Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Mohácsi Máté: ez az év bekerül az OSE történelemkönyvébe

A vezetőség minden feltételt megteremtett.



:

:

Az OSE hatalmas meglepetést szerzett a bajnokságban, újoncként sem játszottak alárendelt szerepet, több nagy skalpot is begyűjtött. Mohácsi Máté csapatkapitány értékelt a klub honlapján.

Mikor augusztus elején, mi játékosok, edzők, a szakmai stáb, elkezdtük a közös munkát, azt hiszem senki nem gondolta egészen komolyan, hogy csapatunk márciusban a legjobb 8-ba kerülésért fog küzdeni, kiváltképp nem azt, hogy matematikai esélyünk is lett volna akár a top5-be kerülni az alapszakasz végén. Talán egy ember volt, aki az év eleji minimum célkitűzés mellett, egy picit magasabbra tette a lécet. Ő pedig az edzőnk volt: Sebastjan Krasovec. Mindvégig azt hangoztatta, hogy egyik mérkőzésen sem lehet más a cél, mint a győzelem. Persze ez nyilván hangozhat kissé elcsépelten, akár nagyképűen is egy frissen feljutó csapat céljaként, de minden egyes elveszített meccs után emlékezetett minket, hogy mi sokkal többre vagyunk képesek annál, amire predesztináltak minket korábban. Ez a fajta szemlélet határozta meg egyébként a tavalyi NB/I B-s évünket is, mikor a kezdeti bukdácsolások után, veretlenül hoztuk le a playoffot, és jutottunk röpke 30 év után a legfelső osztályba. Már sosem tudjuk meg mi lett volna, ha folytatódik a bajnokság, hozzáteszem, ez így jó, ahogy van, ebben a helyzetben csakis kizárólag ez a racionális döntés születhetett. Ám azt gondolom, erre a csonka szezonra mindenki úgy fog emlékezni, hogy csodát tett az OSE Lions. Köszönhetően, annak, hogy a játékosok mindegyike alárendelte magát a csapat sikerének, voltak vezéreink, de szinte minden meccsen más és más. Mi magyarok elfogadtuk a ránk rótt szerepeket, azt, hogy néha 5 perc, néha 30 jut, mert az edzőnk mindenkit tűzben akar tartani, ennek is köszönhető, hogy magasan a legnagyobb rotációval játszottuk végig a szezont a többi gárda közül. Minden egyes játékos azt tette hozzá amit éppen kell, amiben jó. Ritka az ilyen CSAPAT! Úgy vélem felesleges felsorolni, kiket vertünk meg, hogy milyen kudarcok is értek minket a bajnokság során, ezt mindenki tudja, látta, hallotta. Ez az év akkor is bekerül Oroszlány kosárlabda-történelemkönyvébe, ha igazából véget sem ért.

Most a nyugalomnak van itt az ideje, az egymásra való odafigyelésé a főszerep. Minden egyes család újraegyesül, és olyan dimenziók nyílnak meg, amik eddig soha. Csapatkapitányként általában a pályán, vagy annak a környékén élek, de most ebben az esetben máshol van rám szükség, ezért kérem tőletek tegyünk meg minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy ez a helyzet mihamarabb megszűnjön, és visszatérjünk a régi kerékvágásba. Ez csak együtt sikerülhet! Végezetül szeretnék köszönetet mondani a fantasztikus szurkolótáborunknak, akik nélkül nem végeztünk volna ott ahol. Elképesztő energiát tudtak adni, megtiszteltetés volt előttük minden mérkőzésen pályára lépni.

Köszönet a Vezetőségnek, akik minden feltételt megteremtettek, állandóan rendelkezésünkre álltak, lehetett rájuk számítani. A szakmai stáb, élén az edzőnkkel azt hiszem, nem kell magyaráznom milyen kiváló munkát végeztek. Nagyon jól tudtunk együttműködni! És végezetül, bízom benne, hogy ez a CSAPAT együtt tud maradni, mert nagyon ritka ami idén történt, de nem megismételhetetlen, és jövőre ott folytatjuk, ahol most kényszerből abbahagytuk!
Hajrá OSE!”

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés