
:
:
Az OSE Lions játékosa Mohácsi Máté a BB1.hu-nak beszélt a 3×3-as Európa-bajnokságról, az oroszlányi csapat felkészüléséről és klubja céljairól.
– A 3×3-as Eb-n először azt tűztük ki célul, hogy próbáljunk meg a csoportból továbbjutni, de főleg így utólag az eredmények alakulását látva már azt is ki kell jelenteni, hogy ez sem volt egy egyszerű történet. A világranglista második oroszoktól kikaptunk egy kiélezett meccsen, viszont utána megtudtuk verni elég simán a későbbi ezüstérmes franciákat. Úgyhogy egy kicsit felemásra sikerült, de ezzel szerintem felülteljesítettük az elvárásokat. A litván meccsről nem lehet érdemben beszélni, tekintve, hogy egy sajnálatos sérülés miatt azt a mérkőzést hárman játszottuk végig, így nem volt realitása a győzelmünknek. Végül hetedik helyen zártunk, amit összességében jónak értékelek. A tavalyi 8. hely után egyet előreléptünk és zsinórban kétszer jutottunk be Európa legjobb nyolc csapata közé.
Mohácsi azóta visszatért klubjához, ahol újonc csapatról lévén szó hatalmas a várakozás.
– Hétfőn már Demeter Attilával karöltve edzésre jelentkeztünk, azóta indult meg az igazi munka, most vagyunk meg úgy létszámban, hogy minőségi munkát tudjunk végezni. A tapasztalt légiósok és a fiatalok jó elegyet alkotnak, úgy látom, hogy megvan az egészséges összhang a csapatban.
Korai lenne még arról beszélni, hogy ez mire lesz elég, de az eddig látottak alapján nem fogunk lefelé kilógni a mezőnyből. Ettől függetlenül első évben újoncként a biztos bennmaradás kell, hogy a reális cél legyen.
– mondta Mohácsi.

Sok sikert, Moha! Nehezen fogadott el a tábor, de a csapat vezére lettél. Veletek, tűzön-vízen át! Hajrá, Bányász!
Kár azokért a rossz személyügyi döntésekért, amelyek a (közel)múltban elő-előfordultak Oroszlányban… Ha azok nem lettek volna, még előbbre lehetnénk.
Bízni kell a szép jövőben, sokat, sokat dolgozni, ez esetben meglehet a bennmaradás. nekem egyébként vannak/lennének elképzeléseim, tudnék hozni szponzorokat is, nyitott vagyok a javításra!
Üdvözlöm Lazók polgit !
Mindenkinek jó szurkolást! 😉
Eldönthetnéd már, hogy Ose szurkoló vagy, vagy az egyesület múltbéli fájdalmaktól fűtött rosszindulatú látszat szurkolója. Ez a fele-fele dolog nem megy együtt és nem is hihető.
Nehéz megküzdenie a több karakterrel, amit magára húzott.
Ha csapat nem is, de te ezzel a testzsírszázalékkal továbbra is kilógsz a magyar mezőnyből
Én inkább lennék olyan, mint ő…és nem olyan, mint te..rosszindulat a köbön. Erre semmi szükség nem volt.
Meg az NB1 A-ból is.
Akkor is meg fogom védeni. Örülök, hogy Oroszlányra jött.
– Tetszik nem tetszik nektek ő magyar válogatott.
– Ahol kosárlabdázott mindenhol túlnyomó többségben szerették, mindenhol a csapat vezérévé vált.
– Ezen felül ledoktorált, tehát a jövőjét is bebiztosította.
A témához nem tartozik, de van egy gyönyörű családja is.
A hozzátok hasonlók közül mindenképpen kilóg, toronymagasan pozitív irányban.
És ti? Névtelenségbe burkolózva bunkó módon szidjátok. Vállaljátok a neveteket? Mutassátok meg, hogy ti többek vagytok és van mire ilyeneket írnotok.
Na ugye.
Egyetértek!
Tárkony! Te egy minden tekintetben hibátlan, tökéletes, úriember vagy! Jaaa NEM!
Legyen igazad Máté!
Sérülésmentes és sikeres szezont kívánok a csapatnak!
Hajrá OSE!
Drukkolok nektek én is, ideje volt már, hogy visszatérjetek az első osztályba! De rég voltam már Körmend-Oroszlány meccsen…
Köszi! Szeptember 28. Remélhetőleg tele lesz a vendégszektor.