Nagy várakozással és Magyar Kupa győzelemmel a háta mögött várta a Sopron Basket a Bourges Basket elleni Euroliga negyeddöntő párharcának első felvonását.
Vendég duplával, majd a negyed során végig ponterősen kosarazó Turner válaszként dobott triplájával indult a mérkőzés. 7-6-ig még a Sopronnál volt az előny, de ezután hosszú percekig a francia csapat vezetett. Nagy előnyt nem sikerült kiharcolnia, de két-három ponttal előrébb tartott. Jól jött a negyedbeli hajrá, Casas pedig a legjobbkor dobott triplát (25-23).
Kihagyott helyzetekkel indult a második játékrész, majd egyenlített a Bourges. Nem változott a forgatókönyv sokat. Ebben a szakaszban a Sopron volt a kezdeményező fél. Zahui triplája után kialakult az addigi legnagyobb különbség, 38-29-re vezettek a hazaiak. Innen viszont a magyar bajnok már csak két pontra volt képes, míg a francia együttes tizenegyre (40-40).
A második félidőben a vezetést újra átvette a Bourges, majd utána hosszú percekig nem akart 44-47-ről elmozdulni az eredmény. Casas törte meg a hosszú kosárcsendet, de ekkor még őrizték előnyüket a vendégek. Szerencsére Turner ismét jól célzott, záró négy pontjának köszönhetően előnnyel várhatta az utolsó játékrészt a Sopron (54-51).
Hihetetlen izgalmakat tartogatott a záró etap. Noha végig a Sopronnál volt az előny a negyed során, két és fél perccel a vége előtt egyenlített a Bourges. 60-60 után a vezetést is átvették a franciák. Húsz másodperce maradt a Sopronnak, hogy megnyerje a meccset, ekkor 64-65 állt az eredményjelzőn. Az időkérés után Dupree nem hibázott, így nagyot küzdve, megnyerte a meccset a Sopron és 1-0-ra vezet a párharcban (66-65).
Kiemelt kép: fiba.com



Szép volt csajok!