
:
:
A mai napon megállapodott a közös folytatásról a DEAC férfi kosárlabdacsapatának vezetősége és Stefan Moody – számolt be róla a klub hivatalos honlapja. Az amerikai irányító egy évre kötelezte el magát az együtteshez.
Moody a végül félbeszakadt 2019-20-as bajnoki idény közben csatlakozott a Debrecenhez. Bemutatkozása nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen a 7. fordulóban az ő győztes kosarával nyert a csapat Szegeden. A folytatás is remekül sikerült számára, statisztikai mutatói alapján egyértelműen a bajnokság egyik legjobbja volt a mögöttünk álló idényben. Hatékony játékával és látványos megmozdulásaival gyorsan elnyerte a debreceni kosárlabdabarátok szívét, és kivívta a szakmai stáb elismerését is.
Stefan személye és játéka is kiemelt fontosságú csapatunknak. Központi figura az öltözőben, és igazi vezér a pályán, egyértelmű, hogy meg szerettük volna tartani. Szép számmal akadtak kérői, így pláne óriási dolog, hogy sikerült egy újabb évre megszereznünk a játékjogát. Ez elsősorban a menedzsment és a klubvezetés érdeme, akiknek ezúton szeretnék gratulálni az aláíráshoz.
– nyilatkozta a hosszabbításról a DEAC mestere, Kovács Adrián.
Fotó: deacbasket.hu

Nagy fogás bizony de még mennyire a Moody megtartása…grat hozzá minden érintettnek….sok sikert a Deacnak a továbbiakra is….Üdv. Szombathelyről szimpátiából…..
A Deac nem viccel, 2 nap alatt 2 légiós + 1 magyar hosszabítását is bejelentik?
Bravó!
A legnagyobb fogás (megtartás) a köv. szezonra!
Kösz, hogy maradsz!
Hajrá DEAC!
Ez az Debrecen! Hajrá!
Nagy fogás! Gratulálok!