Connect with us
Hirdetés

MKOSZ

Az MKOSZ-nek nincs szégyenkeznivalója, jól halad az építkezés

Értekezletet tartott a szövetség.



:

:

Kedden és szerdán értekezletet tartott a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a női és férfi A, valamint a férfi B csoportos csapatok számára. A csapatokkal a szövetség elnökén, Szalay Ferencen és Bodnár Péter főtitkáron kívül a két szövetségi kapitány, Székely Norbert és Sztojan Ivkovics is találkozott.

Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke köszöntőjében elmondta, hogy folyamatosan erősödik a sportág, ami rendkívül biztató a jövőre nézve.

Az építkezés alapja a stabil A-csoport és az, hogy alatta is stabil az utánpótlás amellett, hogy természetesen mindenhol van javítanivaló. Fontos, hogy nincs szégyenkezni valónk a többi sportághoz képest, főleg a nőknél – klub és válogatott terén, utánpótlás és felnőtt szinten egyaránt.

Az elnök külön köszönetet mondott Sopronnak az újabb Final4-ért és azért, hogy úgy szerepelt a csapat, hogy lehetőség volt a rendezésre idén is.

Kiemelte a két válogatottat, amely egyrészt sikeresen szerepelt az elmúlt időszakban is, másrészt egységes, közösen gondolkodva halad előre. Míg régebben előfordult, hogy nem mindig akart mindenki a válogatottban szerepelni, most mindenki jelzi, hogy szívesen ott lenne a csapatban.

Szalay Ferenc köszönetet mondott a kluboknak, klubvezetőknek azért, ami az elmúlt 8 évben történt.

Az elnök kitért arra is, hogy a magyar kosárlabda a többi látványsportággal kezelni tudta a TAO anomáliákat, és fel tudta vázolni a sportpolitikának, hogy tisztán, átláthatóan működnek a klubok.

Egyre erősebb a bajnokság, egyre több néző van, és a színvonal is egészen kiváló. – zárta beszédét.

A szövetségi kapitányok szóltak az esztendőben a nemzeti csapatokra váró feladatokról. Székely Norbert a női Európa-bajnokságról, a felkészülésről beszélt, míg Sztojan Ivkovics a férfi válogatott világbajnoki selejtezőben mutatott teljesítményét értékelve elmondta, ő 2021-ig, a következő Európa-bajnokság végéig szeretne maradni posztján. A férfi válogatott szakmai vezetője kikérte a klubok véleményét arról is: mit szólnának ahhoz, ha ő újra szerepet vállalna valamelyik magyar klub munkájában. Sztojan Ivkovicsot ebbéli szándékában mindegyik A-csoportos klub támogatásáról biztosította.

A legfelsőbb osztályban terítékre került többek között az induló csapatok létszáma, a nem hazai nevelésű kosarasok száma, a bajnokság, a rájátszás, illetve a magyar kupa lebonyolítása, a férfi B-csoportban pedig a Hepp Kupa mérkőzéseinek időpontja is. Ezeket a témákat a szövetség a csapatokkal együtt megvitatta, végleges döntés pedig a későbbiek során, elnökségi ülés keretein belül születik majd.

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
nyolcmegnyolcBombita Recent comment authors
Bombita
Olvasó

Javasolnám, hogy a fenti témák mellett azt is gondolják majd át, hogy mennyire viszi elore a sportág jövöjét az a gyakorlat, hogy Afrikából megvásárolt, finoman szólva bizonytalan életkorú játékosok játszanak döntö szerepet az utanpotlas bajnoksagokban. (Pld. Rátgéber Akademia, Alba, Szolnok).

Indokoltnak, eloremutatonak, illetve követendonek tartjak-e, hogy a magyarorszagi adoforintokat erre a célra fordítsák a klubok?

Jó lenne, ha a szaksajto is körüljárná ezt a témát pro-kontra, ugyanis aki kicsit is képben van az utánpotlasban az tudja, hogy ez rengeteg szereplot (jatekos, edző, szulo, Tao tamogato stb) foglalkoztat.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Gondolom néhány gyerekről van szó.
Szolnokon, ha jól tudom kettő. Ők évek óta ott vannak. Ez zavar.
Azok a légióspk viszont nem, akik szintén részben TAO pénzből vannak fizetve. Ez kb 100-150 ember. A kevés zavar a sok nem.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés