- HIRDETÉS -spot_imgspot_img

„Nagyon komoly klubról van szó, a legutóbbi három szezont egyaránt a negyedik helyen zárta”

Scherer Bálint nyíltan beszélt arról, miért igazolt Zalaegerszegre.

Egész eddigi pályafutása alatt a Nemzeti Kosárlabda Akadémián, illetve az NKA Pécs férfi csapatában, Pécsett élt, ott vannak a barátai, így aztán érthető, hogy Scherer Bálint, vagyis Csibi számára nem volt egyszerű az, hogy Zalaegerszegre igazol, és az előttünk álló szezonban már a Zalakerámia ZTE KK kosarasa lesz. De pontosan látja, hogy ez a váltás újabb fejlődési lehetőséget jelent számára – sokat várnak tőle Zalaegerszegen – írja az nkapecs.hu.

Természetesen nem volt egyszerű számomra ez a váltás, hiszen egész életemben Pécsett voltam, itt játszottam, éltem, megszoktam az akadémián, illetve a felnőtt csapatnál dolgozó embereket, akikkel szinte több időt töltöttem, mint a családommal. Nyugodtan mondhatom, nem tartanék itt, ha mindezt nem csináltam volna végig az akadémián! Sokat adott nekem, és nem csak szakmailag: sok barátot szereztem. Tehát nem könnyű az, hogy máshol folytatom, ugyanakkor további fejlődési lehetőségként élem meg, hogy a ZTE-hez kerültem. Nagyon komoly klubról van szó, a legutóbbi három szezont egyaránt a negyedik helyen zárta ez a csapat! Új lökést, új impulzust adhat a pályafutásomnak az előttem álló zalaegerszegi időszak. Bizakodva várom az idényt, minden tőlem telhetőt megteszek majd azért, hogy segítsem új csapatomat

– mondta Scherer.

Hozzátette, nyomják az alapozást, sokat edzenek, alaposan belecsaptak a közepébe. A beilleszkedés könnyen ment, köszönhetően annak is, hogy jó néhány játékost ismert már a pályáról,.

Jól érzem magam Zalaegerszegen, keményen dolgozom, mert itt is meg akarom mutatni, hogy mire vagyok képes

– tette hozzá.

3 HOZZÁSZÓLÁS

AJÁNLÓ

NÉPSZERŰ CIKKEK