Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

“Nagy nyomás volt azokon a játékosokon, akik még nem tudták, hogy milyen nehéz itt játszani”

Bencze szerint a találkozó nagy részében jó ritmusban játszottak. Dzunics: nem tudjuk, hol és hogyan kell passzolni.



:

:

Tegnap az összes csapat pályára lépett a harmadik forduló szombati játéknapján a férfiaknál. Edzői nyilatkozatok a hunbasket.hu segítségével:

Egis Körmend – Szolnoki Olajbányász KK 89-60 (33-18, 14-12, 27-14, 15-16)

Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: Először is gratulálok a játékosaimnak. Valóban, ahogy edző kollégám is mondta, a játék mindkét elemében jó megoldásokat találtunk. Nem engedtünk könnyű lehetőségeket a számukra és olyan intenzitással játszottunk, amit minden mérkőzésen szeretnék látni a játékosaimtól. Úgy érzem, hogy tettünk előre egy lépést a múlt hét óta, amikor nem játszottunk igazán jól, de jó irányba haladunk. A következő meccsig is fejlődnünk kell.

Dragan Alekszics, a Szolnoki Olajbányász KK vezetőedzője: Gratulálok a Körmendnek, a játék mindkét elemében, védekezésben és támadásban is nagyszerűen teljesítettek. Mi nem tudtunk úgy védekezni, ahogy szerettünk volna, összeomlottunk hátul az első perctől kezdve. Ezt követően elvesztettük az önbizalmunkat támadásban, ami el is döntötte a mérkőzést. Nagy nyomás volt azokon a játékosokon, akik még nem tudták, hogy milyen nehéz itt játszani. Remélem, hogy a következő mérkőzésen már meg tudjuk mutatni, hogy jobb hozzáállással, magasabb színvonalon is képesek vagyunk játszani és talán személyesen is felkészültebben, jobban tudunk reagálni a pályán történtekre, mert így mindig bajban lehetünk, amikor idegenben játszunk.


Zalakerámia ZTE KK – OSE Lions 84-91 (21-21, 24-25, 23-23, 16-22)

Bencze Tamás, a Zalakerámia ZTE KK vezetőedzője: Az, hogy két kezdőjátékosunk hiányzott, akikből az egyik az irányítónk, aki a fazonunkat szabja, ráadásul nehéz helyzetekben tud jó döntéseket hozni, eléggé megnehezítette a dolgunkat. Egy ilyen kaliberű játékost nemcsak nekünk, hanem mindenkinek nehéz lenne pótolni, nekünk sem sikerült. Időszakosan igen, de a meccs egészét tekintve nem. A találkozó nagy részében jó ritmusban játszottunk. Az ellenfelünk is jól védekezett, nekünk pedig sajnos a hátvédjeink nem szabadultak mindig időben a labdától. Azt gondolom, hogy mindettől függetlenül a csapatom mindent megtett a pályán, de ebben az összeállításban erre voltunk képesek. Visszajöttünk többször is 6-8 pontos hátrányból és amíg eddig sikerült a szezon és a felkészülés során ezeket a meccseket behúzni, most nem jött össze. Az Oroszlány győzelme egyáltalán nem érdemtelen, jól játszottak, talán a legjobban eddig, amit láttam tőlük, gratulálok nekik.

Sebastjan Krasovec, az OSE Lions vezetőedzője: Nagyon kemény mérkőzés volt. Igazából azt is mondhatjuk, hogy szerencsénk volt, hogy két kulcsjátékosa sérült volt a Zalaegerszegnek, de ez a győzelem számunkra és szurkolóink számára is történelmi pillanat, közel 30 év után, visszatérve az élvonalba nyertünk. Szeretnék a csapatomnak gratulálni a győzelemhez és megköszönni szurkolóinknak a támogatást. Ők is nagyon sokat tettek ezért a sikerért! A továbbiakban nagyon sok sikert kívánok a Zalaegerszegnek!


DEAC – Sopron KC 87-71 (19-18, 22-20, 22-22, 24-11)

Kovács Adrián, a DEAC vezetőedzője: Nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, a harmadik negyedig enerváltan játszottunk, rengeteg második esélyt engedtünk az ellenfelünknek. A Sopron két hátvédén való védekezésünk előtt emelem a kalapom, de ezen kívül nem mindig azt csináltuk, amit megbeszéltünk. A végére agresszívabban kezdtünk védekezni, ami gyorsabb és effektívebb támadásokhoz vezetett, így sikerült nyernünk.

Bors Miklós, a Sopron KC edzője: Két és fél negyeden keresztül tudtuk azt a játékot hozni, amit szerettünk volna, az alsó poszt védését egész jól megoldottuk és a kiosztásoknál megfelelően semlegesítettük Borisovot. Ahogy fáradtunk, a reakcióidőnk is lassult, katasztrofálisan dobtunk, a csapatjátékunk pedig szétesett.


Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Kaposvári KK 81-74 (15-16, 19-19, 28-20, 19-19)

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Köszönöm a szurkolóknak a támogatást. Természetesen nem vagyok elégedett a meccsel, nem voltunk elég jók, de a végén nyertünk, és nyilván csak ez számít, ez a legfontosabb. Gratulálok a Kaposvárnak, jól játszott. Nem akarom még egyszer visszanézni ezt a meccset, de most azt mondom, nem védekeztünk rosszul, ötször is az utolsó pillanatban talált be ellenfelünk, ráadásul olyan is volt, hogy emberrel együtt, márpedig az minimum tizenöt pontot jelent, ha nem többet. Nyilván kell a sporthoz szerencse is. Szerintem az volt a fő gond, hogy a játékosaim fejben már a szerdai BL-meccsen jártak. Megpróbáljuk megmagyarázni nekik, hogy ez nincs rendben, mert ebből még nagy probléma lehet. Még csak október van, nem vagyunk olyan helyzetben, hogy válasszunk meccsek között, mindig, mindenki ellen teljes energiával kellene játszani. A célunk teljesült, hiszen hoztuk az első három bajnokinkat, de nem vagyok teljesen elégedett. Ha így játszottunk volna a Nagyvárad ellen, akkor most egészen biztosan nem tartanánk itt. Agresszívek voltunk, de nem voltunk elég koncentráltak.

Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője: Gratulálok a Falcónak a győzelemért is és a nemzetközi porondon elért sikereiért is, nagy dolog, amit eddig véghez vittek. Hihetetlen erős keretük van, nemcsak a külföldiekre gondolok, a magyar játékosaik igen is dominánsak. A kulcsszitukban éppen egy volt kaposvári játékos, Filipovity kapta el a fonalat, és a hárompontosaival eldöntötte a meccset. Mondtam a meccs előtt is, hogy a realitással tisztában vagyok, de minden meccsre úgy készülünk, hogy győzni szeretnénk, ezt ma is megmutattuk. Viszont ugyanazok a hibák ma is előjöttek, amik az első két fordulóban a vereségünket okozták, a 19 eladott labda és 7 kihagyott büntető túl sok. Ettől függetlenül jár a dicséret a csapatomnak, óriásit küzdöttek, mentek, de sokkal jobb döntésekre van szükségünk, jobban csapatként kell játszanunk, és megtalálnunk egymást a kulcsszituációkban, akkor elindulhatunk a győzelem irányába.


Naturtex-SZTE-Szedeák – KTE Duna Aszfalt 77-86 (18-21, 23-24, 22-22, 14-19)

Andjelko Mandics, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője: Gratulálok a Kecskemétnek! Bosszús vagyok a tizenkét kihagyott büntető miatt, ennél könnyebb módon nem lehet pontot szerezni. 66-67-nél öt támadásból sem tudtunk kosarat szerezni, rossz döntéseket hoztunk. Csalódott vagyok, öt-hat tiszta hármast is kihagytunk, ellenfelünk viszont pontosabb volt távolról. Mindenképpen javulnunk kell a folytatásban!

Forray Gábor, a KTE Duna Aszfalt vezetőedzője: Gratulálok a csapatomnak, emberfeletti, amit műveltek! Egy kulcsemberünk, Djuraszovics megsérült a meccs elején, nem akartuk kockáztatni a játékát. Azt kaptam a mérkőzéstől, amire számítottam. A kulcspillanatokban a Szedeák elkövetett néhány hibát, viszont büszke vagyok a csapatomra, mert nem győzni járunk Szegedre. Sok sikert kívánok nekik a folytatásban.


Atomerőmű SE – Jászberényi KSE 77–62 (18-17, 19-14, 24-13, 16-18)

Braniszlav Dzunics, az Atomerőmű SE vezetőedzője: Azt gondolom, hogy a harmadik negyedig kiegyenlített csata volt, de a mérkőzés ebben periódusban dőlt el. Véleményem szerint kicsit jobban védekeztünk, mint az előző meccseken, a labdajáratásban azonban vannak még problémák, túl sok egyénieskedés van a csapatban, nem olvassuk jól a helyzeteket, nem tudjuk hol és hogyan kell passzolni. Ebben kell előrelépést mutatnunk.

Nikola Lazics, a Jászberényi KSE vezetőedzője: Gratulálok a Paksnak! Az első félidőben jól játszottunk, de a harmadik negyedet nagyon rosszul kezdtük. Van sok probléma nálunk, főleg a támadójátékunkban, nem dobtunk túl jól. Sok könnyű pontot dobott az ASE gyorsindításból. Megyünk tovább.


Pécsi VSK-VEOLIA – Alba Fehérvár 91-86 (12-16, 28-24, 30-23, 21-23)

Csirke Ferenc, a Pécsi VSK-VEOLIA vezetőedzője: Fantasztikus hangulat volt megint, köszönjük a szurkolóinknak! Gratulálok a győzelemhez a játékosaimnak, és gratulálok az Albának is, ma bebizonyították, hogy idén komoly játékerőt képviselnek. A mérkőzés elejébe belealudtunk, viszont az örömteli, hogy ha nem megy a támadás, akkor hagyatkozhatunk a védekezésünkre. A harmadik negyedben hoztunk egy extra védekezést, amiből gyorsindításokból könnyű kosarakat tudtunk dobni. Ez megalapozta azt a tíz pontos előnyünket, amit a végéig meg tudtunk őrizni.

Jesús Ramírez, az Alba Fehérvár vezetőedzője: Jól kezdtünk, jó ritmusban játszottunk, de ezt nem tudtuk végig tartani a Pécs nagyon tudatos taktikája miatt. A vége néhány pontos meccs lett, s a hazaiak nyertek, akik kétszer annyi büntetőt dobhattak, mint mi.

Fotó: olajofficial.hu

 

12 hozzászólás

12
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
10 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
12 Comment authors
VizoPiffingerRedbidpbaskRRichieG Recent comment authors
Vizo
Vendég
Vizo

Tamás ne haragudj! Milyen meccsen játszottunk jó ritmusban??? Február óta árnyékai vagyunk önmagunknak egy meccsen sem játszottunk jó ritmusban!!! El kéne gondolkodni nem Tamás?? Tedd meg emelt fővel és ne várd meg amíg rosszabb lesz a helyzet…ami nem megy és elfáradt azt nem kell előltetni! VISZLÁT TAMÁS!!!!

Piffinger
Olvasó

És újra!!! Az a fura, hogy mi szurkolók előre tudtuk, hogy ez lesz a nyilatkozat! De NEM fura!

Minden esetre 30 pontot nem igazán lehet a megilletődötséggel magyarazni! A magyar játékosok már játszottak Körmenden. Nem lehet a 0 dobott pontot megilletődötséggel magyarázni! A fiatalok nem játszatását nem lehet megilletödöttséggel magyarázni!
Szakmaisággal lehetne!
Ahogy ezt a nyilatkozatot szakmaiságtalansággal lehet! Sajnos…

RRichieG
Olvasó

Közben nyilatkozott Speedy Smith is: “Mindenről a mester tehet. Az első 3 eladott labdánál még semmit nem sejtettem. Utána mindegyiknél egyre gyanúsabb lett, hogy nő a különbség.A 7.után megkérdeztem Dragant, nem mi játszunk fehérben??
Amikor közölte, hogy pirosban vagyunk, onnantól már nem is adtam el többet, és szóltam Tuckeréknek is, hogy pirosban vagyunk. Szerintem rúgják ki és hozzanak egy jobb edzőt. “

pbask
Vendég
pbask

(Y) 😀

Redbid
Olvasó

Azért az, hogy az EGÉSZ MÉRKŐZÉS folyamán Smith egyetlen elzárást, egyáltalán semmilyen szervezett segítést nem kapott a csapattársaitól a labdafelhozatal során, én úgy gondolom messze nem csak az ő felelőssége a sok eladott labda! Arról már nem is beszélve, hogy az EGÉSZ MÉRKŐZÉS folyamán az olaj emiatt vagy egyáltalán nem, vagy rendre a támadóideje felének elvesztése mellett tudott csak támadásig eljutni! Ez meghatározott mindent, és megkockáztatom ezt a legtöbb edző le tudta volna reagálni más módon! Tehát hogyha Alekszics nem HAGYJA EKKORA NYOMÁSNAK KITENNI az irányítóját akitől azt várja, hogy szervezzen, (amihez hely és idő szükséges) úgy nem tudjuk totálisan… Olvass tovább »

Rouge
Vendég
Rouge

Amit Zollner lenyilatkozott,
ugyanazt Dragan is mondhatta volna
szinte szó szerint,
minimális változtatással…:

“…Először is NEM gratulálok a játékosaimnak.
Valóban, ahogy edző kollégám is mondta,
a játék mindkét elemében ROSSZ megoldásokat találtunk.
Könnyű lehetőségeket ENGEDTÜNK a számukra és NEM olyan intenzitással játszottunk,
amit minden mérkőzésen szeretnék látni a játékosaimtól.
Úgy érzem, hogy NEM tettünk előre egy lépést SEM a múlt hét óta, amikor nem játszottunk igazán jól, ROSSZ irányba haladunk…”

atibácsi
Olvasó

“Szörnyű, hogy játékba sem tudtuk hozni a labdát az alapvonal mögül. A játékosaim öncélúan, eszetlenül cipelték a labdát, és gyakran a körmendieket hozták helyzetbe, miután el is adták gyakran azt. A védekezésünk csapnivaló, taposni kellene az edzéseken 200-as pulzussal egy hétig, hogy végre felfogják a srácok, enélkül nincs játékunk. Semmi ígéretemet nem tartottam be, így a fiatalokat sem küldtem a pályára. Sokat tettem a szolnoki kosárlabdáért játékosként és edzőként egyaránt, de most MAGYARUL mondom: Köszönök mindent, viszlát!” /Dragan Alekszics/- nevében: Atibácsi

Józsipapa
Olvasó

Alekszics – már másodszor nyilatkozod ezt a dumát !!!!!!!
Kik ezek a játékosok ?? – nyeretlen kétévesek ?? – nem játszottak még életükben közönség előtt ?? “oroszlánbarlangban ” ?? – ennyire ijedősek, hogy összereccsentik magukat ??
Akkor át kell térni a sakkra !!!!
” mert így mindig bajban lehetünk, amikor idegenben játszunk.” – ezek a nyilatkozatod utolsó szavai – az Alba ellen itthon is bajban voltunk !!!!!!

Rolex
Olvasó

Akkor átfogalmazom,de lényegében ugyanaz a mondandóm.
Alekszics,a k…va anyádat,a többi csapat játékosain nincsen nyomás csak rajtunk,hogy 20-40pontos zakókba szaladunk bele?

nazol
Olvasó

Menj már a picsába Dragan! Legalább a látszat legyen meg, mondj le. Előtte beszéld meg Csősszel meg Pór Petivel hogy ne fogadják el, és kész. De legalább a gesztust megtehetnéd. Vagy ami mégjobb, komolyan is gondolhatnád.

WSreborn
Olvasó

Egyszerűen felháborító, hogy van bőr a pofáján valakinek ilyet lenyilatkozni? A jàtékosok mentàlis felkészítése kinek a feladata te idióta??? Csalódott vagyok mert azt hittem a következő Aleksziccsel foglalkozó cikk arról szól hogy lemondott……

dell
Olvasó

Ezt a semmit mondó nyilatkozatot vártam Alekszicstől.Amikor az Alba is átgázolt rajtunk ugyan ezt mondta. Egyszerűbb lenne ha bevallanád,hogy ide hoztál egy képzetlen centert a Tóth Ádám helyett és nem tudod ezt a csapatot sem védekezésben sem támadásban segíteni ezért lemondok.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés