremtettek nekünk, tudtunk legalább büntetőket dobni amikor a dobások nem estek be, ennek köszönhetően nem tudtak ötnél közelebb zárkózni. Ami az utolsó szituációt illeti, a mérkőzés folyamán nem jöttek a dobásaim, ennek ellenére Perl Zoltán betörésekor éreztem, hogy ki kell lépnem az üres helyzethez plusz opciónak és magabiztosan álltam bele a hármasba.
A novemberi ablakban csatlakoztál először a kerethez, nem volt ideális a helyzeted, hiszen már Törökországban sérült kézzel léptél pályára, majd itthon kiderült, hogy eltört, így nem tudtál játszani a visszavágón. Azóta a keretben sok változás volt, viszont a pályán és azon kívül is úgy tűnik, hogy már sokkal otthonosabban mozogsz a rendszerben. Te is így érzed?
Komfortosan érzem magam a csapatban, a társaim nagyszerűek, a stáb kiváló, nagyon boldog vagyok itt és megtisztelő a magyar válogatott tagjának lenni. Azt gondolom fontos láncszeme tudok lenni a keretnek, nem magamért vagyok itt, hanem, hogy segítsek a csapatnak és küzdjek a válogatottért. Nagyon jól érzem magam a srácokkal, nagyszerű érzés olyan meccseken pályára lépni, mint amilyen a tegnapi is volt, örülök, hogy sikerült nyernünk.
Az első feladat kipipálva, de a második még csak most jön, ami különösen nehéznek ígérkezik. Az olaszok a változtatások ellenére éppen Törökországban bizonyították, hogy milyen magas minőséget képviselnek, ráadásul idegenben kell bravúrt bemutatni ahhoz, hogy legyen esély az Eb-re. Mit vársz a vasárnapi mérkőzéstől?
Nem számít épp mennyi az eredmény, küzdeni kell a végsőkig, amikor esetleg hullámvölgybe kerülünk, vagy ellép az ellenfél, akkor is a meccstervnél kell maradnunk. Ahogy mondtad, egy nagyon nehéz feladat vár ránk egy nagyon erős ellenfél ellen, bármi történik együtt kell maradnunk és harcolnunk a mérkőzés legvégéig.
Fotók: Bálizs Zsuzsa

Szólj hozzá!