Bajnokság
“Dönteni kellett, hogy bezárjuk a boltot, vagy megpróbáljuk megmenteni a klubot a megszűnéstől”
Előfordult, hogy félszezonnyi tartozás volt a szállítók, a játékosok és az ügynökök felé Jászberényben. Közölték, hogy akinek van lehetősége, eligazolhat.

:
:
Gulyás Csaba, a Jászberényi KSE elnöke ötéves megbízatásának lejárta előtt már jelezte, hogy újabb ciklust ebben a tisztségben nem vállal. A folytonosság biztosítása érdekében viszont elnökségi tagként továbbra is a klub szolgálatában marad. A csapat hivatalos honlapja a leköszönő elnököt arra kérte, hogy értékelje az elmúlt öt évet.
– Nehéz, de eredményes öt év volt – kezdte értékelését Gulyás Csaba, aki nem éppen könnyű helyzetben vette át a 2014/2015-ös szezon előtt a JKSE vezetését. – Bár az előző szezont a 10. helyen fejezte be a csapat, az egyesületnek mintegy félszezonnyi tartozása volt a szállítók, a játékosok és a játékos ügynökök felé. A nevezésünket első körben a 2014/2015-ös pontvadászatra nem is fogadta el az MKOSZ. Kovács Róberttel és Hőgye Istvánnal együtt kellett döntenünk, hogy bezárjuk a boltot, vagy megpróbáljuk megmenteni a klubot a megszűnéstől. Utóbbi mellett döntöttünk, s az önkormányzat segítségével sikerült annyira rendbe szedni a dolgainkat, hogy végül mégis indulhattunk a legmagasabb bajnoki osztályba. Igaz, ennek komoly ára volt, hiszen a következő három évben nagyon meg kellett húznunk a nadrágszíjat, mert ennyi időbe tellett, míg konszolidálni tudtuk a JKSE anyagi helyzetét. Az első három évben tehát nagyon nyomott költségvetéssel dolgoztunk, mert folyamatosan törlesztettük adósságainkat – mondta Gulyás Csaba, aki az egyes bajnoki szezonokról is szólt.
– A 2014/2015-ös évet Bencze Tamás szakmai irányításával kezdte és fejezte be a felnőtt csapatunk. Ebben a szezonban fordult elő, hogy a bajnokság közepén összehívtuk a játékosokat, a szakmai stábot és elmondtuk, hogy bizonytalan a klub helyzete, akinek van lehetősége eligazolhat. Tamás és a játékosok így is befejezték a szezont. Azt gondolom, hogy nagyrészt Bencze Tamásnak volt ez köszönhető, amit most is köszönök neki Ha Ő nem így áll ehhez a helyzethez, lehet most nincs JKSE az első osztályban. A nehéz helyzet ellenére a 12. helyet szereztük meg, ami nagyon jó eredmény volt. A 2015/2016-os bajnokságot Forray Gáborral kezdtük, s menet közben edzőt kellett váltanunk. Szrecsko Szekulovicsnak kellett a csapatot benntartani, ami nem kis küzdelem árán sikerült is. A 12. hely azt jelentette, hogy nem kellett kiesési helyosztót játszanunk. Igen rázós volt a következő bajnoki évünk is, melyet Stefan Tottal kezdte csapatunk és a Lo Elhadji Malickkal fejeztünk be. Ebben az évben is a 12. helyet szereztük meg. A 2017/2018-as bajnoki pontvadászatot – a sikeres konszolidációnak köszönhetően – már jobb helyzetben kezdtük, de szó sem volt arról, hogy dúskáltunk volna az anyagi javakban. Önmagunkhoz mérten léptünk előre, de a mezőny tekintetében így is a legkisebb költségvetésű A-csoportos csapatok közé tartoztunk. Nem volt igazán jó évünk, hiszen nem a legjobban nyúltunk bele az idegenlégiósok igazolásába, s menet közben cserélnünk is kellett. A megszokott 12. helyet viszont így is hozni tudtuk. Az igazán kiugró eredményt a legutóbbi szezonban értük el Nikola Lazics szakmai vezetésével. Jól sikerült az idegenlégiósok kiválasztása, s ha sérülések nem zavarták volna a szakmai munkát, még az ötödik helynél is előbb végezhettünk volna. Így is ez volt a klub eddigi legsikeresebb éve, hiszen korábban egyszer már végeztünk az 5. helyen a bajnokságban, de a Magyar Kupában még soha nem kerültünk a 4 közé – értékelte az elmúlt öt év eredményeit Gulyás Csaba, aki természetesen arról is beszélt, hogy miért nem vállalja tovább a klub vezetését.
– Nagyon kemény öt év volt, s ezt munka mellett nem lehet már tovább vállalni. A magam és családom jövőjét a könyvvizsgálói munkámból kívánom továbbra is biztosítani, s az is teljes embert kíván. Ez a kettősség az elmúlt 5 évben sem volt egészséges. Mindenképpen szükség van arra, hogy olyan ember vezesse a klubot, aki főállásban csak ezzel foglalkozik. Egy NB I A-csoportos felnőtt csapatot működtető egyesületnél szerintem ez alapkövetelmény. Munkáját nálunk két elnökségi tag – Hőgye István és én – segíti, s a társadalmi elnökünk, dr. Csiki Zoltán segítségére is számíthat. Reményeim szerint az új vezetés eredményesen működik, és ez a csapat eredményeiben is visszatükröződik majd. Igaz, a legutóbbi Magyar Kupa 4. és bajnoki 5. helyezéssel nagyon magasra tettük a lécet, de mindenképpen egy szerethető és eredményes gárdát próbálunk majd összehozni. A szakmai döntések a játékosok kapcsán természetesen továbbra is a vezetőedzőnk kezében összpontosulnak, az eredményességért viszont a klubvezetés is felelős.
fotó: Jászsági Térségi TV

Köszönjük Csaba ! Végig éltünk minden szezont, mindnek volt szépsége és buktatója egyaránt, gratulálok !
Sokan nem tudják, sőt el se tudják képzelni milyen nehéz ebben a rohadt városban bármit is vezetni. Kívülállók azt gondolhatják (jogosan), hogy ebben az elvileg gazdag kisvárosban jut pénz mindenre. A helyzet viszont korántsem ez. Bevarrt zsebű, milliárdjaikon pöffeszkedő nagyvállalkozók, irigy, haszonleső emberek tömkelege, és akkor a politikát már nem is említem, mert még kapnék érte… Mai hír, hogy az MLSZ hál’Istennek nem engedte elindulni a futballcsapatunkat a 4 nap múlva kezdődő nb2es bajnokságban. Ez némileg bizakodásra ad okot az idei szezont illetően. A mögöttünk hagyott szezont 5.helyen zártuk, pedig a költségvetésünk talán a 2. legkisebb volt. És ha egyszer… Olvass tovább »
“pedig a költségvetésünk talán a 2. legkisebb volt”
Ezt ugye te sem gondolod komolyan!?
Haver, bármilyen hihetetlen, de ez így van. Sportcsoda volt.
Haverod neked a langyos simi, kisfiú… Ha pedig tényleg komolyan gondolod, akkor inkább menj vissza legózni, mert amibe ugatni akarsz, ahhoz nem értesz!
Rendkívül intelligens válasz. Gratula hozzá!
Most a futballt kedvelő berényiek biztosan csókoltatnak.?
Különben sok sikert nektek!
Jászberény futballpályáján 12 évet húztam le, így szívügyem a berényi foci, pontosabban: nekem valóban szívügyem. Ezért örülök, hogy nem jutottak fel. ? Bonyolult. Jobb így mindenkinek, még a berényi futball szerelmesei is felsóhajtottak a döntés kapcsán…???Így nem váltja fel 1000 ember szórakozását 1 ember szórakozása…
Huuú, ezt nem is hallottam, kár lett volna egy “one man show” miatt a foci NBII-t vállalni.
Szabi! Egyetérteni tudok minden szavaddal. A jászberényi vállalkozók hozzáállása a közélethez, sporthoz felháborító!! Tisztelet a kevés kivételnek. Egy ilyen szezon után sorra kellene jelentkezniük! Borzalmasak,a helyi vezetésről pedig inkább ne is beszéljünk. Tragédia.. Csak reménykedhetünk….
Sok sikert kívánok a következő szezonra!nem lesz könnyű…
Szép volt Csabi! Köszönjük a munkádat, reméljük a szintén eredményes folytatást!