Kosárlabda
Mócsán Bálint: Kizárólag Izland legyőzésre koncentrálunk jelenleg
A válogatott játékos beszélt nekünk a sérüléséből való visszatérésről, a DEAC szezonjáról és nemzeti csapat felkészüléséről.

:
:
Múlt hét szerdán véget ért a 20. forduló a magyar bajnokságban, így mi is már a válogatottra koncentrálunk, ahogy megszokhattátok, igyekszünk minél több anyagot hozni nektek az érintettekkel. Az elmúlt héten már olvashattatok interjút Gasper Okorn szövetségi kapitánnyal és az Egis Körmend játékosával, Durázi Krisztoferrel, majd pedig a Sopron KC csapatkapitányával, Molnár Mártonnal beszélgettünk. Csapatkapitánnyal folytatjuk az interjúsorozatunkat, ezúttal Mócsán Bálintot kérdeztük.
Térjünk vissza a szezon elejére. Szeptember elején jött a hír, hogy műtét vár rád, valamint, hogy januárig nem leszel bevethető. Egy éve ilyenkor beszéltünk legutóbb, akkor egy hasonló eset után azt mondtad, hogy nagyon hálás vagy a DEAC által nyújtott támogatásért és tudod, hogy a legjobb helyen vagy. Ezen körülmények fényében mennyire volt nehéz feldolgozni az újabb beavatkozást, miként zajlott a rehabilitációs időszak?
Nyilván nem volt egyszerű mentálisan megint ezen végigmenni. Amikor kiderült, hogy újabb beavatkozásra van szükség akkor érthetően szomorú voltam, volt pár hét, ami nehéz volt. Összességében azt tudtam, hogy a DEAC mindenben rendelkezésemre áll és támogat az egész folyamatban, ennek köszönhetően bizakodó voltam azzal kapcsolatban, hogy a kijelölt időre ténylegesen vissza tudok térni a pályára. Amint átestem a műtéten megkezdtük a munkát a gyógytornásszal és a stábbal, napról napra, hétről hétre éreztem, hogy egyre jobb állapotba kerülök, tartva az eredetileg kitűzött időpontot sikerült és pályára lépnem a Honvéd ellen és azóta is játszom. Az eleje nehéz volt, most úgy érzem, hogy már mentálisan is visszaerősödtem és tudok segíteni a csapatnak a parketten.
Hét mérkőzésen vagy túl, azok után, hogy a Honvéd ellen 5 perccel tértél vissza, már a legutóbbi hat meccsen egészen visszatértélt a te mércéddel megszokott játékidőre. Hogy érzed magad most, hogy már van némi játékperc a lábaidban?
Jól érzem magam! Ahhoz még kell egy kis idő, hogy teljes mértékben visszarázódjak abba a formába, ahol korábban voltam, ez még látszik a teljesítményemen és annak hullámzásán. Minden meccsen és edzésen azért dolgozom, hogy egy-egy lépéssel közelebb kerüljek a 100%-omhoz, a csapattársaim ebben fontos partnerek, segítenek nekem mindenben. Próbálom beleilleszteni magam a rendszerbe és a szerepembe, mert az idei csapattal a műtét előtt sem tudtam edzőmeccseken játszani. Kell idő, hogy mindenki ebben az új helyzetben megtalálja a helyét, de azt gondolom, hogy szépen lassan összeérik ez a történet.
Gasper viszonylag korán, január 10-én keretet hirdetett erre a válogatott ablakra, akkor még csak 5 percet töltöttél a pályán a szezonban. Mekkora lökést adott az, hogy láthatóan bízott benned a szövetségi kapitány már akkor is?
Nagyon nagy löketet adott nekem ez, mindig megtisztelő az, ha valaki meghívót kap a válogatottba, ez most sem volt másképp nagyon örültem neki. A rehabilitációm idején is tartottuk a kapcsolatot Gasperrel, írt nekem többször, érdeklődött az állapotomról, aztán pedig látta, hogy a Honvéd ellen már pályára tudtam lépni. Ezután jelezte, hogy számít rám a válogatottnál februárban, azzal mind a ketten tisztában vagyunk, hogy keresem még a formámat, nem vagyok azon a szinten, mint korábban a sérülés előtt, ehhez idő és sok munka kell, amit bele is fogok tenni, de valóban ez egy nagyon pozitív visszajelzés volt a részéről számomra, hogy azért számít rám, azon vagyok, hogy ezt maximálisan megszolgáljam a stábnak.
Térjünk vissza a DEAC szezonjára. Ahogy beszéltük, visszatértél már és a csapat is jó pozícióban van, hiszen még mindkét fronton áll, nyilván a bajnokság szempontjából ezt arra értem, hogy rájátszás helyen vagytok, míg a Magyar Kupában a Körmend ellen elődöntőztök. A verseny elképesztően szoros a legjobb nyolcért, nagyon fontos hat meccs vár még rátok a válogatott szünet után az alapszakaszban a márciusi kupa négyes döntő mellett. Hogyan látod a csapat eddigi szezonját és mi lesz a legfontosabb ebben a feszes menetben, hogy sikerüljön elérni a céljaitokat?
Igen, azt gondolom, hogy eddig többnyire úgy alakultak a dolgaink, ahogy azt szerettük volna, nyilván csúsztak be olyan mérkőzések, amik kicsúsztak a kezeink közül pedig lehetett volna több bennünk, ennek ellenére idén egy összeszedett csapat jött össze, tapasztalt, a ligát már ismerő légiósokkal és Pongó Mátéval is nagyon nagyot erősítettünk. Örülök neki, hogy ott állunk, ahol éppen, de ahogy mondtad is, nagyon szoros a mezőny, főleg a negyediktől a kilencedik helyig, úgyhogy fontos időszak vár ránk, kalkulálni meg számolgatni semmiképp nem szeretnénk, hanem a saját sorsunkat a kezünkben akarjuk tartani, így megyünk neki a meccseknek. Azt gondolom, a rájátszásba való bejutás az első lépés, de ha a legjobb négybe szeretnénk jutni, akkor nagyon fontos lenne elcsípni a negyedik, ötödik hely valamelyikét, mert a Falco, a Paks és a Szolnok magas játékerőt képvisel, pályahátrányból kezdeni egy párharcot ellenük nem szerencsés. A másik oldalon – ahogy említetted – ott van a Magyar Kupa, ami megint csak nem lesz egy egyszerű feladat, ott a Körmend lesz majd az ellenfél, nem rég a saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy kemény csapat az MTE, lesz min dolgoznunk, hogy sikeresek lehessünk ellenük, de ha összeszedetten és minden energiánkat beleadjuk a találkozóba, akkor reális esélyünk van a döntőbe jutásra.
Zárjunk a válogatottal. Elérkeztünk az utolsó két fordulóhoz az Eb-selejtezőn, nyilván nem titok, hogy nehéz helyzetben vagyunk. Két komoly erőpróba vár rátok, ráadásul Izland ellen nem elég önmagában a győzelem, de legalább 6 ponttal kell jobbnak lenni. Nyilván a szurkolók két meccsben gondolkodnak, a játékosok és a stáb nem teheti ezt. Mesélj kicsit arról, hogyan készültök a mérkőzésekre, hogy folyik a munka szombat óta?
Ahogy említetted, nem szerencsés a helyzet, mert nem vagyunk könnyű szituációban, de mindenki aki itt van – játékosok, edzők, stáb – maximálisan hisz abban, hogy a következő két mérkőzésen jó eredményt tudunk elérni. Az első lépés Izland legyőzése, most ezen van 100%-ban a fókusz és akik most itt vannak, teljes erőbedobással dolgozik és készül – taktikailag és fizikálisan – ezért, kemény meccs vár ránk. Ezt mindenképpen meg kell ugranunk, hogy egy esélyt teremtsünk számunkra a második mérkőzésre, de ahogy mondtam, most Izlandra koncentrálunk. A hangulat rendben van, mindenki bizakodó, jó a közösség, kezd összeérni a munka, ezt szeretnénk csütörtökön, hazai közönség előtt a pályán is megmutatni!
Kövess minket Instagramon is: https://www.instagram.com/bb1.hu?igsh=aHl4b2d6YWc1cnV2&utm_source=qr

Szólj hozzá!