Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Mohácsi Máté a tízbe jutna az Oroszlánnyal

Az OSE játékosa szerint eleinte a kiesés biztos elkerülése volt a cél, most már szívesen látná magukat a rájátszásban.



:

:

Tizenkilenc forduló után kimondható, hogy remekül helytáll az újonc OSE Lions együttese az élvonalban, hiszen Sebastjan Krasovec fiai kilenc győzelem és tíz vereség mellett a tabella tizedik helyét foglalják el. A BB1.hu-nak adott interjújában a csapat játékosa, Mohácsi Máté elmondta, hogy a szünet nekik egy kicsit másképpen telt, mint a többi gárdának.

Igazából mondhatom azt, hogy a többi csapattal ellentétben mi nem kaptunk hosszabb lélegzetvételnyi pihenőt, hanem igazából csak egy háromnapos leállás volt, illetve a hétvégék voltak szabadok, tehát nekünk ez a szünet munkával telt. Játszottunk két edzőmeccset és próbáltunk javítani azokon a dolgokon, amiket lehetne jobban csinálni. 

Az Oroszlány két felkészülési mérkőzést is vívott a válogatott szünetben. A gárda először 80-66-ra maradt alul a Sopronnal szemben, majd döntetlent (84-84) játszott az Albával.

– Külön kell választani szerintem a két meccset, mert a Sopron elleni találkozó leginkább arról szólt, hogy a fiatalok és azok játszottak, akik kevesebb játéklehetőséghez jutottak idáig. Gyakorlatilag a kezdőötös és az első két-három cserejátékos maximum tizenöt percet töltött a pályán. Nem az volt a lényeg, hogy nyerjünk, hanem hogy mindenki egy kicsit játékba kerüljön és visszazökkenjen a meccsritmusba. Az Alba elleni találkozót pedig már normális, teljes rotációval játszottuk, leszámítva, hogy Remy Abell kisebb sérülés miatt nem tudott pályára lépni, de oda úgy mentünk, mintha egy bajnoki lett volna. Döntetlen lett az eredmény, csakúgy, mint a bajnokságban. Nem akartunk hosszabbítást játszani, de igazából megnyerhettük volna a találkozót, mert a kezünkben volt, de mégiscsak egy edzőmeccs, úgyhogy nem vagyunk bosszúsak emiatt.

A szezonban ezidáig 6.3 pontot, 1.4 lepattanót és 1.3 gólpasszt átlagoló bedobó kitért arra is, hogy szívesen látná a rájátszásban a piros-feketéket.

Nagyon szeretném bevizionálni magunkat a tízbe, evés közben jön meg az étvágy. Eleinte az volt a cél, hogy papíron maradjunk bent a playoutot elkerülve, ne legyenek kiesési gondjaink. Jelen állás szerint most már szeretnénk bekerülni a középházba és onnan ha esetleg úgy alakul, akkor mindenképpen megcéloznánk a rájátszást érő helyek egyikét. Azt gondolom, hogy bizonyítottuk, hogy bárkit meg tudunk verni, de emellett ki is tudunk kapni olyan csapatoktól, amiket nem gondolnánk, szóval eddig eléggé kétarcú volt a teljesítményünk. Bízom benne, hogy megvan a potenciál a csapatban, hogy akár a playoffot is elérjük, de nem akarom ezt célként kitűzni, Sebastjan Krasovec sem szeretne nyomást helyezni ránk emiatt, de szeretnénk bejutni a tízbe és megcélozni a rájátszást. Majd meglátjuk, mert most új bajnokság kezdődik szinte, ez a heti két meccs teljesen más lesz. Ez a hét alapszakaszbeli forduló alatt nagyon sok minden el fog dőlni.

Fotó: OSE Lions Facebook

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Dennis Recent comment authors
Dennis
Olvasó

Amennyiben nem lesz sérülés, betegség, képesnek tartom a csapatot a playoff elérésére. A szerda-szombat ritmus nekünk kedvez a bő rotáció miatt.
Hajrá OSE!!!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés