Connect with us
Hirdetés

EuroCup

Nagy volt a szomorúság, de egyre közelebb a céljaihoz a Szekszárd

Gereben Líviáék a kupában és a bajnokságban is döntőt játszanának.



:

:

Nagyon kevés hiányzott az Atomerőmű KSC Szekszárd újabb bravúrjához az Európa-kupában. A hazai pályán megszerzett hatpontos előnyével sokáig jól gazdálkodott a magyar csapat, ám a hosszabbítást követően sikerült hét ponttal felülkerekednie Spar Citylift Gironának (80-73). Összesítésben így egy ponttal bizonyultak jobbnak a spanyolok.

– Tényleg nagyon kicsi hiányzott ezúttal – mondta Gereben Lívia, az Atomerőmű KSC Szekszárd bedobója a BB1.hu-nak. – Úgy kezdtük a találkozót, ahogy megbeszéltük. Az volt a taktikánk, hogy az elején megpróbálunk egy kicsit meglépni. Fizikálisan szerintem teljesen pariban voltunk ezzel a csapattal. Nem tudnám azt mondani, hogy bármelyik szegmensben jobbak lettek volna nálunk. Sokat készültünk belőlük és Djokics Zseljko vezetőedzőnk kérése volt, hogy fejben mindenki legyen ott a kezdetektől. Ennek megfelelően jól és koncentráltan indítottuk a találkozót. Az várható volt, hogy a Girona össze fogja magát kapni. Egy sztárcsapatról beszélünk, nem tudtuk őket nagyon megijeszteni. Nekik is vannak hullámvölgyeik, de arra számítani lehetett, hogy négy negyeden keresztül ez nem marad így. A folytatásra kapcsoltak, így lett ebből egy egál meccs.

Döntő volt, hogy a hosszabbítás előtt kaptunk egy hárompontost, amivel ledolgozta a Girona a különbséget. Nem mondhatom azt, hogy nagyon jól játszottunk, mert ettől sokkal jobb képet is tud mutatni a csapat, de küzdöttünk és mindenki nagyon szerette volna ezt a győzelmet.

Tényleg fájó, hogy ennyire kevesen múlt a továbbjutásunk, ráadásul többször is lett volna esélyünk arra, hogy eldöntsük a meccset, de valamiért nem jött össze.

Érhető módon fájdalmas volt ez a vereség a szekszárdiak számára, de még fontos feladatok előtt állnak, így minél előbb megpróbálnak továbblépni a történteken.

– A szomorúság nagy volt a meccs után, mert mindenki szerette volna ezt a győzelmet vagy továbbjutást – folytatta a játékos. – Győzelmi szándékkal léptünk pályára, nem úgy terveztük, hogy csak a hatpontos előnyünket őrizzük meg a meccs során.

Közel voltunk megint, évről-évre egyre közelebb vagyunk. Idén voltunk talán a legközelebb. Bízom benne, hogy előbb vagy utóbb, de össze fog ez jönni a csapatnak. Rosszul érintette a társaságot, de bánkódni nincsen idő, mert szombaton már bajnoki meccsünk van.

Ezen most túl kell lépnünk. Rossz és fáj, de sajnos ilyen a sport. A hibákból tanulunk, de nem szabad a múlton rágódni sokáig, mert azon már nem tudunk változtatni.

Remek csapat van Szekszárdon – Fotó: kscszekszard.hu/Jantner Fotó

A bajnokságban és a Magyar Kupában változatlan a célja az Atomerőmű KSC Szekszárdnak, idén is legalább döntőt szeretne játszani mindkét sorozatban.

– Szeretnénk a Magyar Kupában döntőt játszani, mint tavaly. Egy bombaerős Sopront nagyon nehéz lesz még akár egy meccsen is megverni. De, ha eljutunk odáig, akkor remélem, hogy senki nem feltett kézzel fog pályára lépni.

Ugyanígy a magyar bajnokságban is döntőzni szeretnénk, bár ott nem indulunk olyan előnyös pozícióból, mint az előző szezonban. Itt sokkal nehezebb lesz a dolgunk, míg a Magyar Kupában egy kicsit könnyebb ágra kerültünk.

Természetesen ezzel nem nézem le az ellenfeleinket, de a tavalyi nagyon erős Cegléd és Győr ellen nehezebb volt játszani, mint amilyen az újonc, de rendkívül tehetséges Csata ellen lesz idén. A bajnokságban a rájátszás során kijöhet még annak az előnye, hogy hozzászoktunk a nemzetközi meccsek miatt a szerda-szombat ritmushoz. Ez még a mi malmunkra hajthatja a vizet és remélem, hogy meg fogjuk tudni valósítani, amit szeretnénk – zárta szavait Gereben Lívia.

Kiemelt kép: fiba.basketball

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
csocsa Recent comment authors
csocsa
Olvasó

Mindent bele csajok!!!HAJRÁ KSC!!!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés