Bajnokság
“Nagyon lassan értünk haza, az Aréna Savaria előtti parkolóba nem tudtunk bekanyarodni az éljenző, többezres tömeg miatt”
Váradi Kornél sosem felejti el a 2007/2008-as szezont.
:
:
Tizenegy év után újra vasi döntőt rendeznek a férfi élvonalban. Másodszor a bajnokság történetében. Az elsőt a Falco nyerte, amely az alapszakasz-győzelem után zsebelte be az aranyat. A piros-feketék akkor a hetedik helyről meneteltek nagyot, ám a finálét végül elbukták, 3-1-re.
Dragoljub Krivacsevics, Fodor Márton és Fodor Gergely után ezúttal egy szombathelyi játékost, Váradi Kornélt szólaltatjuk meg, aki abban a szezonban – 20 évesen – 35 mérkőzésen 17.9 perc alatt 5.9 pontot, 2.8 lepattanót és 1.1 gólpasszt átlagolt.
– Az egész bajnokság nekem, mint fiatal játékosnak nagyon nagy élmény volt, hiszen sérülésből jöttem vissza, és a szezon során folyamatosan játéklehetőséghez jutottam. Szrecsko is bizalommal nyúlt hozzám, és úgy érzem, hogy nekem is sikerült a teljesítményemmel stabil játékperceket kiharcolnom. Az külön pozitív volt, hogy az utolsó, mindent eldöntő mérkőzésen Doyne kiállítása miatt a második félidőben szinte végig a pályán voltam. Akkor a Körmend egyik meghatározó légiósával, Jermaine Thomasszal szemben folyamatos védőfeladatot kaptam, úgy érzem, sokat tudtam segíteni a csapatnak.
Ha valaki, akkor a Váradi-család pontosan tudja, milyen érzés részese lenni egy megyei rangadónak. A kecskeméti másodedző sosem felejti el, mekkora ünneplés volt a történeti siker után Szombathelyen.
– Egy Körmend-Falco mérkőzés hangulata mindig egy topélmény, főleg egy döntőben, ahol ez megsokszorozódik. Bárki bárhol járt a városban, mindenki erről a megyei fináléról beszélt 2008-ban.
Aztán, amikor megnyertük a bajnoki címet, emlékszem, hogy az egész hazaúton kocsikonvoj kísért minket Szombathelyig. A szurkolók útközben, a Misissippi nevű egység előtt meg is állították a buszt, görögtűzzel fogadtak minket. Nagyon lassan értünk haza, folyamatosan szólt a duda nekünk. Az Aréna Savaria előtti parkolóba pedig konkrétan nem tudtunk bekanyarodni az éljenző, többezres tömeg miatt.
Egyesével hívtak le mindenki a buszról, és aztán a kiscsarnokban egy nagy ünnepséget tartottunk. Mindenki mondott pár jó szót a színpadon, hatalmas élmény volt, soha nem fogom elfelejteni.
De vajon sikerül-e a szombathelyieknek a második vasi finálét is megnyerniük?
– A Körmend az egész szezon során kiemelkedőt nyújtott. Volt egy nagyon erős menetelésük, aminek a végén meg is szerezték az alapszakasz-győzelmet. A Falco az elején egy kicsit hektikusan indult, de úgy gondolom, hogy nagyon jól összeálltak a végére. Szezon közben még érkeztek hozzájuk játékosok, illetve most már öcsém, Benedek is jó formát mutat a sérülése után, ez pedig egy stabil alap a minőségi légiósokkal kiegészülve. Valóban egy éremesélyes gárdát alkotnak. Mindkét csapatnak a szezon során nyújtott produkciója alapján ott van a helye a döntőben, gratulálok is nekik ezért. A hazai pálya előnye a Körmend mellett szól, viszont én úgy gondolom, hogy a Falcóban most van annyi erő, és van olyan hosszú rotációja, minőségi csapata, hogy van esélye arra, hogy elvegye a Körmend pályaelőnyét, és a saját javára fordítsa a párharcot. Az MTE Delas kiesésével teljesen mást játszik, sokszor alkalmazta a Pécs ellen is a „small ballt”, az ötödik elődöntőn nagyon jól kirajzolódott ez az új, speciális forma, de biztos vagyok benne, hogy erre a Falco megfelelően fel fog készülni, illetve van is rá megfelelő opciója. Én négy meccset tippelek, mivel jelenleg a családommal vagyok, és az utánpótlás-válogatott összetartása hamarosan megkezdődik, így én tévén fogom követni az eseményeket.
[totalpoll id=”19324″]
Fotók: Nyugat.hu
Szólj hozzá!