
:
:
Omenaka Godwin újra az Alba Fehérvár játékosa! A nigériai-magyar kettős állampolgár, 24 éves, 205 centiméter magas center 2020-ban a DEAC csapatától érkezett az Alba Fehérvárhoz és két évet erősítette a csapatot. Ezt követően Körmenden produkált kiváló idényt, amelyre külföldön is felfigyeltek, így Omenaka a francia élvonalbeli Bourge en Bresse csapatához igazolt, majd országon belül váltott, és Nancy lett a következő állomáshelye. Az előző idényben három helyen is megfordult, a német első osztályú Rostockban meccsenként 19 perc alatt 7.9 pont és 5.9 lepattanó volt az átlaga. Innen Kínába szerződött, de csak öt meccsen szerepelt a Távol-Keleten, végül az évadot az olasz élvonalbeli Cremonában zárta, ahol szintén 5 összecsapás jutott neki.
„Olyan ez, mintha hazatérnék – mondta Omenaka Godwin. – 2020-ban érkeztem Fehérvárra, és nagyon megszerettem a klubot. Ismerem a várost, a csarnokot, semmi meglepetés nem érhet. Akkor már Alejandro Zubillaga is itt dolgozott, aki most sportigazgatóként tevékenykedik. Nagyon várom az előttünk álló idényt, magamtól azt remélem, hogy kiegyensúlyozott teljesítmény mellett folyamatosan fejlődök. Az Alba mindig a legmagasabb célokat tűzi ki maga elé, most is ott szeretnénk lenni az élmezőnyben.”

Az edzőnek lesz dolga, de végülis ezért hozták, hogy ütőképes csapatot kreáljon, az alapanyaga mindenesetre meg lesz hozzá, ha még Pongó is az Albába kötne ki az már elég jól nézne ki.
Decemberig ki is húzza talán Fehérváron..több időt nem jósolok neki. IQ-ja vetekszik egy tacskóéval nem megbántva szegény kis tacskókat
Mert az a sok dzsódzsekszon, aki minden évben ismeretlenül Amerikából ideigazol, az mind IQ teszten esik át és mind briliáns elme, ugye? Nem Tudományos Akadémián üzemeltetnek, hanem kosárlabdacsapatot. Stefánnal együtt erős páros lehetnek, tudni kell őket okosan használni. Hogy Krivinek hol lesz itt hely, azt nem annyira látom, nem lepődnék meg, ha távozna vagy kölcsön lenne adva.
Jó hülye vagy, neharagudj.
Üdv itthon megint!
Imádom, most hogy ideigazolt természetesen buta meg ostoba meg fakezű és csak zsákolni tud. LOL.
Ha mondjuk Szolnokra vagy Egerszegre igazol akkor meg egy igazi zsenit átnának benne. a károgók 😀
Úgyis az edzőn múlik sokminden. Nálam ő a szürke zóna egyelőre. Semmi gond nem volt vele amúgy Fehérváron anno.
Butának buta volt utánpótlásban is, Debrecenben is, Fehérváron is, Körmenden is és külföldön is, viszont hozzá hasonló atléta egy sincs a magyar bajnokságban. Ezt egy jó edzővel ki lehet használni. Speciel én jobban örültem volna neki nálunk Molnár helyett CSEREcenternek egy jó légiós mögött. Ami kritika érheti az Albat az egyedül az, hogy merték két fejben labilis és egyértelmű hiányoságokkal rendelkező magyar magasemberre bízni a center posztot és center légiós nélkül vágnak neki a szezonnak. Bár az idei centereiteknél csak jobb lehet 😉
Én örülök Molnárnak is. Szerintem cserecenter szerepre kb.15 percre tökéletes nekünk, szerintem mind személyiségben mind játékstílusban jobban illik a csapatunkba. Lehet az albában lesz is ebből konfliktus,hogy egyik félnek sem fog tetszeni ha esetleg csak 10-15 percet fog játszani. Omenaka és Filipovic is elég nagy arcú játékosnak tűntek eddig.
Ahhoz képest, hogy “buta”, elég sokan remegtek érte tavaly is, Szolnokról is. Kétlem, hogy láttad volna a fehérvári szezonját. Zubillaga rendesen tudta kezelni őt is és Filipovityot is. Az idei légiósoknál bárki jobb, nem csak a center.
Nem a légiósokkal volt a baj, egyszerűen nem lett jól összerakva a csapat. Magyarjaink is gyengén muzsikáltak, lásd, Kriva, Filipovity, Kass, Németh…Centert kirúgtuk, az irányító lelépett, igaz némi segítséggel. Stb.
Freebulletz, egyetértek
A magyar mag megvan, jöhet három extra légiós és van esély a harmadik helyre.
Örülök Godwinnak, szerintem hasznos játékos a hibáival együtt is. Remélem az edző felkötötte a nadrágját, mert eddig igéretes a magyar mag, megint nagy elvárásokkal indulunk neki szurkolók, de tele vagyunk csupa olyan játékossal, akiket fejben rendbe kell rakni
Úgy hallottam, hogy más magyar csapat is nagyon szerette volna visszahozni. Nincs hozzá hasonló fizikumú (és ezt ki is használó) játékos az A csoportban és nem is lesz. Ha a bírók engedik játszani, akkor kőkemény ellenfél lesz a palánkok alatt, ha kifújják a meccsekből (mint sokszor a körmendi szezonjában tették), akkor nyilván csökkenni fog a hasznossága.
Direkt a legbutább játékosokat válogatják össze?
Nagy bukás, vagy nagy győzelem. Az Alba nem aprózza el, lassan tele lesz olyan játékosokkal akikkel bármelyik meglehet.
Hát ha csak a pénzt nézzük akkor az alba idén is top 4 lett volna…
Pongo erősítés lesz ez kétségtelen, de Omenaka??? Művészet lett volna nála ostobább játékost igazolni… Csak zsakolni tud…
Ettől nem lesz bajnok az alba..
Főleg ha szokás szerint igazolnak pár ostoba amcsit akiket szezon közben cserelgethetnek…
Azért maradjunk annyiban, ez erősen edző kérdése!
Ha mint annó Körmenden, az edző tudja azt használni ami az erőssége, amit nagyon tud, ill. Ő is belátja, hogy azt használja és ne olyanokkal próbálkozzon ami nem tartozik azok közé, akkor nehéz lesz őt megállítani!
Csak mert a zsákolásokért is ugyanannyi pontot adnak mint egy szépen kivitelezett középtávoliért!
Azért megállíthatatlannak nem mondanám. Egy jól védekező csapat könnyen megoldja a védését. Nagyon egysíku a játéka es nem gondolom hogy támadó oldalon bármit is fejlődött volna.
Az első mondatodnak mi az alapja? A május 31.-én közölt éves beszámolók alapján a 6. volt a büdzséjük.
Reméljük, idén nem ez lesz. 🙂
Szezon közben légióst cserélni mindig nagy rizikó, gyakran csak “nem volt jobb” típusú kényszermegoldások sikerülnek.
Jóreggelt, ha zavar a légiós cserélgetés, akkor sztem lapozz el a magyar kosárlabda bajnokságról. Másrészről az egyik ilyen “ostobát” pont tőletek igazoltuk:)
Fakezű. Amikor hamis útlevéllel beimportálták, akkor a magasságával és testével bárkit megvert a 3 évvel fiatalabbak között. Sok sikert az albaban . De miért is nem ragadt meg egy top bajnokságban sem ?
Ugyanazért amiért pl. a kifejezetten magas kosárlabda IQ-val rendelkezó Perl Zolinak sem sikerült, mert egyoldalúság van!
A mai kosárlabdában a top bajnokságokban legalábbis, IQ-nak is kell legyen, meg atletikus is kell legyél!
Perlnek az előbbi van utóbbi kevésbé, Omenakának meg pont fordïtva, azért játszanak itthon!
Van fehérvári kötődése, magyarnak számít, van köze a kosárlabdához, az Albával úgy tűnik igenis számolni kell idén, ez egy újabb jó igazolás! Nem tudom mi történt, kicsit fura, de mintha most jó munkát végeznének odafent.
Miért volt ennyi klubja tavaly?
Tavaly 3 klubja volt, németeknél kezdett, kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot kínából, ezért váltott, de az a kaland nem jött be, így került aztán az olasz első osztályba!
Még Pongó megy rekordpénzért, és kész is a bajnokcsapat. Minden más eredmény óriási kudarc lenne jövő májusban.
A zsoldos sereggel még úgy sem vehetik fel a versenyt.
Miről beszélsz? Keller, Perl, Váradi, Bognár áll szemben egy Pongó, Vojvoda, Filipovocs, Filipovity, Omenekával. Hát azért ez messze nem egyértelmű.
+Tanoh nálatok, de nálam ez nagyjából egál. Potenciál több van az Albában, ész és realitás meg több a Falcoban.
Filipovity opciós, várhatóan külföldre megy
+Németh Ákos az Albában. A magam részéről nagyon örülnék, ha ő még mindig nálunk, a ZTE-ben játszana.
Szakértővel van dolgunk
Szerintem ez minden más csapatnak jobb, mint az Albanak. Azért egy Filipovic-Omenaka párosra bízni a center posztot, elég rizikós nálam. Mindketten jó játékosok, de nálam egyik sem 25-30perces kezdőcenter kaliberű. Persze így gondolom majd elosztják egymás között a 40percet, de mindkettő szeret faultgondokkal a padon ülni, illetve elszáll néha az agya. Ha még Pongó is ott köt ki, Alba beszáll a Falco mellé első számú esélyesnek, ha nálunk mégis maradna Somogyi és/vagy Lukács, akkor mi is ott maradunk az esélyesek között, ellenkező esetben lépéshátrányba kerülünk és a Pakssal megverekszünk a bronzért PAPÍRON. Aztán az Alba szokásához híven elkummant valamit még… Olvass tovább »
Remek páros, Omenaka, 1 év 4 csapat ( mindent elárul) beképzelt, botkezű, borzasztó unszimpatikus játékos. Filippo pedig nagy ívben szarik az egész csapatra, nárcisztikus, öncélú, semmi. Edzői rémálom 2 ilyen fostalicskával dolgozni.
És még ott lesz Filipovity is. Papíron jók (Omenaka nagyot futott Körmenden is szerintem), de ide kell egy igazi edző összerakni a puzzlet, szó se róla.
Ennyi egóbajnok egy csapatban lehet hogy túl sok
Hát, pár hete úgy lehetett hallani, hogy Lukács külföld, ha nem, Falco. Persze lehet, hogy kacsa…
Csak én nem értem, hogy miért lenne jó Lukácsnak a Falcoba menni? Szolnokon szeretik, elvileg szeret itt lenni, bajnok lett és indulunk nemzetközi kupában. Külföldön pedig esélye sincs. Jó védő de nagyon hullámzó támadó. Ha tényleg a Falcoba megy családok benne nagyon. Nem azért mert nem lehet a Falcoba igazolni, inkább azért mert nem látom értelmét és okát, hogy miért tenné. Ha külföld akkor remélem, hogy nincs igazam és helyt tud állni.
Külföld (német1), vagy Olaj, nincs semmi Falco.
pontosan így van
Én a körmendi és az kompót szezonjára úgy emlékszem hogy csak erő volt de nem volt mellé okos. Ez mennyit változhatott vajon a légióskodással?
Semennyit. Már a két év alatt 5 csapat is beszédes (persze mind magyarnál magasabban jegyzett bajnokságban), de a 20percre vetített faultátlagai így alakultak:
-Bourg: 4,1
-Nancy: 2,7
-Rostock: 2,7
-Shanxy: 4,4
-Cremona: 4,0
Így is lehet mondani. 1 bites agy, csak zsákolni és ugatni tud.
te kurvára be vagy feszülve rá. csak nem lekúrta a nődet? 😀
Most is erős, de már okos is lett 🙂
Ebből látszik, hogy mindegy a nemzetközi kupa. Ha most a Szeged gazdagodott volna meg, mindenki oda mennne.
Nagyon sz@r ezt látni, hogy az Alba igazolja a magyarokat ,a Falco hosszabbít velük, a bajnoknál meg egyelőre se edző se Lukács se Somogyi. Jöhetnének már lassan itt is a hírek.
Türelem mindig rózsát teremt:)
Ám abban egyetértek és engem is frusztrál kicsit, hogy tavaly ilyenkor , amikor haza mentem , sokkal több pletyi várt , mint mostanság. Abban bízok, hogy nem hagyjuk a véletlenre az edző választást, és komoly munka folyik a háttérben.
Az edző kérdést nem is szabad elsietni, de az kicsit aggasztó hogy ha Norbi és Adi se maradna nincs már kiemelkedő magyar aki érdemben tudna segíteni max. Maronka
Tavaly ott álltunk, hogy esélyünk sincs megtartani a jó kiegészítőnek számító Pongót és Révészt, cserébe hozunk egy irányítót a kieső csapattól, illetve kikosarazott minket Meleg, Filipovic, majd még Krivacsevics is, ezért a Honvéd lépegetőjét kellett elhoznunk jobbhíján. Idén ezzel szemben az a legnagyobb problémánk, hogy miután kiderült, hogy a kiesőtől igazolt Krnjajski jobb, mint az elődje, hosszabbított a már tiszteletbeli szolnokinak számító hasznos rotációember Rudner, a válogatott kerettag, szolnoki nevelésű Pallai és leigazoltunk egy válogatott kerettag centert a lépegető helyére. Ezek után várjuk, hogy a bajnoki cím után a másik két válogatott játékosunk hogy dönt. Mindezt úgy, hogy egyikük sem… Olvass tovább »
Vidi kiesése miatt átirányították a pénzcsapot?
Ezt átgondolja valaki, amikor leírja? Milyen pénzcsapot? A Vidit Garancsi pénzelte, ő aztán nem irányít át semmit sehova. A város pénze meg most, ha valahova, hát épp a Vidibe kell, hisz tulajdonos lesz. De jó nagy mondásnak megteszi persze…
Mindenesetre, ha Pongó is bejelentésre kerül nekem ne mondja senki, hogy nem függ össze. Ők nem 2-3 ezer dollárért fognak itt erőlködni. Vojáról és a majdani légiósokról nem is beszélve…
Nem hinném, hiszen az önkormányzat veszi át, épp a napokban írták
Ez hülyeség
Na mondtam. Kemény lesz ez az Alba jövőre…
Simike rátok szakadt Csányi bankja? Meg még Pongó Marci. Nagy pénz szorásba ne hogy megint pofára esés legyen hogy az utolsó fordulóig kaparni kell a 8ért.
Visíts