Bajnokság
MKOSZ: változik az U23-as szabály a következő bajnokságtól
Izgalmassá teheti a bajnokságot.

:
:
A férfi A-csoportban jelenleg az alapszakasz első félidejében kell pályán lennie egy U23-as fiatalnak, illetve az egész bajnokságban egy magyarnak mindig játszania kell.
Ősztől már nem csupán az alapszakaszban, hanem egészen a bajnokság végéig lesz érvényes az U23-as szabályozás, beleértve a Magyar Kupát is – döntött mai elnökségi ülésén az MKOSZ.

Sokatokkal nem értek itt egyet. Igenis jó ez a szabály. Nemzetköziben akárhogy fényezzük magunkat, legyen az bármelyik magyar csapat, akár BL akár EC, szart se érünk el. A lóvénk kicsi a nagyobb klubok lóvéjához képest. Akkor legalább próbáljunk magyart nevelni. Ez egy hosszú folyamat, de végre valami elindult. Hogy a tökömbe akarjon egy gyerek kosaras lenni, amikor 16-18-20 évesen azt látja, hogy esélytelen lenne a felnőtt csapatba kerülni, mert úgyis légiós van a helyén. Ha egy kis csapat kinevel egy játékost, azt majd jól elviszi a pénzesebb “nagycsapat”, ahol ha nem lenne fiatal, vagy magyar szabály, ülhetne újra a kispadon.… Olvass tovább »
Teljesen egyet tudok érteni. Egyszerűen nem is jutnának semmilyen lehetőséghez a pályán a magyar fiatalok, így a fejlesztésre szoruló játékelemeiket és az erősségeiket sem lehetne feltárni. Pont így van esélyünk hosszabb távon egy erős válogatottra. Nem lehet minden generációban 5 Hanga, de ha nem adunk játékperceket a fejlődésre és bizonyításra, akkor biztosan elengedhetjük a jó magyar válogatott reményét. Szerintem végre azt csinálja az MKOSZ, ami a dolga. Megvédeni a magyar kosárlabdát. Hány és hány gyerek kallódott el, mert a külföldiek mellett semmit nem tudtak játszani? Ki tudja mi lehetett volna belőlük ha megkapják a bizalmat? Nem korrekt dolog összehasonlítani egy… Olvass tovább »
A fiatal tehetségek megvannak, csak azt kellene elérni, hogy ne problémaként hanem lehetőségként tekintsenek rájuk magyarországon!
Hanga Ádám is ha jól emlékszem akkor lett vezér és kulcsember az albacompban mikor a kezdőlégiósuk a posztján lesérült így rákényszerült a klub hogy szerepet adjanak neki, és rájöttek hogy ez a gyerek úgy tud kosarazni, ahogy.
Hajrá magyar kosárlabda!
Szerintem jövőre két U23-as játékos legyen a pályán, aztán a következő évben három,
majd négy, majd végül öt.
És ugyanezt bevezetném természetesen
az U23-as bajnokságban is,
ahol jövőre kötelezően kellene játszania egy U20-as játékosnak, majd a következő évben kettőnek, majd háromnak, négynek és végül ötnek.
És így tovább lefelé egészen a legkisebbekig.
Biztosan garantált lesz a fejlődés.
A faszodat azt , én azért fizetek hogy jól érezzem magam 🙂 Tiszta ERESZ hozzáállás,mindenkit utasítsunk ki az országból,vazzze EU ország vagyunk .)
Most azt jelenti hogy:
1. félidő U23 + legtöbb esetbe 4 légiós vagy U23+1 magyar+3 légiós
2. félidő 1 magyar + legtöbb esetbe 4 légiós
Ez most kérdés, vagy mit szeretnél mondani?
Megvolt az idei szezon, kaptak lehetőséget a fiatalok, akik hoznak egy normális szintet, ők lennének: -Krnjajski -kisebbik Kerpel – Somogyi Ádám -Valerio Bodon talán, nagyon talán Lukács Norbi. Ebből Boris jövőre már nem lehet, maradt 4 játékos elosztva 14 csapatra, minden más visszaesés. Alapjáraton üdvözlöndő lenne a szabály, de ennek a pár játékosnak az égben lesz az ára, és az ár/érték arány egy marha csúnya deficitet fog mutatni. Ez minőség rovására fog menni nyílván, mert ilyen összegből egy jó légióst lehetne igazolni. A mi fiataljainkra mondta Okorn, hogy egy jó képességű légiósba kerültek. Ez miatt (is) rövidebb a padunk, ami… Olvass tovább »
Ezt még annyival egészíteném és javítanám ki, hogy kisKerpi sem lesz már jövőre U23. Illetve, hogy a következő korosztály (’99) teljes kuka.
Füzi, Katona, Fazekas Csaba, Plézer, Werner, akik esetleg szóba jöhetnek jövőre.
2000res korosztály Omenaka, Taiwo, Somogyi, Fazekas Máté, Dancsecs, Takács ikrek és kb ennyi. Ez csak a következő két szezon “rangidős” játékosai, akik 20percet fognak játszani meccsenként…
A 2001-es korosztály áll talán a legjobban, legalábbis minőségben Valerio, Lukács, Pallai, Balsay, Kovács.
Biztos kihagytam egy-két fiatalt, de nem egy világverő felhozatal…
Egyetértek. Azt ugyanakkor hozzátenném, hogy a B csoportban az U20-as szabály furcsamód szerintem működik, legalábbis nem okoz szembetűnő színvonalcsökkenést (ennek oka az lehet, hogy csapatonként csak egy légiós van és nem hemzsegnek a klasszis magyarok). Ugyanakkor milyen annak a játékosnak, aki 18 évesen felkerül egy B-s felnőttcsapatba, fut két jó szezont, majd 20 évesen elviszi egy élvonalbeli klub? Egyrészt jó lehet, hogy hamar a legjobbak ellen játszhat, másrészt a csapatba kerülésért nem kell olyan nagy konkurenciával megküzdenie, ami szerintem inkább negatívum. Pár év múlva eldől, melyik hatás az erősebb.
Szerintem azt is vezessétek be, hogy aki nem U23 korú, az csak bekötött szemmel játszhat. Így egyértelmű fejlődés lenne garantálható a fiataloknál.
Teljesen komolytalannak tartom ezt az egészet, aki tehetséges az úgyis kiharcolja a perceit, aki meg nem az nem így fog megtáltosodni hirtelen! Ez eddig is így volt!