Bajnokság
Nagy hátrányból felállva nyert Szolnokon az Alba
Továbbra is küzdenek a harmadik helyért a fehérváriak.

Szolnoki Olajbányász – Alba Fehérvár 79-85 (24-16, 25-16, 11-25, 19-28)
Bajnokság, középszakasz, felsőház, 9. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok
V.: Praksch Péter Árpád, Söjtöry Tamás Ferenc, Makrai Márton (Fekete László)
Szolnok: Pongó Má. 9/3, Badzim 19/9, Pallai 8/3, Cummings 25/3, Cakarun 6. Cserék: Sebők 2, Vincze -, Rudner 10/6.
Alba: Pongó Ma. 8, Vojvoda 19/12, Lukács 10/3, Fakudae 15/3, Davis 13/6. Cserék: Smith 15/3, Takács -, Szabó 5/3.
Egy jó védekezést követően Pallai szerezte az első kosarat, ő fejezte be ugyanis a Szolnok gyorsindítását, Davis egy alapvonali belépéssel válaszolt (2-2). Badzimot vette észre szépen Pongó Máté, ám Davis ezúttal is reagálni tudott, ezúttal egy hármassal. Jól bekezdtek a felek, folyamatosan jöttek a kosarak az első percekben, majd egy kicsit kezdett meglépni az Olajbányász, Cummings szerzett zsinórban négy pontot (10-5). Vojvoda távolijával zárkóztak a fehérváriak, Fakuade centerezése pedig már az egyenlítést jelentette (10-10). Davis két büntetőjével a fordítás is meglett a vendégeknek, de időben tudott változtatni a játékán a Szolnok, amely szigorított a védekezésén, amiből jöttek is a jó támadások, így magabiztos hazai előnnyel zárult az első negyed. 24-16.
Sokkal jobb energiával kezdte a második felvonást is a Szolnok, egy 6-0-ás rohammal már tizennégy volt közte, Smith egy visszalépős triplával tudott szépíteni (30-19). Minden fehérvári kosárra jött a válasz a hazaiaktól, amikor Pongó Máté maradt a földön (35-21). Hiába kért időt Matthias Zollner, nem tudták stabilizálni a játékukat a vendégek, jó csapatjátékkal őrizte az előnyét az Olajbányász, ám egy kihagyott gyorsindítás után Smith büntetőivel megint közelebb jött kicsit az Alba (39-28). Badzim lépett elő ezúttal, majd a visszatérő Pongó Máté vert be egy középtávolit, egyre jobban nyílt az olló a felek között (46-28). Érdemi változás már nem történt, simán vezetett a Szolnok a nagyszünetben. 49-32.
Remek összjátékkal és Vojvoda 2+1-es akcióval startolt a második félidő, de kisvártatva Rudner egy hármassal válaszolni tudott (52-35). Lukács csak az egyik büntetőjét dobta be, de visszaszedte a saját kihagyott kísérletét, ezután pedig Vojvoda állhatott a vonal mögé, ő pedig már nem hibázott (52-38). Ez a felvonás kevésbé volt pörgős, mint az előző kettő, de így sem forgott veszélyben a hazaiak előnye, annak ellenére, hogy Fakuade visszatett támadólepattanója után felzárkózott tizenháromra a Fehérvár (55-42). Gasper Potocnik időkérése után Fakuade újabb kosarat szerzett, Davis pedig egy büntetőt dobott be a kettőből (55-45). Vojvoda is odaállhatott a vonalra, jól is célzott, ezzel hosszú idő után újra tízen belül jártak a fehérváriak. Pongó Máté betörése célt ért, visszaállt a jól bevált zónavédekezésére a Szolnok, ezután pedig Badzim is a helyére küldött egy hármast (60-47). Újabb fordulat következett, innen csináltat egy 7-0-ás periódust a vendégek, ezzel pedig már csak hat volt közte (60-54). Az utolsó percre fordulva jól védekezett az Alba, amelyet követően Vojvoda dobott be egy nagy hármast, nyílttá vált a találkozó 60-57.
A záró etapot Lukács zsákolása nyitotta, ezzel pedig már csak egy volt közte. Tovább nyomtak a fehérváriak, előbb Szabó, majd Pongó Marcell szerzett kosarat, így már a vendégeknél volt az előny, akik mínusz tizennyolcról álltak fel (60-63). Cummings két büntetője jókor jött a hazaiaknak, de Szabó trojája beakadt a túloldalon (62-66). Az amerikai légiós tovább tartotta a lelket a hazaiakban, de egyelőre nem adta ki a vezetést a kezéből a Fehérvár (65-68). Pallai betörése ért célt, de erre is azonnal válaszoltak a vendégek, ezúttal Lukács hármasa ment be (67-71). Cummings csinált egy 2+1-es akciót, továbbra is egy volt közte, három és fél perccel a vége előtt (70-71). Alacsony szerkezetre váltott az Olajbányász, ezt kihasználva pedig Lukács harcolt ki két faultot egy támadólepattanót követően (70-73). Davis hármasa is bement, elment hattal a Fehérvár, amikor már csak két perc volt az órán. Badzim jó büntetőivel folytatódott a mérkőzés, erre ezúttal Fakuade válaszolt (72-78). Rudner sarokhármasa hullott be, majd egy kivédekezett akciót követően Cummings pontjai következtek, feljött egy pontra a Szolnok, ötven másodperc maradt (77-78). Vojvoda óriási hármast dobott, időt kért Gasper Potocnik (77-81). Cakarun kacifántos úton jutott el dobóhelyzetig, de sikerrel járt, huszonkettő maradt az órán (79-81). Faultolni próbáltak a hazaiak, de Rudner szabálytalanságát végül sportszerűtlennek ítélték meg a játékvezetők, Pongó Marcell pedig mindkét egypontosát értékesítette, ráadásul maradt az Albánál a labda. Smith is dobhatott két büntetőt, ezzel pedig gyakorlatilag eldőlt a találkozó. Az Alba Fehérvár mínusz tizennyolcról felállva fordított és nyert Szolnokon, így pedig továbbra is versenyben van a harmadik helyért. 79-85.
Fotó: hunbasket.hu

Valakinek meg van amúgy Vojvoda nyilatkozata? Mert se videón se szövegesen nem lehetett találni
Nem adták le, mert a “szimpatikus” szolnoki szurkolók kórusban anyázták.
Fradi-Újpestet is leszokták adni, pedig ott kicsit keményebb dolgok vannak.
Biztos más volt az akusztika.
Teljesen komolyan és érdeklődve szeretném kérdezni, hogy az utolsó másodpercekben befújt szándékos az miért szándékos? (Nyilván nem ott ment el a meccs a szolnoknak) De általában minden meccsen így faultolnak a végén, mindenki tudja hogy faultot akar ilyenkor a játékos vagy akkor engedje tovább hagy passzolja a labdát azzal is előnyt ad a bíró, de ne ilyenért legyen már szándékos …
Szolnokon most nem lehet más cél, csak a tisztes elviselése ennek a vereségnek.
meg édesanyádat kifizetni
Adta a 3-as tippmix szorzó, nagy tétje nem volt a meccsnek. 1.06-os Zadar meccsen ment el a tippmixem.
Engem nagyon érdekel amúgy, hogy az aki még mindig tudja szidni szolnokiként Vojvodát, pontosan miért is neheztel rá. Nekem szolnoki szurkolóként igenis megmaradt az a sok szép pillanat amit okozott nekünk, erre kedvenc példám még az Igokea elleni óriási buzzer beater, aminél önfeledten ugráltam https://www.youtube.com/watch?v=_JyjGHHz7iY&ab_channel=ChemadeLucas De amúgy most még bevághatnék k.rva sok ilyen megmozdulását és mondhatnám, hogy nem igen emlékszem olyan pillanatra amikor alibizett volna a pályán, rengeteget tett a klubért.. Értem én, hogy olaszból nem hozzánk jött haza, hanem az ősrivális Albához (akiket nyilván én sem szívlelek az egészséges szurkolói piszkálódás keretein belül) de ha jól rémlik ez pont… Olvass tovább »
Teljes mértékben egyetértek veled. Mindig is védtem Dávidot, kiváló sportember. A válogatott is mindig számíthat rá. Szolnok csak köszönettel tartozik neki, aranybetűs név ő a klub történetében. Persze, szubjektív csőlátással másképp értékel az ember, amit nem tudok megérteni. Mióta ilyen vékony? Mintha valami betegség lefogyasztotta volna. Mondjuk, ez a mozgásán és teljesítményén nem látszott. A magam részéről, csak jót kívánok neki! Az Olaj pedig a vereség ellenére, jót ígér a folytatásra.
Nagyon sokan tettek nagyon sokat ezért a klubért, sokan játszanak azóta máshol és sokan fordultak meg azóta a Ligetben, mégis csak 2 ember vált ki vegyes érzéseket a szurkolókból, az egyik egy szószegő pénzéhes qrva, a másik pedig annyi tiszteletet nem tanúsított felénk, hogy 6 év után legalább az ajánlatunkat meghallgassa.
Persze csak kettő. Kellert nem szidja kórusban a liget, vagy Simont az itt eltöltött éve után éppen tegnap 😀 Ne legyünk már ennyire elfogultak. Egyedül Benke nem érdemel tiszteletet a tettei miatt, a többiek objektíven nézve semmi rosszat nem tettek.
Tudod Milivoj, Voja szerintem tiszteli az Olajt (olvasd el talán az üzenetét mikor Olaszországba ment), és azt gondolom, hogy a klub is tiszteli őt.
Az hogy néhány primitív ember kórusban buzizza, egy jó szociológiai lenyomata a magyar népléleknek. Ezeket az embereket szándékosan nem szurkolónak hívom, mert egy igazi szurkoló mindenkor a csapatáért cselekszik – márpedig ezek a sértődött B közepesek nem éppen az Olaj érdekét szolgálják, amikor így állnak hozzá azokhoz, akik sokat tettek a korábbi sikerért és akár még vissza is tér(het)nének valamikor. Gondold csak el, mennyivel másképp festene a csapatod 1-2-3 poszton Vojával…
Amúgy semmi köze nem volt ahhoz a csapatválasztásának, hogy itt Szolnokon fejetlenség volt.
Elmondta többször normálisan, hogy olyan helyet keresett a családja miatt, ami egyformán közel van Pesthez (a felesége miatt) és szülővárosához, Kaposvárhoz. Ez pedig a jó anyagi lehetőségeket nyújtó Fehérvár. Egy normális embernek ez egy teljesen indokolt és érthető szempont munkahely választásnál.
Abszolút pozitív volt, ahogy Pallai Tomi az első félidőben megforgatta Smith-t.
Én Sebököt és Vinczét is ott tartanám a rotációban, ha lehet.
Amit a két utóbbi meccsen nyújtottak azt igen is meg lehet süvegelni.
Ha a 3 játékosunk beszáll a padról, akkor ez a csapat mindenre képes lesz.
Az pedig részemről most már álandosul, hogy vigyázó szemeiteket Cummings-ra vessétek!!!
HAJRÁ OLAJ!!!
Ha a Szolnok nem kapja meg a szokásos fújást akkor már megy a sporizas ? Teljesen korrekt volt ma, amit kellett megvideoztak, véleményes volt sportszerűtlent fújni szerintem is a végén , de mivel m4 adta jó minőségben , több kamerakepbol is megtudták nézni , akkor biztos úgy volt . Utána ugyanúgy megnézték amit Badzim megpróbált eljátszani, de mivel kontakt sem volt, persze , hogy nem adták meg .
Inkább annak tudható be a vereség , hogy Voja extrát hozott a végén , és a harmadik meccs volt lényegében 6 emberrel egy hét alatt . Igyis bőven felülteljesitettek a körülményekhez képest
Grat az Albának!
3 mocskos geci meg menjen el Ázsiába havatlapátolni !
Undorító ?
Simán fújtak az olajnak
Hát persze…
Aki 18 pontos vezetésről kikap, az ne bírózzon már… 🙂
Ahogy én láttam: az első két negyedben engedték a kemény játékot, a harmadikban semmit minden fault, a negyedik meg kiszámíthatatlan, 3 percenként változott a felfogás. Ezt mindkét csapat szemszögéből írom, a végén még egy óramegállító faultot zolner “kérésére” vissza nézett és sportszerűtlen, az volt, aztán a mi “kérésünkre” sértődöttségből a következőt, de a faultok min. fele az ha szigorúan nézzük, a végjátékban meg 80 százalék, na ezzel feltette a koronát a mai teljesítményre, hát mostanában nem hagyták el a jvk így el a ligetet az is biztos
Nem tudom elmarasztalni a csapatot, 6 emberrel elfáradtunk, ráadásul a 10 perces Pallai, meg a 0 perces Rudi is 30-at játszott. Egy 2 méter feletti emberrel rengeteg támadólepattanót adtunk, ráadásul Csaki is szürke volt ma. Cummingsot meg kell tartani, ez nyilvánvaló, tudtommal erre van is esély. A három faszkalap meg elmehet a k. anyjába!
Sajnos ismét bebizonyosodott hogy Vojvoda az Vojvoda.Elég lemaradni róla egy lépéssel és ő már büntet.Lehető legrosszabbkor.Csak azt nem értem eddig mit csinált.Bármennyire is fájó így kikapni,de ilyen tartalékosan ez benne volt.Remélem teljes kerettel vissza tudjuk nekik adni.
Ki az a Vojvoda?
Az, aki számos kupát meg bajnokságot nyert nektek és, akit most kórusban szoktatok buzizni.
Az nem Benke?
Nem. Benke “csak” 1 kupát nyert nektek vert helyzetből…
Csak egy kérdés: most hol van Benke?
Szeretem az ilyen kommenteket, mosolygok rajtuk.
Ez egy csapatsport. Nem Vojovoda Dávid nyert az Olajnak bajnokságokat és kupákat. Az mindig egy csapat volt. Igen, nagy része volt benne. Része, nem egésze.
Ettől függetlenül én soha nem buzizok senkit, és nem is fogok. Másnak sem kellene, főleg nem őt, mert méltatlan.
Hajrá Olaj!
Most se buzizta senki, csak ideböffentett egy sárga maki
Ezt nem kellene!
Nem kellene már vele foglalkozni,inkább kinevelni hasonló klasszisokat,mint amilyen ő volt.
Egy klasszis magyar játékos,aki elkúrta…nem kicsit,nagyon…azzal hogy elment Szolnokról.Ő már nem lesz ugyanaz.
Nagyszerű második félidőt produkáltak az ALBA CSÁVÓK!
Igaz, én csak titkon reméltem hogy fordítanak …
De összejött !!
Gratulálok!?
Ehhez kellettünk mi is!
Meg a végén a bírók! Biztos ami biztos!
Nem baj,srácok. Teljes kerettel jó lesz az majd. Annyira nem volt nagy különbség így sem. Legalább játszottak egyet a fiatalabbak is,ismét! Ja és Cummings q jó,mint mindíg!
Hát ezt elkönnyelműsködtük. A bírók ismét háttal álltak a pályának. Nyilván hamarosan jön Sárgatetvespárna elmés hozzászólása, neki csak annyit, hogy menj anyádhoz és csinálj magadnak kistestvért
Sárgatrágyának nincs is anyja,csak 2apja.
Összegecizték egymást,abból fejlődött ki egy ilyen droid mint párnika.
❤️?