Kosárlabda
Minden párharc hazai sikerrel kezdődött a Piros csoportban
Flasár Botond büntetője döntött a DEAC-Vasason.

:
:
Mindenhol érvényesült a pályaelőny, a Kaposvár és a MAFC végig vezetve győzött, a Fót a két középső negyedben nőtt a BKG fölé, a DKKA pedig a második félidőben felőrölte a TF-et.
Az alapszakaszgyőztes KKKK hamar tudatosította a MEAFC-ban, hogy a párharc első, somogyi mérkőzésen nem fog meglepetés születni, a középső húsz percben a borsodiak voltak eredményesebben, összességében mégis simán, meggyőző különbséggel diadalmaskodtak Völgyi Marcellék. Jóval izgalmasabban alakult a Vasas debreceni vendégjátéka, az első két negyed egyaránt döntetlennel zárult, a fordulás után sokáig jobban álltak a cívisvárosiak, egy ízben már 11 ponttal is, ám a piros-kékek zsinórban 13 pontot szereztek, ezzel fordítottak. 66-66-ról indult a végjáték, az utolsó fél percben Takács középtávoliját kiköpte a gyűrű, Flasár faultolták ziccerben, az első büntetőt kihagyta, a másodikat bedobta, Fekete kiszorított helyzetből elengedett kísérlete nem volt jó, megvédte hazai pályáját a DEAC, hiába szedtek 18 támadólepattanót a fővárosiak. Polgárdy Ádám főszereplésével húszpontos előnyt dolgozott ki a MAFC a Nyíregyháza ellen, ami aztán a harmadik negyedben gyorsan hét egységre olvadt, de a hajrára elfáradtak a hét emberrel küzdő Kék Cápák. A fordulás után robbantottak, a végjátékot már nagyobb izgalmak nélkül letudva kerültek előnybe a Megyeri Tigrisek a BKG ellen, sokat számított, hogy amíg Buzásék 10, a Nagy-tanítványok csak 5 távoli találatot jegyeztek egyaránt 24 próbálkozásból.
Ivosev Tamás hiányában is sokáig tartották a lépést vendéglátóikkal a Tehetséges Fiatalok, azonban a Dávid Kornél KA-ben a szokás szerint eredményes Szabó és Djurics mellett Tóth Péter is jó napot fogott ki, ezzel a támadóhatékonysággal pedig már nem tudta felvenni a versenyt Beák Gábor gárdája, amely szombaton már a párharcban maradásért játszik otthon – minden bizonnyal Ivosevvel a fedélzeten.
NB I. B Piros csoport, negyeddöntő, 1. mérkőzés
Kometa Kaposvári KK – MEAFC-Peka Bau (36-18, 26-26, 19-21, 28-18)
Kaposvár: Trammell 7/3, Szőke 10, Markovics 16, Kis R. 8, Völgyi 13. Cs.: Bogdán B. 14/9, Paár 14/3, Puska 8/6, Rosics 8/6, Pucz 6/6, Antalics 4, Kocsis 1.
MEAFC: Kozák M. 5/3, Velkey J. 22/9, Bankó 7/3, Meleg K. 6, Ragályi -. Cs.: Gadus 12/6, Tóth B. 11, Santiago 6, Lippai 6, Orliczki 4, Molnár L. 3/3, Mokánszki Mi. 1.
Braniszlav Dzunics: Jól kezdtünk mindkét oldalon. Olyan előnybe kerültünk, amit végig tudtunk vinni. Lehet mondani, hogy magabiztos siker született csapatmunkából. Jó volt a hangulat, köszönöm a szurkolóinknak! Úgy érzem, hogy az ő támogatásuk a csapatnak sokat jelent. Ami a játékot illeti, teljes rotációval játszottunk, mindenki odatette magát. Készülünk a következő meccsre.
dr. Váczi Péter: Számítottunk rá, hogy hazai pályán a Kaposvár teljesen más kávéház lesz, mint az alapszakaszban, és a playoff első meccsen meg akarják mutatni, hogy ki az úr a házban. Ezt nem jól kezeltük az elején, ezért is kellett gyorsan időt kérni. Azt gondolom, hogy az első negyed 5-6. percétől kezdve majdnem egyenrangú ellenfelei voltuk a Kaposvárnak. Nyilván jobb csapat a Kaposvár, más háttérrel rendelkezik, mint a mi csapatunk. Gratulálni kell nekik, mert jól játszottak, de a a mi csapatunknak is tudok gratulálni. Amit megbeszéltünk, azt sikerült nagyjából megvalósítani, de kijött a két csapat közti különbség. Szeretettel várjuk a Kaposvárt vasárnap Miskolcon.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 1-0 a Kaposvár javára.
A mérkőzés visszanézhető itt.
DEAC U23 – Vasas Akadémia 67-66 (15-15, 17-17, 24-17, 11-17)
DEAC: Balázsi Á. 3/3, Hőgye 5, Neuwirth 8/6, Kovács Ák. 18/6, Flasár 14/3. Cs.: Czermann 11, Varga S. 3/3, Hegedüs 3/3, Várszegi Á. 2.
Vasas: Takács D. 7/3, farkas 7/3, Fekete V. 10/6, Pleesz Á. 5 (+10 lepattanó), Olasz 10. Cs.: Andrássy 12/3 (+13 lepattanó), Makkos 10, Homoki 5/3, Pleesz G. -, Bérces -, Kelemen -, Rosta -.
Kovács Imre: Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. A későbbiekben jobban kell kontrollálnunk a lepattanócsatát, mert sok második esélyt adtunk ellenfelünknek, míg mi nagyon kevés ilyen sanszot szereztünk a túloldalon.
Stephen Arigbabu: Gratulálok a DEAC-nak! Most nagyon rövid időnk van csak a pihenésre, de már várjuk a következő meccset.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 1-0 a DEAC javára.
A mérkőzés visszanézhető itt.
Újbuda MAFC – HÜBNER Nyíregyháza BS 96-73 (25-16, 30-26, 14-22, 27-11)
MAFC: Polgárdy 29/12, Pintér 9/6, Bazsó 6/3, Bordács 12, Pápai 4. Cs.: Lóránt 16/3, Katona 15/6, Kovács 5, Biber -, Vámos -.
Nyíregyháza: Boljos 11/3, Locure 9, Nagy S. 5, Tarján 9/3 (+11 lepattanó), Komma 21/3. Cs.: Végső 12/6, Geröly 6/6.
Lakits András: Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Az eredményt elnézve megvalósult, amit szerettünk volna: egy magabiztos hazai siker. Úgy érzem, végig jobban játszottunk és kézben tartottuk a meccset. A harmadik negyedtől kicsit megváltozott a játék képe, amit nem tudok hova tenni, ami onnantól kezdve zajlott a pályán, az jobban hasonlított egy küzdősportra, mint a kosárlabdára, ennek meg is lett az eredménye, röpültek a fogak. Elképesztően tisztelem Lóránt Petit, hogy visszaállt, miután kiverték a fogát, és győzelemre vezette a csapatot nehéz helyzetben, nekem ő a valaha volt kedvenc játékosom, fantasztikus, hogy ilyen alázattal áll a játékhoz. Büszke vagyok a fiúkra, mert felvették a kesztyűt és újra kialakítottak egy nagyobb különbséget, de meg kell tanulnunk együtt élni egy másfajta játékkal is. 1-0 az eredmény, semmi több, a következő mérkőzés is 0-0-ról indul, szeretnénk nyerni Nyíregyházán is, de nagyon nehéz dolgunk lesz, innentől kezdve már csak erre koncentrálunk.
Merim Mehmedovics: Nagyon jól tudtuk, milyen meccsre számíthatunk, tisztában voltunk vele, hogy a MAFC nagyon erős otthon. Láttuk, hogy miben kell fejlődnünk, kevés időnk van a következő találkozóig, de fel fogunk készülni. Szerintem izgalmas mérkőzést játszottunk, gratulálok mindkét csapatnak. A rájátszás megy tovább, várjuk a MAFC-ot Nyíregyházán, mindent el fogunk követni, hogy nyerjünk és ezzel meghosszabbítsuk a párharcot.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 1-0 a MAFC javára.
A mérkőzés visszanézhető itt.
Phoenix-MT Fót – BKG PRIMA Akadémia 84-72 (13-16, 22-14, 30-22, 19-20)
Fót: Dancsecs 10/6, Békési 6/6, Buzás 15/15 (+10 lepattanó), Gulyás 21/3, Juhos 20. Cs.: Herendic 8, Lajsz 4, Molnár D. -, Martinez -.
BKG: Nagy Be. 15/6, Nagy Bo. 25/3 (+12 kiharcolt fault), Büki L. -, Winn 15/3 (+11 lepattanó), Nshimba 4. Cs.: Armaghani 8/3, Galambos 3, Arnóczi 2, Bohuniczky -.
Surmann Gábor: Először is gratulálok a csapatomnak, azt gondolom, teljesen megérdemelten nyertünk. Egy ilyen párharc első mérkőzésének a megnyerése mindig különös fontossággal bír, így emiatt is boldogok vagyunk, hogy ez most sikerült nekünk. Az első negyedben nagyon érződött ez a játékunkon. Kapkodósak, stresszesek voltunk. A második negyedtől aztán kezdtünk szépen lassan feloldódni, és át is kezdtük venni az irányítást. A BKG a 7 darab támadólepattanó adta második esélyből élt leginkább. Aztán a második félidő elejét sikerült nagyon jól elkapni, a 11-2-es szakasszal meg tudtuk alapozni ezt a játékrészt. Szépen járt a labda, folyékonyan támadtunk, ami a dobott pontjaink számában is meglátszódott. A védekezésünk pedig nagyon jól működött, azt gondolom. Ellenfelünk alig tudott tiszta helyzetet kialakítani magának. A BKG leginkább Nagy Botond büntetőiből élt. Meg kell jegyezzem, hogy nagyon nehezen tudtunk alkalmazkodni ahhoz, hogy ő éppen mikor és miért kapja meg a “védelmet”. Vissza fogom nézni ezeket a szituációkat, de ezt első blikkre azért túlzásnak éreztem – jobban, mint a 26-15-ös faultarányt – az amúgy véleményem szerint nagyon korrekten ténykedő játékvezetőktől. De játékosaimat ezek sem tudták lényegesen kizökkenteni, és végig kontrollálva, jó egyéni teljesítményekkel megfűszerezve, le tudtuk hozni ezt a fontos első összecsapást. Mindezt úgy, hogy maradt is még bennünk. Ami csak plusz optimizmusra ad okot. De ez még csak 1-0, semmi több. Véleményem szerint egyébként egy színvonalas, két remek csapat jó mérkőzését láthattak a nézők. Jut is eszembe. Szurkolóink előtt meghajolok. Egész egyszerűen fenomenális hangulatot varázsoltak nekünk. A csapatom nevében is hálásan köszönjük nekik. Számítunk rájuk a következő mérkőzéseken is. Mi pedig maximálisan azon leszünk, hogy a szombati második összecsapáson is győztesen hagyhassuk el a parkettát. Amire abszolút képes is az együttesem. Várjuk a folytatást.
Dr. Nagy Ágoston: Túl sokat hibáztunk olyan helyzetekben, ami nem jellemző ránk. Fontos, hogy ne hagyjuk megújulni az ellenfelet, és mi pedig ezeket a hibákat ne ismételjük meg.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 1-0 a Fót javára.
A mérkőzés visszanézhető itt.
NB I. B Piros csoport, 9-13. helyért, 1. forduló
Dávid Kornél KA – TF-BP 102-75 (32-25, 18-21, 21-12, 31-17)
DKKA: Somogyfoki -, Simon Be. 8, Kuttor 7, Szabó Zs. 18 (+12 lepattanó), Djurics 25/9. Cs.: Tóth P. 19/9, Molnár D. 11, Denk N. 8, Keller V. 4, Debreczeny 2, Bóbi -, Büki B. -.
TF: Heimann 23/3, Lőrincze 6/6, Szanyi 2, Polster 14/6, kalmár 4. Cs.: Molnár Ma. 11, Tömösváry 6, Pilinszki 6/6, Tichov 3, Várszegi B. -, Vargovics -.
Vladimir Krstić: Gratulálok a fiúknak, akik harcoltak a legvégéig. Az első féliidei védekezésünkkel nem lehetünk elégedettek, habár a támadójátékunk rendben volt. Puhák voltunk, elkéstünk, nem vittünk bele kellő agresszivitást, 46 pontot engedélyeztünk a TF-nek. A második félidőre felfogást váltottunk, felkeményedtünk, gyorsabbak lettünk, szorosabban védekeztünk. A védekezés volt a kulcs, és ez lesz a kulcs a következő mérkőzésen is.
Beák Gábor: Tudtuk, hogy kemény meccs vár ránk, pláne Ivosev Tamás nélkül, ennek ellenére három negyedig partiban voltunk. A végét szerintem mindkét csapat elengedte. A Fehérvárnak több szerencséje volt a dobásokkal, különösen Tóth Petinek ment ma. Nálunk a fiatalok kicsit többet beletehettek volna a végjátékba. A párharc folytatódik, mindkét csapatnál fontos lesz, hogy ki hogyan tudja regenerálni a játékosait.
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása: 1-0 a DKKA javára.
A mérkőzés visszanézhető itt.
Fotó: Balogh Albert/hunbasket.hu

Semleges nézőként nekem tetszett, hogy a 8. helyen becsúszó Miskolc nem adta fel a párharcot. Látszik, hogy a két klub büdzséje közel sem azonos, de az első negyedet leszámítva a vendégcsapat felvette a kesztyűt. A pofonok szerintem hasonló mennyiségben és minőségben hullottak – főleg ha a Trammell által frusztráltan kiosztott bodycheck-re gondolunk. Ha a Kaposvárt már az első párharcban felkészületlenül éri a fizikális playoff-kosárlabda, akkor remélhetőleg marad elég anyagi muníciójuk a következő évi Piros csoportos kiírásra, mert a közvetlen riválisaik ennél csak keményebben fognak bánni velük. Ettől függetlenül egy rutinosabb játékvezetői hármas küldése sokat segíthetne a playoff színvonalán. Kíváncsian várom… Olvass tovább »
Trammel remélhetőleg lejátszotta a szezon legroszabb meccsét.
Ez egy fiatal csapat, meccsről meccsre fognak javulni, felvesszük a playoff ritmust és keménységet.
A muníció jövőre az A csoporthoz kell 🙂
Egyértelmű A csoport kell jövőre!
A miskolci antipatikusok az őket irányító kóklernek (vagy ha jobban tetszik bohócnak) a kosárlabda sport területén erősen korlátozott kvalitásai okán az ilyen esetben szokásos taktikával léptek pályára. Az illetőt véletlenül sem szeretném megsérteni azzal, hogy edzőnek nevezném, ez ugyanis szégyen lenne az edzői társadalomra. Szóval ez a bohóc azzal a szándékkal küldte a pályára csapatát, hogy szándékos durvasággal, alattomossággal vagy sérülést okozzanak, vagy kiállítást, de legalább technikait érő reakciót provokáljanak ki. Folyamatosan sérülést akartak okozni a kaposvári játékosoknak, tudván hogy szabályos védekezéssel nem tudják semlegesíteni őket. Az agresszív védekezés és a durvaság között nagy a különbség. Előbbi sok gyakorlást, rengeteg… Olvass tovább »
Marci felrepedt arca, Zalán kisebb agyrázkódása is ” eredmény”.
Kicsit tartok a vasárnapi meccstől ” szeretettel” várnak minket Miskolcon.