Bajnokság
“Most kezdtünk volna összeérni igazán az alapszakasz végére”
Garamvölgyi Ákos szerint a rájátszás is reális cél lehetett volna Oroszlányban.

:
:
Az újonc OSE Lions 26 éves magasembere, Garamvölgyi Ákos 21 bajnokin 19 percet átlagolt a mögöttünk hagyott szezonban. Klubja honlapjának ő is elmondta véleményét a szezonról:
– Nem csak naptárilag, de a tabellán kialakult szituációhoz képest is hamar véget ért a szezonunk. Egész évben jó ritmusban dolgoztunk. Ezt bizonyítottuk is, hiszen 9. helyen zártuk a csonka szezont. Gondolom minden játékos úgy gondolja, hogy most kezdtünk volna összeérni igazán az alapszakasz végére. Mi különösképp. Feljutóként úgy alakítottuk a helyzetünket, hogy a rájátszás is reális cél lehetett. Emiatt mindenki csalódott, én is az vagyok, mégis motivált maradtam. Megvolt a helyem, stabil pontja akartam lenni a csapatomnak, kaptam is lehetőséget erre. Maradt bennem bőven a szezon végéig egyénileg is.
A jövőmet kicsit más irányban építgetem mostanában. A kis családom veszi át következő hónapokban a főszerepet, amit nagyon várok. Ez a legfontosabb mindig, de legfőképpen most, ebben a helyzetben… Emellett nem hanyagolom el a testedzést sem, ahol tudok mozgok, kerékpározok, kondizok. Kosárlabdázásra sajnos nincs lehetőségem egyelőre, de alkalmazkodom a környezetemhez.
Nagyon szerettünk Oroszlányban lenni, és csak pozitívumokat tudok elmondani az OSE-ról. Hálásak vagyunk a szurkolóinknak, mindenhol ott voltak velünk, ezért jár a tisztelet. Köszönjük továbbá a vezetőinknek, valamint a szakmai stábnak. Együtt voltunk végig, ahol tudtak segítettek, együtt dolgoztunk. Hajrá OSE! Kitartást mindenkinek!
Fotó: OSE Lions Facebook

Szkeptikusan fogadtam az érkezését, és az első pár fordulóban így is értékeltem Ákos játékát – aztán ez átfordult. Iszonyat mit tudott védekezni, brutális melót tolt bele minden percbe, amikor pályán volt. Nekem hatalmas pozitív meglepetés volt a szezonban, remélem nálunk folytatja.