Bajnokság
Nagyobb hangsúlyt fektetnek a fiatalokra Szolnokon
Minőségi javulást akarnak, indulnak a B-csoportban is.
:
:
Minőségi változást szeretne elérni a Szolnoki Olajbányász új vezetése a fiatal játékosok szerepeltetésében, s ehhez minden lehetőséget igyekeznek is megadni a szakembereknek – derült ki abból, amit Pór Péter, a klub szakmai igazgatója közölt az iszolnok.hu portállal. A szövetség elnöksége helyt adott ugyanis a szolnokiak kérésének, s engedélyezte ősztől egy B-csoportos csapat indulását a Tisza-partiaknak a Zöld csoportban.
Az A-csoportos csapatoknak van arra lehetőségük, hogy kérvényezzék B-csoportos együttes indítását, ám ebben az esetben csak 23 évnél fiatalabbakat szerepeltethet az adott klub. Mi kértük ezt, s örömmel értesültünk arról, hogy a keddi napon jóvá is hagyta ezt az MKOSZ elnöksége
– mondta az iSzolnoknak Pór Péter, az Olajbányász szakmai igazgatója.
A szakmai igazgató elmondta, hogy ezzel azt az átmenetet kívánják biztosítani fiatal tehetséges játékosaiknak, ami 18 éves kor és a felnőtt keretben való szereplés között eddig hiányzott.
– A B-csoport erősebb, mint az U20-as bajnokság, így lényegesen jobb felkészülési lehetőség lesz fiataljainknak. Azt várjuk ettől, hogy az A-csoporthoz szükséges rutint, fizikumot és sebességet hamarabb érik el. A B-csoportos csapatban az A-s keret fiataljai, valamint az U20-asok mellett az U18-asok legjobbjai is rendszeresen játszanak majd.
Mint azt Pór Pétertől megtudtuk, az NBI/B-s csapat edzéseit Szarvas Gábor irányítja majd, ugyanúgy, ahogyan az U20-asokét.

Azért Pór és a fiatalok beépítése eléggé két külön fogalom… amíg ő volt a vezetőedző, egy fiatal sem lett beépítve a felnőtt csapatba és vált meghatározó játékossá – akár az olajnál akár más magar klubban-, pedig volt merítési lehetőség. +/-20-nál beküldeni a játékost már édesmindegy, főleg ünnepnapokon és karácsonykor… bár ez egy eredményorintált klubnál nem mérvadó hány hazai nevelés játszik vagy padozik.
Most viszont hogy elment a pénzes-zsák, itt a lehetőség. Ötletnek jó, támogatni kell. Kíváncsi leszek mire mennek fizikailag. Viszont Szolnokon elég nagy divatja volt mindig is, hogy idősebb korosztályban versenyeztetnek… nem sok köszönet volt benne néha.
Nagyon fontos lépés a jövőt illetően. Tóth Zoli,Takács,Kipe,a Mérész testvérek, Ciczás Laci és sok szolnoki srác által magáénak érezte az ember a csapatot, jobban szerethető volt az Olaj. És azokban az években is jöttek az eredmények. Gratula azoknak, akik így gondolkoznak,sok sikert a megvalósításban !
minden bajnokság elején ezt halljuk, semmi nem lett belőle, miért éppen most higgyük el?
anno Tasnádi Zoli felvitte a fiatalokat az NB1/B-be, utána Tóth Zoli megszüntette a csapatot,
ez sem lesz másképpen
Meg is nyerték Szolnoki Főiskola néven, ha jól rémlik. 2006-08 körül.
Jó kezdeményezés, előremutató koncepció, lokálpatrióta szemlélet. Mindig is szerettünk tapsolni a szolnoki kosaraknak. Nagy szükség van a megtartó intézkedésekre, mert tegnap is, szánalomra méltó volt, amikor a Fradi szurkolók három magyarnak énekelték a Himnuszt a meccs elején. Igaz, 19000 torokból, szívből szólt. Hajrá Peti, szurkolunk nektek!