Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Molnár Mártont bejelentette új csapata

A tervek szerint meghatározó szerep jut neki.



:

:

A korábban Sopronban, Kecskeméten, Fehérváron, míg a 2020/21-es szezonban Debrecenben pattogtató Molnár Márton az OSE Lions együttesében folytatja a pályafutását – jelentette be a piros-feketék honlapja.

Az oldal egy rövid interjút is készített a magasemberrel:

Mi volt a legfőbb oka, hogy az OSE Lions mellett döntöttél?

-A tervek szerint a csapatban meghatározó szerep jut nekem, ami mindenképpen előrelépést jelent és nagyon fontos nekem.

-Mit vársz a 2021/22-es szezontól?

-Csapatszinten a cél a Magyar Kupában való szereplés jogának kivívása, és a legjobb 8 közé kerülés. Mindent meg fogok tenni, hogy ezeket a célokat elérjük.

-Lesznek olyan csapattársaid Oroszlányon, akiket korábbról ismersz. Ez is szerepet játszott az OSE Lions melletti döntésedben?

-Természetesen. Nagyon örülök, hogy például Ruják Andrással újra együtt játszhatunk. Korábban a Sopron csapatában szerepeltünk együtt, és nagyon jól tudtunk együttműködni a pályán. Garamvölgyi Ákost is ismerem, vele is játszottam már együtt korábban az utánpótlás válogatottban. Örülök, hogy újra egy csapatban leszünk.

-Mi a véleményed a OSE Lions szurkolótáboráról?

-Sokat hallottam róluk és persze volt szerencsém személyesen is megtapasztalni, hogy milyen hangulatot tudnak csinálni. Körmendiként tudom, milyen fontosak a szurkolók és az OSE tábora nagyon megfogott.

Fotó: hunbasket.hu

16 hozzászólás

16
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
8 Comment threads
8 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
11 Comment authors
BlizzardHajraKaposKováts ImreBezseMivanmivan Recent comment authors
Blizzard
Olvasó

Hasznos játékos. Butaság volt elengedni, akárcsak Bognárt anno.

Bezse
Olvasó

Révész helyett jöhetett volna kaposba is

Kováts Imre
Olvasó

Évekkel ezelőtt – még a Monok érában, amikor Sopronban játszott – felvetettem a leigazolását.

HajraKapos
Olvasó

Sokra nem mentünk volna akkor még vele.

Mivanmivan
Olvasó

Bakker, én már tavaly is szívesen láttam volna Olaj-mezben, gondoltm, most megfoghatnám. Bármikor cserélném Juhosra…

Pbask
Olvasó

Én nagy fogásnak tartom, kérdés hoztok e mögé egy rookie, olcsóbb légiós centert tehermentesíteni? (Lake kaliber)
Úgy nagy deal lenne, a leghasználhatóbb magasember Keller és Tóth mellett.(+ talán Révész,de az idő eldönti, hogy Lazic csoda volt-e a teljesítménye)

Csippa
Olvasó

Akkor most már eredmény is kell ilyen igazolások mellett. Újabb szintet lépett az OSE, egyelőre anyagilag. Kiderül, ez mire elég, de ha ennyi a zseton, gondolom a légiósok sem az idei szint lesz.

Dennis
Olvasó

Nálad mi számít eredménynek. Idén 10-ik, tavaly 9-ik helyezés az nem eredmény?
Szerinted hány csapat volt az A-ban aki kevesebb költségvetésből dolgozott mint az OSE?

Csippa
Olvasó

Sztem a Szeged sem dolgozott sokkal többől, ha egyáltalán többől. 😉 De sztem a költségvetése nagyjából megegyezik a helyezésével is, viszont Rujak, Molnár fizetésben Mon már top kategória, elhiheted. És sztem még be fognak vásárolni. Szal kérdésedre a válasz a 8 min. 😉

Dennis
Olvasó

Ezt nagyon benézted. A ZTE -nek kb. duplája volt az idei költségvetése, mint az OSE-nak. A Pécs és a Kaposvár is többől gazdálkodott. A Szeged is min. duplájából, ha nem többől.
Alba, DEAC, Falco, Olaj milliárdos kvts….

Csippa
Olvasó

Ha te mondod ? bocs, ha az oserol tilos független véleményt mondani, sztem semmi bántót nem irtam. A két új igazolás éves fizetése viszont a mafc idei éves költségvetése kb, ezt viszont nyugodtan elhiheted 😉

Csippa
Olvasó

Milliárdos, te atya ég. Közöd nincs az egészhez, ezzel mindent elmondtal…

Kováts Imre
Olvasó

Számokat kellene mondani, akkor lenne korrekt az ilyen felsorolás, sorrendiség (pl. honnét tudod Kaposvár elmúlt évi költségvetését?)

Vadkakas
Olvasó

Jó volt a DEAC-ban, de igaz hogy Tóth Á. mellett nem lehetett első center.
Sok sikert Oroszlányban!

Hajrá DEAC!

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Üdv nálunk, Marci!

JR.Benitez
Olvasó

Sok sikert Marci!!!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés