Tegnap este Románia 79-66-ra legyőzte Észak-Macedóniát, így 3-0-val már biztosan továbbjutott a 2027-es világbajnokság selejtezőjébe.

Így fest jelenleg az E csoport tabellája, és látszik, hogy a románokkal együtt gyakorlatilag mi is továbbmentünk a csoportból.
A magyar válogatott már csak akkor végezhet a harmadik helyen, ha kikap Romániától szombaton, majd utána legalább 39 ponttal Észak-Macedóniától is jövő szerdán – erre gyakorlatilag semmi esély nincs.
A mieink még lehetnek csoportelsők is. Ehhez legalább 12 ponttal kell legyőznünk a románokat szombaton a Tiszaligetben (ennyivel kaptunk ki Nagyváradon), majd nyerni kell Szkopjében is az utolsó fordulóban – ott mindegy, hány ponttal diadalmaskodunk. Ebben az esetben a két 3-1-es csapatból vagy az egymás elleni kosáraránnyal előzzük keleti szomszédunkat, vagy az összkosárarányunk lesz jobb (ha esetleg szombaton pont 12 ponttal győznénk).
Minden más esetben Románia az első, mi pedig a második helyen jutunk tovább.
Nem mindegy egyébként a helyezés, hiszen a FIBA kisorsolta korábban a világbajnoki selejtezők csoportjait is.
Ha első helyen megyünk tovább, akkor Görögországgal, Montenegróval és Portugáliával kerülünk egy négyesbe, ha viszont a második helyen fejezzük be az előselejtezőt, akkor Franciaország, Belgium és Finnország vár majd ránk.
Fotó: Bálizs Zsuzsa
Forrás: MKOSZ



Nem kell matekozni. Meg kell őket bszni tokkal vonóval. Kész.
Ha legalább 13 ponttal nyerünk, akkor megbocsátok.
Nyugtával dicsérd a napot ! Láttam én már karón varjút.
Mindenképp kell az első hely, és akkor reális esélyünk marad kijutni a vb-re is. A portugálok abszolút verhetőek. Montenegrót pedig szintén vertük már meg selejtezőben.