A harmadik felkészülési mérkőzését is hazai pályán játszotta a Sopron Basket, ezúttal a szlovák Pöstyén volt a magyar bajnok vendége.
Villámrajtot vett Gáspár Dávid együttese, és három perc alatt 9 pontos előnyre tett szert (11-2). Precízen védekeztek Crvendakicsék, a negyed végéig tovább nőtt a különbség. A 25 dobott pontból Weninger Virág egymaga 12 egységet vállalt (25-8).
A második negyedben is tartotta védekezése színvonalát a Sopron, támadásban viszont csökkent a hatékonyság. Az előny azonban így is növekedett.
A harmadik negyedben mindössze 2 pontot engedélyezett a magyar együttes ellenfelének (60-22), a jó teljesítmény végül 47 pontos győzelmet eredményezett – derült ki a klub honlapjáról.
fotó: wb-sopron.com




