Kosárlabda
MK: A Falco és az Alba ismét a negyeddöntőben találkozik, a DEAC Szolnokra látogat
Kisorsolták a legjobb nyolc párosítását.
:
:
Az NB I. A-csoport alapszakaszának első köre után, az első nyolc közé került együttes lesz érdekelt az idei Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa negyeddöntőjében. A csapatok az alábbi sorrendben végeztek: Falco KC-Vulcano Energia Szombathely, Arconic-Alba Fehérvár, NHSZ-Szolnoki Olajbányász, Egis Körmend, SZTE-Szedeák, Zalakerámia ZTE KK, NKA Universitas Pécs, DEAC.
A továbbjutásról egy mérkőzés dönt majd, a sorsolás után az a csapat lett a pályaválasztó, amely az alapszakasz első körének végén helyezésben előrébb állt. A győztesek jutnak be az MK négyesdöntőjébe, melyet 2024. április 6-7. között rendeznek meg. A negyeddöntőkre január 24-én, szerdán kerül sor, míg a helyszínt, január 30-án jelölik ki.
A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely az Arconic-Alba Fehérvárral találkozik. A két csapat a 13. forduló előrehozott mérkőzésén csapott össze, akkor a címvédő 108-75-re nyert hazai pályán.
A második párosítás: Egis Körmend – SZTE-Szedeák. A két fél a nyolcadik fordulóban találkozott, akkor a hazai Körmend 90-73 arányban győzött.
A Zalakerámia ZTE KK az NKA Universitas Pécs gárdáját fogadhatja. November harmadikán hasonló felállással játszott egymással a két csapat, akkor szoros meccsen a ZTE került ki győztesen (80-78).
Utoljára pedig az NHSZ-Szolnoki Olajbányász – DEAC páros került kisorsolásra. A harmadik fordulóban a Szolnok örülhetett (73-66), de a két csapat szombaton újra találkozik a bajnokságban.
A Falco-Alba párharc győztese a Körmend-Szeged továbbjutójával találkozik a négy között, míg a ZTE-Pécs meccs győztese, a Szolnok-DEAC kvalifikálójával.


Már megint agyon van hallgatva az ALBA SZEGED elcsalt meccs mint évek óta az ősszes elcsalt mérkőzés.Mikor az egyértelmü faltnál egyik biró sem fúj az a maffia tevékenység ez már nem csak csalás.Ez előre megbeszélt alba támogatás azaz ez maffia tevékenység. Igen BÁDER úr nem kellene tenned a sport tisztasága érdekében tenned bármit?????? BOGNÁR úron nem csodálkozom Ő mindig is megtürte a csalások tőmkelegét hosszú éveken át.A kosárszurkolók mindezt látják .legfeljebb dühöngenek.Csak ezt nem sportnak hivják.!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Micsoda keze van ennek a Mártonnak,király csináló!
Azért az nem is olyan rossz, hogy a Pécs az első évében magyar kupa győztes lesz…
Erre semmi esély de bármi lehet! 😉
Vicc nélkül nagyon fekete ló az NKA és mellette a Szeged. NKA épp csak kikapott Egerszegen, minket vertek és a Debrecent is. Tbh nem lennék meglepve ha érmes lenne vmelyik a végén.
A Szeged áprilisra már sehol nem lesz. A playoff sem fog összejönni nekik, ahogy a Pécsnek sem. Persze egy meccsen bármi lehetséges. Egyik meccs sem előre lefutott.
Jajjajj, nagy szavak ezek.
Hasonlókat hallhattunk tavaly a bronzmeccs előtt : )
Szegény Sz-rházit mindenki szidta Szeged meccs után, pedig csak előre kárpótolni akarta az Albát, hogy megint lemarad a négyesdöntőről 🙂
Viccet félretéve, jó kis párharcok lettek ezek, szerintem nincs nagyon előre lefutott meccs.
A legutóbbi forduló után lefutott meccsekről beszélni bátorság szerintem. Bárhol borulhat a papírforma, Szombathelyen is. Ha a első, idei egymás elleni meccsből indulnak ki a játékosok, akkor beleszaladhatnak a késbe. Minden meccs nulláról indul és az a csapat, aki nem a maximumot hozza ki magából, az otthon fog maradni.
Érdekes, hogy pont a ZTE és a Körmend sorsolását tartja szerencsésnek szinte mindenki.
Szerintem pedig pont ez a két meccs az, ahol bőven benne van a vendégsiker lehetősége.
Kár tagadni hogy szerncsesek voltunk, keves esely volt eleve arra hogy hazai palyan játszunk es hat idegenben is max szegeden v kormenden mondtam volna azt hogy nincs lefutva…
Azert meg korai lenne 4es dontorol beszélni ez a Pécs eléggé nehez feladat volt az alapszakaszban de kétségtelen teny hogy a hazai palyan nyerni kellene….
Ismét mekkora mázlija van a zetének. 6.helyen voltak nem kis szerencsével, és még otthon is játszhatnak, ráadásul a leggyengébb ellen. A szokásos mák….
Alba tényleg ehhez képest nézve…
Vicces vagy öcsi…. Sokkal jobban örültem volna két gyengébb közül valamelyiknek : Körmend Szolnok
ja…értem
Jaja, mint mindig. Tavaly is nagy mák volt idegenben a Szolnok. Végülis egy labdán múlt hogy nem lett meg.
Nem a te sportod ez, engedd el!
Kiszólt a lyuk a gödörből? A nem teljesen vakon lévő zetések is leírták, hogy mázlitok volt. És ki beszélt a tavalyi Szolnok elleni meccsetekről? Inkább beszélj az idei Pécs, Deac, Körmend elleniről? Azok múltak 1 labdán, persze minidig nektek kibaszott nagy mák. Anélkül hol lettetek volna 11. hely? Erről írtam. De neked EZ IS nem meglepő módon igen magas…
Hű de nagyba vagy öreg ….
Az biztos volt, hogy valakit Fortuna torokra vesz. Amilyen a mi szerencsénk mostanság azt hittem mi leszünk azok. Valahol meg lehet érteni a Fváriak csalódottságát. Nagyon jó szerethető csapatuk van akik megérdemelték volna , hogy akár a döntőig menjenek és éremmel távozzanak. Falcon kívül eddig ők tudnak csak stabil tendenciát mutatni ilyen szűk keret ellenére ill plusz ec meccsekkel a lábbakban. Ez majd pont március-ápriliskor, a vége fele lesz érdekes…
Remélem döntő a cél nálunk:)
Korrekt.
Alba, Körmend, Debrecen, ZTE négyes lesz.
Csak figyeljetek!
Falco-Olaj-Zete-Szeged meglátod.
… Akik kiesnek a negyeddöntőben?
Engedd el nem értesz ehhez a játékhoz!
Én a ZTE és az MTE helyét látom simának a 4 ben… a Falco és az Olaj nagyon meg fog szenvedni és az egyik el is bukik…
Szerintem
Szerintem pont a ZTE és a Körmend meccsei lesznek élesek!
Jelen pillanat nem, hogy sima de sima Szeged bejutás is benne van!
De hát legyen igazad.
Sok szerencsét nektek is!
“A győztesek jutnak be az MK négyesdöntőjébe, melyet 2023. április 6-7. között rendeznek meg.”
TÖKETLEN! Ezt te írtad a cikkedben!!
Részegen vagy B+??
Menj inkább kapálni!!!
Akinek nem tetszik a cikkből beemelt szöveg idézete, elmondaná miért??
A cikket Babos Petike írta…
Jelenlegi formánkban mindegy ki az ellenfél.. ennek ellenére nem bánom, hogy nem az Alba és a Falco lett az! Hajrá Olaj
Szerintem egyik meccs sem egyértelmű.
Ez nagyon korrekt ????
Mindenkinek ugyanannyi esélye van
összekerülni bárkivel.
Szóval igen, az.
Evandro lentebb jól megfogalmazza. Alapvetően mindenki egyetért szerintem azzal h ez a lebonyolítás nem éppen a legjobb de esetünkben ez hatványozottan érződik is, mert már második évben kerülünk szopóágra úgy, hogy a Falco mögött második legjobb csapat a miénk idén és tavaly is. Bele gondolsz az ebben lévő sportszerűtlenséget mi bizonyítja csak a számok? Mivan ha a következő 3 évben is ugyanez lesz a forgatókönyv? Mert százalékosan akkor is jó esély lesz rá de éppen annyira lenne esélyegyenlőtlen! De cseréljük meg, tételezzük fel, hogy a két csapat fordított szerepkört tölt be mind helyezést mind erősséget tekintve. Nem tartom valószínűnek, hogy… Olvass tovább »
Különben meg mibe tartana még egy meccset tartani oda visszavágós alapon?! Nem lenne semmi vita még ha 1-2 összekerülne is mert legalább nem egy idegenbeli meccsen dőlne el a második csapatnak a sorsa… Ez így csak arra jó, hogy itt vitatkozzunk rajta semmi másra mert ez se nem sportszerű se nem következetes lebonyolítás.
“Különben meg mibe tartana még egy meccset tartani oda visszavágós alapon?!”
Erre mondaná az MKÁOSZ: de hát zsúfolt a versenynaptár.
Közben értelmetlen 3 hetes válogatott összetartásra van idő.
Hát engem biztos nem látnál felháborodni egy olyan szabály miatt ami már egy éve így van, így mindenki tisztabán van vele, hogyan lesz a lebonyolítás.
Ez most akkor lenne korrekt a részetekről, ha a sorsolás előtt már ezzel érveltetek volna.
De ugye nem ez történt.
Hanem úgy voltatok vele, hogy jó eséllyes hazai pályán fogtok játszani, szóval nektek tökéletes ez a felállás.
Csak hát fortuna közbeszólt és most meg itt veritek az asztalt.
Ha mondjuk az akkori 3. Szolnokkal kerültök egybe, és ők kerülnek szopóágra akkor hullajtanátok a krokodil könnyeket meg emlegetnétek csalást? Aligha. Élveznétek a pályaelőnyt és akkor meg a szolnokiak forronghatnának.
Nem, akkor ha kétszer egymás után szopódna be a Szolnok akkor is megjegyeznénk ugyanezt mert így korrekt mind emberileg mind a szolnokiakkal szemben is! Nem várom el, hogy megértsd mert látszólag te és a korrektség köszönő viszonyban sem vagytok! Nyilván most került szóba mert most volt a sorsolás, egyébként sztem ez korábban is volt hangoztatva és nem csak részünkről! Ha belegondolsz ennek a lebonyolításnak pont ez a leginkább hátulütője ami most bekövetkezett, ráadásul tavaly után másodszor azért engedtessék meg, hogy ilyenkor az érdekeltek jobban kifogásolják a lebonyolítást, mint aki a 7.helyről hazain jó eséllyel bejut. Egyébként ha már fortuna, akkor… Olvass tovább »
Az, hogy reálisan látjuk a csapat helyzetét nem temetés…A sorsolás a szombati nap “bosszúja”-e kitudja, de azért az sem volt tisztán fekete-fehér oda-vissza fújtak vagy éppen nem fújtak, mint ahogy számtalan meccsen is. Őszintén eddig nagy mákunk volt ekkora használható paddal…Azt gondolom szerethető az idei csapat bárhol is fog végezni.
Teljes mértékben. Simon/Zubi helyében megpróbálnám minél jobban aláásni ennek a kupának nevezett bohózatnak a presztízsét (már ha van olyan). Teljes légiós sor + Voja kiültetése. Játsszon csak az U20. Ha 60 pontos zakó lesz, annyi lesz. Kulcsjátékos nem sérül meg legalább, az MKÁOSZ meg megeheti amit főzött.
Tök jó még fel se dobták a labdát, de te már el is temetted a csapatod.
A kupa lebonyolítással pedig mindenki tisztában volt, valahogy nem láttalak hogy bojkottra szólítottad volna fel a csapatodat a sorsolás előtt.
Vagy ha neadjisten ti lettetek volna első helyen akkor az maga lett volna a sportszerűség?
Facebookon meg bundának és csalásnak nevezitek…
A szombat után nem érzitek kicsit kínosnak, hogy csalásról beszéltek?
Attól, hogy idáig nem szóltam hozzá, még megvolt a véleményem a lebonyolításról. “Vagy ha neadjisten ti lettetek volna első helyen akkor az maga lett volna a sportszerűség?” Dehogy. Ezért mondtam a kiemelést, amit sokan félreértettek. Nem 1-8, 2-7 stb-re gondoltam. Hanem az 1-4 ne játszhasson egymással. Ha már a bajnoki helyezés számít a részvételhez, akkor a sorsoláskor miért tekintünk el tőle? Nem hinném, hogy bármilyen bunda/csalás lenne. Csak zsinórban kétszer a f.sz rosszabbik végén állunk, köszönhetően a briliáns versenykiírásnak. FB hozzászólóktól meg ne vonjunk konzekvenciát. A szombatival kapcsolatban én is sajnálatomnak adtam hangot, egyértelműen belenyúltak. Ezért most nekem/nekünk tilos fennakadni… Olvass tovább »
Hallod a kurvacomp csak alapszakasz meccset vett, ti döntőt.
Egyik párosítás sem jósolható meg fixen, szerintem lesz vendég győzelem
Fél lábbal a döntőbe vagyunk! Zeg zeg zeg!!!
Milyen korrekt ez a rendszer. A 7. Körmend otthon játszhat, a 2. Alba mehet a listavezetőhöz. Miért nem lehet itt is 1-4 – 5-8 kiemelés, ha már nem semleges pályán dől el? Vagy akkor legyen oda-vissza párharc.
Mindegy is, legalább a fiúk pihenhetnek a final 4 alatt.
Mert ez a kupa nem a play-off!
Köszönöm! Erre magamtól nem jöttem rá.
Nyugi 😉 de neked nem mindegy, hogy a Körmend hol játszik te kis… 😉
Nem mindegy, mert az esélyegyenlőség elve jelentősen sérült.
Te kis…? Fejezd be légy szíves!
Apropó. Továbbra is várom tőled a 15 példát mikor az Alba javára csaltak. 😉
Amiről te beszélsz azt bajnokságnak hívják.
A kupának pont az a lényege, hogy lutri ki-kivel játszik.
De ez már nem is kupa gyakorlatilag. Egy hibrid valami. Mixelték a bajnokságot és a kupát. Ha hagyományos kuparendszerben sorsolnak ki egy ilyen meccset, azzal semmi gond, szimplán pech.
Egy korrekt kuparendszerben kezdjük ott, hogy alsóbb osztályú csapatok is lehetőséget kapnak. Csakhogy itt bajnoki helyezés alapján kvalifikáltad magad – 13 meccs alapján. (lyen amúgy van bárhol máshol a világon?) Akkor némileg joggal várod el, hogy a 2. helyed többet érjen, mint a 7.
Az időközben 6. helyre feljövő Sopron részt se vehet, mert 3 mecccsel később váltottak edzőt. Nonszensz.
A Körmend 4.volt.a, a zete 6. Azt kell nézni. Azoknak van kurva nagy szerencséjük.
Mindjárt a tavalyi bajnoki döntőt ismételhetjük.Egyszerű nem lesz,de győzni kell.
Fasza…Szóval megint itthon lesz a döntő, bánom. Ha Szolnokra betéved Cook, Falco-Olaj lesz. +edzőcsere. Falco,Szeged,Zte(Ebben nem vagyok biztos, szoros lesz),Olaj.
Cook?
Az ki? Cook?
Anton Cook aki nálunk van/volt
Tőletek miért távozik?
En azt hallottam, hogy nem érzi jól magát és inkább azt mondja, hogy fáj a térde és nem játszik, Ose Szolnok Falco ellen nem játszott utána Pécs Kaposvár ellen játszott utána Paks ellen megint nem. És persze a pénz!
De ez fix hogy hozzánk jön meg felénk tart? Én mást hallottam!
Azt nem tudom fix e de hallottam meg kereste a Szolnok! De ha tudok többet akkor megírom, te mit hallottál ha szabad kérdezni?
Így játékos nevet nem, de én úgy tudtam hogy aki közel áll hozzánk az nem a bajnokságból jön!
Mondjuk ha érkezne Cook akkor nem hinném hogy Little helyére nem egy poszt a kettő, szóval lehet Eads-et cserelnenk vele és jönne még egy Little helyére, de most kicsit megkavarodtam így!
filco – zte döntő lesz, filco győzelemmel.
Vagy, te csapatod vs Falco
Milyen csapatom ?
filco hmmm… nocsak idöközben egy újabb csapat is nevezett! Hajrà!
silverhely, kupavesztes, soroljam még?
Kezdesz már kurva idegesítő lenni mindenkibe belekötsz úgyhogy elvileg nem szurkolsz senkinek de jobb, hogy nincs csapatod mert legalább nem szégyenitesz senkit
A kiskorú lányokat, kvázi gyerekeket nemi erőszakkal meg emberrablással való fenyegetés után én örülök ha már csak ilyeneket ír.
Amúgy ne válaszolj neki, egy ilyen elmebeteget semmibe kell venni, az a leghatásosabb.
Csak hát érted azon kívül, hogy mindenkit fikáz mást nem tesz, bb1 megengedi egy csapat nélküli itt írogasson ilyeneket!
Mi a fikázás a nyitó kommentemben, hogy filco ( sokan hívják így ) – zte döntő lesz?
Még mindig fosol.
Ki fosik egyszer jelenjél meg egy Falco Körmend Alba vagy akármilyen meccsen és te fogsz fosni, ja várj nem tudsz telefonhuszár!! 😉
Nem neked szólt a fosós kommentem. Hol, mikor tala falusi?
Nem mondok semmit úgyse jössz el 😉
Tehát te IS fosol. Nem gondoltam hogy ennyire alja egyszinten van egy silverhelyi meg egy falusi.
Te kis bohóc mond, hogy hova menjünk!!
Ti a másodosztályba. : DDDD Hol van a háló, parasztok hol van a háló, ahogy a silverhelyiek szokták nektek mondani. : DDDD
Jujjjj de nagy beszólásokba vagy nő gyalázó kis bohóc, apukád is szokta kiabálni?
Milyen nőgyalázó? Azért mert vulkán azt kapja amit, annak oka van.
Oké értem IQ bajnok 😉
Nálad több eszem van.
Hahhaaahahahahahahaha mond csak mond csak mond csak!!!! 😉 ehhez kell ész amit csinálsz csapat nélkül felregisztrálsz ide!
Szeretem a kosárlabdát, járom a meccsket, miért ne regisztrálhatnék egy kosárlabdával foglalkozó oldalra?
Bohóc
Ne magadból indulj ki.
A falutokra ki vigyáz?
Anyukád és apukád 😉 bohóc
Ők már halottak, tehát nehezen.
Akkor az ügyvéded!
Kérem?
2éve azt mondtam volna, egyenes út a döntőig. Tavalyi kupa elődöntő után azt mondtam volna, hogy legyünk óvatosak, tavaly is azt hittük, hogy ki van kövezve az utunk a döntőig. Idén azt mondom, hogy a ZTE mellett a legjobb sorsolást kaptuk, de ennek az idei csapatnak nincs olyan, hogy kötelező győzelem. Összességében szerintem a Deacot megoldjuk hazai pályán, a ZTE az elődöntőben necces lesz, de hozható, ők sincsenek a legjobb formában és akkor finoman fogalmaztam. Persze a ZTE szurkolók ugyanezt gondolhatják fordítva. Sajnos mondanám, hogy a döntő az szerencsére csak egy meccses és egy meccsen bármi történhet, de ebben a… Olvass tovább »
Plusz ki tudja kivel mi lesz áprilisban… Nagyon messze van az még
Igazából a falco ha veri az albát onnantól már nem lesz ellenfele…
Azért megneztem volna semleges pályán egy falco-alba meccset,így borítékolható a tovabbjutásuk
Falco, Szolnok, Körmend, Pécs.
1. Falco
2. Deac
3. Körmend
4. Zte
Számunkra kedvező sorsolás.
A legnagyobb ellenfelet újra hazai pályán fogadhatjuk.
Az én tippem Falco, Szeged, ZTE, Szolnok.
Egy Falco-MTE negyeddöntőt megnéznék! De szerintem mindenki de először győzzünk Szeged ellen és a Falco az Alba ellen!
Tippem
MTE
Falco
ZTE
Szolnok
Az már az elődöntő lesz
Köszi,hogy szóltál, elírtam!
Elődöntő*
Falco Körmend ZTE Szolnok Négyes dõntõ.
Szegény Alba, idén sem utazik el…
Viccet félretéve, jó meccsek lesznek!
Ne hogy aztán pofára essetek…
Nagyon kis érzékeny vagy.
Nem tudom kaphattunk e volna ennél jobb sorsolást, nincs mese jöjjön az 5.légiós és a döntőbe belehet menni! Nyilván tisztelettel a Deac és az NKA/ZTE felé!