Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Nagy visszatérőt jelentett be a Falco

Filipovity Márkó ismét Magyarországon folytatja.



:

:

Magyar játékossal erősödik a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely kerete, a 2019-20-as bajnokság után ismét sárga-feketébe öltözik Filipovity Markó.

A 29 éves, 206 centiméter magas magyar válogatott kosárlabdázó az idei szezont az FC Porto csapatában kezdte, a szeptemberi BCL-selejtezőben a Falco ellen is pályára lépett. A magyar bajnokságba a tavalyi szezon után tér vissza, ahol az Alba Fehérvár játékosaként 14,5 pontot és 5,4 lepattanót szerzett. A FIBA Europe Cupban 8 mérkőzésen szerepelt az előző idényben, mérkőzésenként 13,5 pontot, valamint 4 lepattanót tett a közösbe.

A Falcót a COVID miatt félbeszakadt évadban erősítette, az NBI-ben 12,1 pont és 5,2 lepattanó; a Bajnokok Ligájában 18 mérkőzésen 12 pont és 4 lepattanó került a neve mellé, valamint olyan emlékezetes pillanatok, mint a Dijon győztes hárompontos.

A köztes időszakban Filipovity pályára lépett az olasz, a spanyol, a török, a német, a brazil és a portugál élvonalban is, tehát értékes nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező hazai nevelésű játékos teszi át székhelyét Szombathelyre.

Amennyiben a szükséges dokumentumokat időben sikerül beszerezni és a nemzetközi szövetség rendelkezésére bocsátani, úgy Markó a szerdai, KK Bosna elleni FIBA Europe Cup-negyeddöntőn, hazai közönség előtt mutatkozhat be régi-új csapatában.

A Falco még pénteken jelentette be, hogy Marchelus Avery súlyos fegyelmi vétség miatt távozott a csapattól.

Filipovity meccsnyerője a Dijon ellen:

HIRDETÉS
85 hozzászólás

85
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
22 Comment threads
63 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
33 Comment authors
Vassenator33goldmedalsMarillionCsakajótMTEKORMEND1975 Recent comment authors
MTEKORMEND1975
Olvasó

Legalább ő nem drogozik már azzal előbbre vagytok! (talán) 😀

WSreborn
Olvasó

Szerintem pedig ez nem rossz igazolás, az amerikai gyereknél jobb és csapatemberként is jobb. Sajnos ezzel erősödött a Falco, nem is keveset.

WestChampi
Olvasó

Te sem gondolod komolyan..

WSreborn
Olvasó

De szerintem igazam lesz, szerintem sokkal jobb party mint az amcsi gyerek

Jon
Olvasó

“…szerintem sokkal jobb party mint az amcsi gyerek”
Ez egész biztos, csak sajnos ez önmagában még nem nagy teljesítmény, szinte bárki megugorja. Az amcsi gyereknek a tehetsége nem volt tragikus, de a hozzáállása a mecsek nagy részén kritikán aluli volt és legtöbbször ezzel ekvivalens volt a teljesítmény is.

Vassenator
Olvasó

Legyen igazad, remélem megváltozott. Nálunk sem szántotta fel a pályát, pedig csak akarni kellett volna, a képzettsége megvan hozzá.

Vassenator
Olvasó

Lélektelen.

Johnyx
Olvasó

Nem értem ezt a csupa negatív hozzá szólást!
Még el sem kezdett játszani, de javarészt mindenki ekézi.
Szerintem várjuk meg mit tesz le az asztalra aztán értékelhetjük.
Chi-Chinek kb egy jó meccse volt a legelső

donnarumma
Olvasó

A két legrosszabb lehetőséget már kiválasztottuk.
Nézzük a jó oldalát- 1 picivel Marko jobban vedekezik(nem nehéz)- 1 picivel többet passzol(nem nehéz)- 1 picivel TALÁN fegyelmezettebb….Az, hogy mennyi pontot dob, szinte teljesen mindegy.
Végül is erősödtünk????

Rouge
Olvasó

A falco direkt szívatja magát ?

Westchampionne
Olvasó

Egyik legnagyobb arcú,de kevés tudású játékos az egyik legjobb de szurkolók nélküli csapathoz. Összenő ami összetartozik.

Perladi
Olvasó

Szerencse hogy a te véleményed a zártosztályrol nem valós

BPeti
Olvasó

Ezzel biztossá vált az Olaj bajnoki címe. Tudtam hogy silverhelyen ostobák, de hogy ennyire…

Cosa Nostra
Olvasó

Azért körmendikent én inkább kussban maradnék..

Westchampionne
Olvasó

-20.

Perladi
Olvasó

Vulkángeci újra itt , szokásos írásaival.

Csakajót
Olvasó

ez a -20, ez az IQ-d. Tudjuk. Elfogadjuk + 20-ban is.

BPeti
Olvasó

Szerintem te szerelmes vagy belém, mert állandóan velem foglalkozol

Cosa Nostra
Olvasó

Tekintve, hogy mindenhova odakommentelsz így nehéz lenne nem veled foglalkozni..

MTEKORMEND1975
Olvasó

Mi a baj Cosa? Nem kaptál még egy nagy pofont egy körmenditől azért vagy ilyen bátor? 😀

Csakajót
Olvasó

Gondolom nem jár ő körmend meccsre, ahol egymást verik.

MTEKORMEND1975
Olvasó

Ennyire azért ne nyalj Cosanak nyomoronc! 😀

BPeti
Olvasó

Meccsre se jár szerintem, csak egy szimpla Körmend utáló. Ha szembe kerülne eggyel egyből menekülne

Perladi
Olvasó

Körmend utáló. Azt a kurva azért jó hogy még elhiszed hogy sokan foglalkoznak veletek. Megint nem tudom hogy ki van egy Falco-t érintő cikk alatt..

BPeti
Olvasó

Te is pontosan velem foglalkozol, de ne zavarjon hogy hülyeségeket beszélsz

Cosa Nostra
Olvasó

Minden Honvéd meccsen ott vagyok.. és nem nem utalom a Körmendet csak annyira nevetséges amikor te osztod az észt meg “silverhelyezel “úgy , hogy az se biztos, hogy bent maradtok..

Legyél egy kicsit kevesbe elfogult, pláne ameddig egymást verítek a hazai szektorban.

BPeti
Olvasó

Biztos ott vagy minden meccsen, amikor a vendég meccseken nincs senki a szektorotokba. Jókor jössz a kieső dumával amikor most vertük el a bajnokság egyik legjobb csapatát.

Cosa Nostra
Olvasó

Hazai meccsen te faszarcu..

BPeti
Olvasó

Én kérek elnézést, hogy a mindenből nem erre következtettem. Vagy a Honvédnak minden meccse hazai?

Cosa Nostra
Olvasó

A saját csapatoddal foglalkozz! Ha megvan a bent maradás és nem veritek össze egymást akkor utána beszéljünk.

BPeti
Olvasó

Nagyon nagy a baj. Nálad a Körmend szó többet szerepel mint a Honvéd. Legalább azokkal legyél tisztába amiket írsz.

Cosa Nostra
Olvasó

Tisztában vagyok azzal, hogy a kiesés veszélye fenyegeti a csapatodat, ahogy azzal is, hogy egymást vertetek össze a hazai szektorban.

Cáfold meg valamelyiket aztán beszéljünk.

Kezdem azt hinni hogy megvan a tökéletes példa arra, hogy miért írják rá a samponokra, hogy emberi fogyasztásra nem alkalmas..

BPeti
Olvasó

Megint velünk foglalkozol. A kiesés veszély az, hogy 2 győzelemre vagyunk a rájátszástól és 4 vereségre a kiesőhelytől?

MTEKORMEND1975
Olvasó

Feljönne a bközépbe 3perc után menekülne 😀 !

Jon
Olvasó

“Körmend utáló”
Bocs, de a Körmend már rég nem “tétel”, hogy utálja bárki. Ha a nickedhez tartozó képen levő legendás szakembert jobban megbecsültétek volna, akkor ez lehet hogy máshogy lenne. Viszont ahogy jópáran viselkedtek, esetleg titeket tudnak utálni, bőséges okot szolgáltattok rá…

MTEKORMEND1975
Olvasó

Minket miért utálnának? Szerintem tök kedvesek normálisak vagyunk 😀 😀

Marillion
Olvasó

Én már szembe kerültem Körmendivel…aztán kézfogás és jó kis beszélgetés lett belölle!

Cosa Nostra
Olvasó

Nagy veszélyben nem lennék Körmenden úgyis csak egymást verítek..

MTEKORMEND1975
Olvasó

Hát nem is jársz meccsre nehezen tudnának téged megverni 😀

BPeti
Olvasó

Ezt még hányszor mondod el helyesíró bajnok?

Marillion
Olvasó

Nagy pofon csihipuhi táboron belül egymás között…

Csakajót
Olvasó

petiek, te a FALCO-ba vagy szerelmes. Veled senki soha nem foglalkozott, azért lettél ilyen nyomi.

33goldmedals
Olvasó

Elég ellentmondásos ez attól, aki előszeretettel, fröcsögve és rosszindulatúan belepofázik mindenbe, mint például legutóbb a Honvéd -ZTE meccs után…

Perladi
Olvasó

Ebben az a gyönyörű hogy egy körmendi mondja és azok közül is az egyik leggyökérebb

Kopi70
Olvasó

Pénz az van, csak rendre a választások nem jönnek be!

SaaboR
Olvasó

Pont oda való!
Eszetlen,önző, egomán..buta játékos

Ga$
Olvasó

A pénz nem faktor a Falconál, még simán befér egy légiós…. Filipovityon kívül …..
Csak hogy biztos legyen !

RigoJancse
Olvasó

A próféta szóljon belőled!????????

Perladi
Olvasó

Mondja egy szolnoki aki tavaly évközben spanyol bajnokságból elhozta Somogyit

Born2Ball
Olvasó

Hát őszintén, furcsállok sok mindent az ide szezonnal, sok csapattal és összességében a magyar kosárlabdával kapcsolatban. Mostanában van egy kisebb undorom, ha a hazai sporttal kapcsolatban hallok vagy olvasok valamit. Szerintem az idei, élvonalbeli kosárlabda szezon hűen tükrözi azt, hogy hol a probléma a sportágakban itthon. Az a “szakmai” ámokfutás, amit majdnem minden csapat bemutatott – tisztelet a kivételnek – páratlan. Szombathely, Körmend, Zalaegerszeg, Sopron, Székesfehérvár, Oroszlány, Pécs, Szeged csapatokat szégyenfalra raknám az idei (és van akinek a korábbi is) teljesítményük alapján. A szakmai munka teljes hiánya, a hűtlen kezelés és még sorolhatnám, hogy milyen szintű felelőtlenségek történtek. És ez… Olvass tovább »

YoWassupFam
Olvasó

Azért az itt felsorolt csapatok közül párat megvédenék… Szombathely miért szégyenfalas, amikor FEC FF-ért küzd? Azért mert nem jött be egy lutri, de legalább budget igazolás? Vagy mert visszahozták Márkót, aki ha beáll a sorba, akkor akár hasznos tagja is lehet a gárdának? Sopron? Ahol fiatal magyarok adják a magyar mag gerincét és minden zokszó nélkül, becsületesen tepernek, élen Flasárral, aki számomra az egyik legizgalmasabb üdvöske. Pattont leszámítva a légiósok se rosszak, Nelson kifejezetten jól kezdett az évben , csak hát hónapok óta sérült… igen a Poto hatás, aki érti a játékot és nem nevezhető rossz szakembernek, csak nála is… Olvass tovább »

Born2Ball
Olvasó

Tudod ha hasonlóan végezném a munkámat, mint ezen csapatok vezetői, akkor engem kirúgnának. Csak ugye a hatalmas bökkenő és különbség, hogy én a piacról élek, ahol egy-egy rosszul meghozott döntésnek súlya van. Itt meg ugye azt csinálunk, amit akarunk, mert az állami támogatás jön, bármi történik. Szombathelyen amennyi játékoscsere és fejetlenség volt ebben az évben, hadd ne kelljen megdicsérni őket, mert eljutottak egy negyedik szintű ligában a FF kapujáig. A BL-ben is lehettek volna akár, ha normálisan igazolnak nyáron. Sopronnál még oké, elfogadom amit mondasz. Bár érzésem szerint a Potocnik vezette szakmai munkáról tudna mesélni pár soproni neked. Fodóval az… Olvass tovább »

Hebri
Olvasó

Tehát akkor ha jól olvasom, a Covid utáni időszakban volt már hét csapata, és elég “bomlasztó” személyiség. Fantasztikus igazolásnak tűnik…

Matulabacsi
Olvasó

Van pénz lóvéra.

Perladi
Olvasó

Senki nem akarja hogy nála legyen mert bomlaszto de drága. Érdekes….

Matulabacsi
Olvasó

Ha senki nem akarta akkor minek jött haza? Valószínűleg a Falco nem gombokat fizet neki hanem legalább légiós árban van. Ha itthon mindenki ismeri akkor miért nem maradt külföldön? Vagy nettó hülyék ülnek a csapatnál akik igazolják vagy nem maradt más opció mert ennyire kétségbe esettek hogy meg tudják fogni az Olajt idén.

dudaduda
Olvasó

Portoban lesérült, az elmúlt hónapjait regeneracióval töltötte , nem önszántából jött haza, hanem ősz óta csapat nélküli

Perladi
Olvasó

Nem tudja mi a valóság de egyből az a fránya rosszindulat árad mindenkiből

Matulabacsi
Olvasó

Szerencsére te nagyon képben vagy mindennel, fogyatékos.

KPSVRKK
Olvasó

Hónapok óta nincs játékban, egyik csapatában sem védekezett az utóbbi években, kíváncsi vagyok az első egy-két meccse után is marad e benne az akarat.
Egy “korai” jó Márkóval remekül jártok, ha azt kapjátok amit mi, nem igazán.
Még az is lehet találkozik idén a két tesó?
Sok sikert!

Jon
Olvasó

Enyhén szólva is váratlan fordulat, amikor mindenkitől azt hallom/olvasom itt is, hogy védekezni akaró (és tudó) csapatjátékosokat szeretne a vezetőség, olyan játékosokat, akik Konakov rendszere szerint tudnak és akarnak játszani.
Értem én hogy márciusban már nem szeretnének új légióssal kockáztatni, mert az lutri, de engem Filipovity sem győzőtt meg, korábban sem arról, hogy előbbre van vele a csapat. Nem akarok cinikus lenni, de nem én voltam a szezon elején az egyetlen, aki a légiósok kapcsán megírta, hogy ez nagyon kevés lesz (és nem csak utólag okoskodunk).
Na mindegy, megáltjuk. Az idő eldönti, én legalábbis adok egy esélyt.

Praenoricum
Olvasó

Feltételezem, hogy nem lesz felhőtlen öröm Szombathelyen. Reméltem, hogy nem igazak a pletykák, de mégis. Averynél nem hiszem, hogy rosszabb, de a jó nem ilyen. Ez van, ezt kell szeretni. Idén ebből a csapatból kell a legtöbbet kihozni. Sok volt a változás a keretben, szemben az elmúlt évekkel, kíváncsi vagyok, hogy a szezon végén mennyire sikerül összeállni.

wiley
Olvasó

Jó légióst találni egy hét alatt lehetetlen lett volna, azért jött ő.

WestChampi
Olvasó

Akkor inkább senkit. 2. Hely szempontjából, nem oszt, nem szorzott volna. Cserébe egy agyhalott légiós helyett jött egy agyhalott magyar, akinek szélesíteni kéne a pályát, hogy beférjen oda az arca. Reméljük leadja a meccset úgy, ahogy a Kaposvárt lökte le szándékosan a másodosztályba, hogy ne legyen a jövő évi szerződésével probléma.
Gábor Máté sziporkázik, miként TK is tette tavaly óta.

Xero
Olvasó

A játékengedély szempontjából van annak relevanciája, hogy ő magyar? Vagy igazából mindegy, darab-darab?

nyolcmegnyolc
Olvasó

Ez nem sérülés volt. Mióta nálatok van, folyamatosan írjátok a problémákat vele kapcsolatban. Úgy döntött a szakvezetés, hogy Jova out, mert Konakov nem tudta használni. Így jött az amcsi, maradt Averi.

Falcoman
Olvasó

Az idei szezonban több embert kellett elküldeni mint az utóbbi 8 évben összesen ! Mondjuk ez elmondható a magyar bajnokságról . Egyre lejjebb a szinvonal , egyre szarabb légisok közül válogatnak az emberek .

Matulabacsi
Olvasó

Csak a szokásos beltenyészet akár az edzőket illetően is. Semmi különleges nincs benne. Nem csak légiósok egyre szarabbak hanem az utánpótlásból jövők is.

vica
Olvasó

Így van. A TAO is csak arra jó,hogy ebben a posványban punnyadjanak, semmi innovációra nem kényszeríti a csapatokat.(nem tudom milyen játékosok kerülnek ki a Falco tök utolsó, U21-es csapatából,de ez csk egy példa, a ZTE se áll sokkal jobban,bár ott nagycsapattal is vannak gondok)

Basketballfan1985
Olvasó

Van itt pénz lóvéra kérem…..

Perladi
Olvasó

Istenem ha nem lennél ilyen buta

Matulabacsi
Olvasó

szerinted apróért írt alá? biztos.

Perladi
Olvasó

Sérülés után biztos lehetsz bent hogy nem sokért. Molnár Marci sem aproért van Szolnok. Válogatott játékos volt amikor odavitték egy jó szezon után. Mi meg egy már nem válogatott, sérülés felépült játékost hoztunk. Biztosan többet keres. Istenem…

Matulabacsi
Olvasó

Vergődjél csak. Öröm nézni hogy mindent megmagyarázol. Molnár és Filipovity nem egy szint, de nyilván te ezt is tudod, neked nem is kell mondani.

Perladi
Olvasó

Miben nem egy szint bácsi? Istenem de ostoba vagy , egy a sok közül. Látom szabadnap van a zártosztályon. Senki nem vergődik csak te a megkeseredett életed miatt itt próbálod kiélni magad. Ha meg fáj az igazság fáj, ez márcsak ilyen

Csakajót
Olvasó

Ahogy látom vén hülye te vergődsz itt, megint egy FALCO-s cikk alatt, amihez semmi közöd. Nem egy szint? Molnár a jobb? Azért kap 1,5 perceket? Az rendben? Szopkod csak őket. Válogatott játékos volt tavaly, jó formában, most meg a törülközőt, meg a palackot viszi. Szánalmas vagy bacsi, egy vén hülye.

RigoJancse
Olvasó

Egész Falco-s karrierje során ez a Dijon elleni tripla volt az egyetlen pozitív megmozdulása…
Ez van, azt mondom cáfoljon rám…

Falcoman
Olvasó

Ez a gárda volt az egyik legfizikálisabb legmasszívabb az utóbbi 10 évben ! 2019/2020 as ami megszakadt covidkor .

Stockalone
Olvasó

Gratulálok.
Akkor most tovább gyengültünk, bye-bye bajnoki cím…

Jon
Olvasó

Bajnoki cím?!? Arra kerek 0% esélyünk volt eddig is. Filipovity érkezésével a “váratlan” faktor mondjuk növekedett. 5-ből egyszer-kétszer akár még be is jöhet, ha talál 1-2 jó százalékkal értékesített 20-30 pontos meccset és az pont a döntő. Bár én kicsinek látom rá az esély, de ha őszinték vagyunk, “sima” fejlődéssel, csapatépítéssel idén már akkor sem kerültünk volna a Szolnok elé, ha megfeszülünk…

Praenoricum
Olvasó

Eddig játszottunk a Szolnokkal idén kétszer. Mindkettő az utolsó percig nyitott meccs volt. Mindkettőt a Szolnok nyerte, de én nem lennék nyugodt a helyükben, mert egyáltalán nem láttam azt a fölényt, ami indokolná ezt a nulla esélyt ellenük.

Jon
Olvasó

Én nem tudok ilyen elfogult lenni sajnos. Az elmúlt 5 meccsen nem tudtunk nyerni ellenük sajnos, ha jól számolom. Volt köztük több szoros meccs is, de egyikből sem mi jöttünk ki jól. Ez sem pozitív jel. A Szolnokiak nyugtalansága nem igazán indokolt, a következők miatt: – A Szolnok összeszokott csapat idén már (meccset sem nagyon vesztettek), a Falco pedig egyszerűen képtelen végeleges keretet SEM kialakítani, márciusig. – Jobban össze is vannak rakva, a védekezésük és a támadásuk is a Falco előtt jár. – Legalább 3 légiósuk képes extra teljesítményre, simán 20 pontokra, míg nálunk 2 légiós sem biztos hogy tudja… Olvass tovább »

Stockalone
Olvasó

Honnét tudod, hogy pályahátrányunk lesz a döntőben?
Lehet a Szolnok be sem jut a döntőbe.
Viccet félretéve, azért a szoros meccsek és az 5 vereség hátha egy rossz sorozat, aminek meg kell szakadnia. Miért ne éppen most?

Jon
Olvasó

Reméljük így lesz! De pénzt nem tennék rá.

WestChampi
Olvasó

comment image

Legfrissebb

Hírek

Facebook