Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Mononukleózisos az Alba játékosa

Két hete lázzal fekszik otthon a 19 éves Lukács Norbert.



:

:

Kiváló formában érezte magát, de két hete lázzal fekszik otthon az Alba Fehérvár NB I-es kosárcsapatának játékosa, a 19 éves Lukács Norbert; kiderült, mononukleózissal bajlódik, így az sem biztos, hogy az augusztus eleji U20-as válogatott-összetartáson részt vehet – derült ki az utanpotlassport.hu oldalról.

– Az U18-as és az U20-as csapat szervezett edzései május közepén kezdődtek, ezeken ugyanakkor nem kellett részt vennem. A felnőtteknek egyéni képzést tartottak júliustól, amelyeken rengeteget erősítettünk is. Délutánonként egyaránt bejárhattunk a terembe, ilyenkor gyakorolhattunk pluszban. Júliusban már egyénileg készültem, egészen addig, amíg tudtam…

Merthogy Lukács immár két hete nagyon rosszul érzi magát, magas lázzal fekszik otthon.

– A vérvétel után kedden kiderült, hogy mononukleózissal bajlódom, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy esetemben hosszabb vagy rövidebb lefolyású a betegség: az is lehet, hogy két-három héten belül elmúlik, rosszabb esetben akár hat-nyolc hétig küzdenem kell vele. A fertőzés nyál útján terjed, de ötletem sincs, hogyan kaphattam el, az ismerőseim közül senki nem volt beteg az utóbbi időben. Különösen szomorú vagyok amiatt, mert rengeteget erősödtem, kiváló formában éreztem magam, nem jött jókor tehát az ágyhoz kötöttség. A válogatott összetartás augusztus másodikán kezdődik Kecskeméten, nagyon remélem, hogy kiheverem addig, s rendbe jövök.

fotó: albakosar.hu

8 hozzászólás

8
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
7 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
8 Comment authors
CsakAVasutDudiVicces fiú vagy, Sullybányászmilanka487 Recent comment authors
Dudi
Olvasó

Nagyon kellemetlen betegség, a fiam is átesett rajta. Jobbulást neki!

Vicces fiú vagy, Sully
Olvasó

Jobbulást neki, emlékszem annak idején pont Simon Balázs is elkapta a betegséget a 2001-es playoffban, nem is tudott játszani hetekig a későbbi bajnokcsapatban.

bányász
Vendég
bányász

“Csókbetegség”. Mindenki átmegy rajta aki szokott csókolózni.:) Legtöbb ember nem is tudja, hogy elkapta, más hetekig szenved. Nem a legjobbkor, de kihevered, jobbulást!

milanka487
Olvasó

Jobbulást!

Zsarkov
Olvasó

A legjobb U20 játékos az országban…, gyógyulj meg!

CsakAVasut
Olvasó

Tény, hogy nagy tehetség, de Meleg előrébb jár nála szerintem. De ők ketten a legjobbak.

WSreborn
Olvasó

Jobbulást, gyógyulj meg!!!

mindegycsaknesárga
Vendég
mindegycsaknesárga

Mielőbbi gyógyulást, felépülést!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés