Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Milosevics: tudtam, hogy jó döntést hozok, ha Debrecenbe igazolok

A légiós a Pécs ellen már be is mutatkozik az új csapatában.



:

:

Fontos mérkőzést játszik a DEAC és a Pécs a 19. fordulójának zárómérkőzésén, ugyanis mindkét gárda azonos mérleggel áll. A Debrecen csapatához nemrég csatlakozott Sztrahinja Milosevics, aki a deacbasket.hu-nak elmondta, jó döntést hozott.

Az utóbbi időben egyre több ajánlatom volt, de nem akartam elsietni a visszatérést, szerettem volna, ha a felépülésem a lehető legjobban sikerül. Ellenfélként volt szerencsém játszani a DEAC ellen, láttam, hogy milyen komoly fejlődésen megy keresztül a klub, tudtam, hogy jó döntést hozok, ha Debrecenbe igazolok. Csak egy hete vagyok még a csapatnál, de az edzői stábtól a vezetőségen át mindenkin érzem, hogy nagyon szerették volna, hogy ide kerüljek. Örülök, hogy esélyt adtak nekem, minden nap keményen dolgozom azért, hogy minél hamarabb meg tudjam közelíteni, vagy elérjem azt a szintet, ahol a sérülésem előtt voltam.

Aki a mai találkozón nyer, az nagy lépést tehet a felsőház felé.

– A Pécs egy nagyon erős csapat, tapasztalt edzővel és játékosokkal, nagyon mély keretük van, ezért szinte bárkire veszélyesek lehetnek akár idegenben is. Sokat készülünk belőlük, ugyanakkor a saját dolgainkkal is rengeteget foglalkozunk, hiszen nekem is mielőbb be kell épülnöm a csapatba. Nehéz mérkőzésre számítok, de úgy gondolom, hogy hazai pályán jó esélyeink vannak a győzelemre – zárta szavait a szerb légiós.

Fotó: MKOSZ, Rébay Viktor​

20 hozzászólás

20
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
10 Comment threads
10 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
11 Comment authors
GézukaLightbringerModus operandilddvaino Recent comment authors
Modus operandi
Olvasó

Hajrá Milo!!!

CSAK AZ OLAJ!

ldd
Olvasó

Da volim crno bjele!
“A vér nem válik vizzé”

Igazi vezér, legfeljebb nem lesz a “hűség” mintaképe…

vaino
Olvasó

Szóval ő a hibás, mert nem kellett Szolnokra a saját Legenda, világos.

Én örülök, hogy így alakult, mert ma is döbbenetesen komoly munkát rakott be a közösbe a csapatért.

ldd
Olvasó

Amit írtál, arról szól a kommentem…

vaino
Olvasó

Erre válaszoltam, én is így gondoltam.

Ha a Szolnok őt akarta volna, esélyünk sincs.
Mi nagyon akartuk, nagy öröm, hogy nálunk játszik.

ldd
Olvasó

Hurrá!

Gézuka
Olvasó

“Da volim crno bjele!
“A vér nem válik vizzé”

Nem éppen ez a jelentése.

ldd
Olvasó

Nem gondoltam összepározni…
Csupán szeretem a Partizánt (is).
Milo onnan való, az akaratára, kitartására gondoltam.

Gézuka
Olvasó

Igen, kezdő sora 😉 nem bántásból írtam, ne vedd annak kérlek.

vaino
Olvasó

Milo-val szintet léptünk felfelé.
Szerettük volna, hogy hozzánk jöjjön.
Szemmel láthatóan a csapatért dolgozik.
Win-win 🙂

ICEBEAR
Olvasó

MILO VOLT,VAN és remélem jövőre nálunk LESZ!!!
Ha rizikós,ha nem szerintem többet ér egy-két mostani légiósunknál!!!!
Hajrá Olaj!!!! (Falcosoknak meg Hajrá Hali!!! Lehet minuszolni!!! 🙂 )

Lightbringer
Olvasó

Hát ez nem jött be… 😀

Piffinger
Olvasó

Tyűűű…Ezer bocs, hogy kétszer ment el!!!

Piffinger
Olvasó

Az ankéton nekem úgy tűnt, hogy Milo-t elsősorban a közönség szeretné újra itt látni. A szakma nem annyira. Miután Potocnik ide bútorozott Price-al, minden eldőlt. Gondolom neki ez volt a feltétele, nem tudom. Azt sem, hogy esetleg a vezetőség mondta-e neki, hogy itt lenne egy Milo. Ők azt kommunikálják, hogy mindenben mennek a vezető edző igényei alá…

Imádom Milo-t! De ha pusztán csak a szakmai oldalát nézem a story-nak, tényleg rizikós.

Mr.Térkő
Olvasó

A vezetőségünk még a magyar magunknál is gyengébb ez a probléma. Ezt sikerült bebizonyítani a Tóth Ádámos és a mostani Milós incidenssel is. Mehet itt a marketing bullshit ,hogy a vezetőedző meg blabla ,de a régi vezetőséggel ILYEN NEM TÖRTÉNT VOLNA SOHA.

Piffinger
Olvasó

Hát én úgy vettem ki az ankéton, hogy Milo-t elsősorban a közönség szerette volna újra látni.
A szakmai stáb már nem annyira. És mikor Potocnik beköszönt Price-val, akkor minden eldőlt.
A vezetés azt képviseli, hogy mindenben megy a vezető edző igényei alá, lásd Tóth Ádámot. (Legalábbis ezt kommunikálják.)

Azt nem tudom, hogy mondták-e Potocnik-nak, hogy itt lenne Milo.
Elnézve az edzőnk stílusát és nem bántásból, de szerintem élből elutasította (volna) Milo-t.

És még egyszer, imádom Milo-t, de ha pusztán csak a szakmai oldalát nézem, tényleg őrülten rizikós.

ldd
Olvasó

Pótkocsi is a “ami” vonalat nyomja.
Biztosan meg van az oka…

derryl
Olvasó

Lefutottad a kötelező kört, ahogy kellett, de egy biztos! Sehol nem szerették volna jobban, hogy náluk pattogtass, mint Szolnokon! Csak a tények kedvéért! Az okokat persze nem tudjuk, Magyarországon vagyunk!
Azért sok sikert!

makelovenotwar69
Olvasó

Diplomatikusan nem ejtett szót Szolnokról, ahol pedig ismert és elismert lett, ahol ikonként néztek rá.
Ennek biztosan van oka, mindenesetre jó lesz látni újra játszani. Remélem tökéletes volt a felépülése!

Vadkakas
Olvasó

Gyerünk Milo, mindent bele! Örülök, hogy DEAC mezben fogsz játszani, remélem a csapat és te egymásra találtok és jönnek majd a jó teljesítmények és eredmények.

Hajrá DEAC!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés