Bajnokság
Milosevics: Nem tudok már ilyen szinten teljesíteni
Befejezi pályafutását a Falco légiósa.

:
:
A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely szerb játékosa, Sztrahinja Milosevics távozik Szombathelyről. Mint ismert, a rutinos játékos egy súlyos sérülés, valamint a járványhelyzet miatt félbeszakadt szezon után érkezett csapathoz.
Alapozás közben elszenvedett kellemetlen sérülése, valamint a karanténban eltöltött hosszú hetek után úgy érezte, hogy már nem tud olyan szinten teljesíteni, amelyet saját magától elvár, és amellyel a csapatot olyan mértékben tudná segíteni, ahogy azt szeretné. Ezért úgy döntött, hogy felhagy a profi sporttal, és kezdeményezte szerződése felbontását. A klub köszöni és nagyra becsüli a játékos eddig elvégzett munkáját és profi hozzállását, valamint sok sikert kíván neki a civil élethez – írja a Falco KC honlapja.
A klub azt írja, hogy mivel kifejezetten sűrű a csapat programja, valamint a keretben többen is sérüléssel bajlódnak, ezért a következő pár napban még Milosevics is a többiekkel készül és szükség esetén bevethető lesz.
Boris Barac érkezik
Milosevics pótlására érkezik a 28 esztendős, horvát állampolgárságú Boris Barac. A 206 cm magas, 105 kg-os erőcsatár a boszniai Mostarban született. A kosárlabdázással a bosnyák Siroki csapatában kezdett foglalkozni, ez volt első profi csapata is. A több korosztályban is horvát utánpótlás-válogatott játékos évekig szerepelt csapataival az ABA Ligában. A 2017/2018-as szezonban a CEZ Nymburk színeiben (9,3 pont/mérkőzés; 3,5 lepattanó/mérkőzés) a kosárlabda Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába jutott. Utolsó két szezonját a spanyol második ligás Palma csapatánál töltötte (8,8 pont/mérkőzés; 3,6 lepattanó/mérkőzés; 0,9 gólpassz/mérkőzés).
A játékos ma megérkezett Szombathelyre, a holnap esti edzésen kapcsolódik be a csapat munkájába.
Fotó: Vágvölgyi Bálint/ugytudjuk.hu

Oké, ez azért korrekt dolog, hogy felvállalja és nem érőlteti a játékot szezon végéig.
Ebben a retek filkóban még Milónak is elment a kedve a kosárlabdától! Köszi ☹️
De akkor minek írtad alá a szerződést?
Mikor a Falcoba igazolt, sokan bíráltátok. Emlékezzetek, mit mondtam akkor. Nem is feltétlen a játéktudása (persze az sem kicsi), hanem a személyisége az, ami miatt zseniális játékos. Kíváncsi leszek, ha már nem lesz nálatok, milyen lesz az öltözői hangulat, és ki lesz a vezeregyéniség, aki a nehéz helyzetekben átlendíti a csapatot..
Köszönünk mindent Milo amit az Olajért tettél!!! Várunk vissza a szakmai stábba!
A bajnoki címet szerzett csapatnak pont ez volt a problémája, hogy nem volt igazi vezér a pályán. Ez néha ki is ütközött (már ahogy egy szurkoló meg tudja ítélni). Voltak nehézségek, de volt egy fanatikus (jó értelemben) és nagyon felkészült edző, tehetséges és elkötelezett saját nevelésű játékosok, csapatjátékos légiósok, akik nem statisztikát akarnak gyártani és tavaszra lett egy nagyon jól összeérett csapat, kiforrott csapatjátékkal és simán bajnokok lettek.
Minden rosszindulat nélkül, jobb lesz a csapatnak. Sajnos Milo már nem úgy érkezett Szombathelyre, ahogy szerettük volna. Lassabb, gyengébb, körülményesebb lett. Ez vhol természetes, és a korral jár. Nyilván a Szolnokiaknak ikon, és ez érthető, de a Falconak jobb lesz így. Azonban le a kalappal előtte.
Igazi ikon lett Szolnokon Milo. Nálam az lehet Olaj ikon légiósként, aki legalàbb 3 szezont lehúzott Szolnokon. Tyubin csak egyet húzott le és ősszel még jóval haloványabb volt. Az igaz, hogy a bajnoki címért sokat tett. De vajon lett volna még 2-3 jó éve…? Akik igazi fazont adtak a játéknak és legyőzhetetlenek voltak hazai pályán az az Ivkovics-Alexe páros.Ha lett volna mellettük minőségi magyar mag, akkor mindent nyertek volna.Nálam ök a legjobb lègiósok. Ha a játéktudást nézzük akkor kiemelkedö játékos volt Abeljanov,Parker, Pavlovics is.
Lassan kijózanodok, îgy még ennyi jutott eszembe:
Osztom, hogy a valaha Szolnokon játszott légiósok egyik legjobbja, én is nagyon-nagyon sokra tartom!
Viszont mikor a tavalyi szezonba Debrecenbe igazolt, többek között én is rohadt mérges voltam a szolnoki vezetőségre leginkább Csőszre.
Ma azt kell mondjam, tévedtem/tévedtünk!
Az elmúlt év igenis Csősz Tamást igazolta!Miló nem véletlen nem vállalta a próbajátékot és nem véletlen nem marasztalták Debrecenbe…
Ez a történet valóban úgy lehet kerek ha a legenda, a szolnoki szakmai stábban vagy 5. légiósként(?) hazatér.
Nem vsgyok sem Szolnok sem Falco drukker, de a sérüléséig a mezőny legjobbja volt. Legenda
Ez csak egy kósza érzés, de szerintem egy rövid és illendő szünet után fel fog tűnni valamelyik magyar csapatnál.
Egy 2 mondatos magyarázattal meg lehet oldani: “ megkerestek, szükségük van rám, jól esett, ennyi erőt még érzek magamban.
Nem azt mondta hogy már fáj minden lépés, hanem azt mondta hogy ez neki sok, a Falconak meg kevés.
Lehet hogy meg idén látjuk, főleg ott ahol realitás lehet a tabella alsó része. ?
Szerintem kerestek helyette mást, mert nem voltak elégedettek a teljesítményével, majd utána simán kirúgták… A többi marketing szöveg… Ettől függetlenül Hajrá MILO!!!
Na persze…a klub kirúgja, majd Ő szívességből még marad 1-2 hetet és szükség esetén bevethető.
Jól kombinálsz.
Sok sikert a civil életben!
Hajrá Milo! 🙂
Milo az olaj csarnokba egyszer gyere vissza.Szeretnélek mégegyszer megtapsolni.
A klub történetének legtöbb címet begyűjtött légiósa…, szerintem Andrej Tyubin jobb játékos volt nála, de – csak a külföldieket tekintve – ő az egyetlen, akire minden tekintetben azt mondhatjuk, hogy IKON volt…, és az is marad!
Milonál nem volt jobb játékosunk.
Volt aki több pontot dobott nála,
volt aki technikailag képzettebb volt,
de szerintem nem volt olyan játékosunk,
aki ennyire meghatározó lett volna a pályán.
Dragan felvázolt valami figurát,
aztán a fiúk a pályán Milo köré gyűltek
és Milo elmondta hogy akkor mit is játsszunk.
Hányszor láttuk ezt…
Igazi vezér volt.
Szerintem rengeteg dolgot írhattok, amivel dicsérhetitek őt. Azért azt hiszem a legtutibb rá az, hogy Milo.
Ez egy olyan minőség, ami mindent visz.
Milo
Ha fokozni akarom, akkor jön a kedvencem:
Milo-Milo
“Dragan felvázolt valami figurát,
aztán a fiúk a pályán Milo köré gyűltek
és Milo elmondta hogy akkor mit is játsszunk.”
Ez azért Dragan edzői munkásságáról is sokmindent elárul 🙂
Például azt, hogy a pályán legyen egy meghosszabbított edzői kéz is. 🙂
Mondjuk 1,8 másodperccel a vége előtt is ez volt a koreográfia…
Emlékszem, egy Adria Liga meccsen debütált 13′-ban szezon közben, talán Asceric edzősége idején…, a bemelegítésnél mindenki figyelte, hogy milyen lehet az új srác…, aztán már azon a meccsen letette a névjegyét, 10 pont felett dobott és az alázatos, csupaszív játékával már akkor belopta magát a szívünkbe…, egyszer nyilván minden véget ér, de ez a story még nincs befejezve…
Akkor feltünt,hogy minden lepattanóra ő ér oda legelőször.
Milo nagy játékos, gratulálok a teljes pályafutásához! Hajrá kosárlabda!
MILO IS A LEGEND!
Ebben a mondatban minden benne van. Ezt nem kell magyarázni. Nagyon szomorú ez a nap.
Minden jót az új életedben!
HAJRÁ OLAJ!!!
?❤️?❤️?❤️
Van egy közmondás:”meghalt a király,éljen a király”
Az új MILo szerintem Bojan Subotic lesz.A legjobb úton halad efelé.Még a kinézetük is hasonlít…
Szerintem nincs új Miló.. Csak Miló van.. és Bojan akinek kívánom legyen olyan sikeres az Olajjal ami Milónak megadatott!!
Nincs uj Milo, de Cakarun sokkal jobb játékos, nekem inkább ö.
Vulcano – nak:nincs itt semmiféle ügyeletes provokátor…….
Csak most,úgy írsz Milo-ról,mintha nem történtek volna olyan dolgok,amikor kórusban szidtátok.(nem akarom ide írni,hogy mit;ha ott voltál akkor tudod)
Hidd el,jobban ismerem Milo-t minden téren mint Te.
Ezért furcsa,hogy most méltatod – méltatjátok.
Akkor olvasd el a hozzászólásokat,hogy mióta pályára lépett nálatok,hányszor akarták elzavarni,hogy lassú és nem a csapatba való ……stb……stb…..
Ennyi a lényeg részemről, semmi több.
Hajrá OLAAAAAAJJJJJJJJ !!!!!!
Figyu papa. Talán illene abba belegondolnod, hogy ha a ti vezetőségetek korrekt a Miloval, és berakja a stábba, nincs is ez a Szombathelyi kaland….
Én egy ember vagyok ugyhogy nem értem miért beszélsz többesszámban. Mindig is elítéltem azt amikor egy mérkőzésen nem a saját csapatukat bíztatják hanem hanem az ellenfél játékosait szidják. Különösen szégellni szoktam amikor ezt a mi bázisunk követi el. A Milohoz hasonló játékosokat pedig mindig is tiszteltem még akkor is amikor Olaj mezben játszott és meccseken sem szoktam trágár szavakkal illetni az ellenfelet, tőlem ilyet a fórumon sem láthattál. Az meg hogy a Falcosok egy része miket mondott anno az nem az én dolgom, de amúgy kurvára elítélem. Ilyeneket minden csapatnál találsz és ne csinálj úgy mintha a te csapatod szurkolói… Olvass tovább »
Szombathelyiként kérem a Szolnok vezetőségét…hogy szorítson helyet a klubnál Milónak…ha valaki akkor ő megérdemel ennyit ott! De azt is el kell mondjam ha ez nem megy máról holnapra akkor Milo maradj nálunk legalább a szezon végéig…tudod a rutin a tapasztalat….és stb…
Ő várta nyáron… Mivel nem kellett Szolnoki vezetőségbe gondolta tesz még egy próbát. Eddig tartott sajnos… Amúgy meg hatalmas +1!!!
Így utólag jobb lett volna nyáron Olaj vezetőség berakja a stábba. Milo várta is, hogy lesz vmi. Ez az egész elkerülhető lett volna… Gondolom kinlódott rendesen elmúlt hónapokban. Sajnálom a döntést nagyon. Kivánom hogy egyszer Szolnokon komoly szerepet kapjon. Megérdemli. Sok sikert hozzá
A tegnapi után ez most nem egy szép este. Eljött ez a nap is….
A legjobbakat a legnagyobbnak!
Best wishes for the greatest!
Milo Milo Milo!!!
Milo is for president!!!
Bármikor, bármilyen minőségben jön legközelebb a Tiszaligetbe, a standing ovation közben, kétezer torokból fog zúgni a MILO! Köszönünk mindent és hiszem, hogy lesz ő még nálunk edző
Ahhoz képest, hogy Vojvodával, Benkével egyetemben a k* anyjába küldték az Olaj drukkerek, meg ugy mindenkit aki távozik.. ?✌️
Köszi MILÓ a sok SPORTÉLMÉNYT! Sok sikert a továbbiakra! Hajrá Olaj!
OLAJ LEGENDA!❤? Minden jót a civil életben MILÓ!! Fantasztikus ember és játékos vagy!!
El kell ismerni, a Falco ezt elegánsan megoldotta.
Várunk haza MILO, MINDÖRÖKKÉ!
Elegáns komment…
Azzal,hogy a Falco-ba igazolt,sikerült a nimbuszát is lerombolni.
Csak nem az ügyeletes provokátorhoz van szerencsém, aki jött összeugrasztani a Falco és Olaj szurkolókat? Sárgapárna nem ért rá, vagy mi van?
Köszönünk neki mindent. Egy kíváló, mindig sportszerű játékos volt akinek a kisujjában volt ez az egész sportág. Vitathatatlanul az egyik legjobb játékos, aki valaha Magyarországon megfordult. Egy ilyen sérülésen 20 évesen még túl lehet lendülni, de 35 évesen már necces. Nagyon sajnálom hogy így ért véget és nem egy teltházas Falco-Olaj tábor búcsúztatta az utolsó meccsén. Viszont olyan tudással és rutinnal, mint ami neki van szerintem az utánpótlásnevelésben remekül helyt tudna állni. Én örülnék neki ha maradna a klub körül, de szerintem bárki szívesen látná. Tehát köszönünk mindent, Milo. Te Magyarországon örökké leganda leszel.
Respect, jó ezt egy falcostól olvasni. ?
Ez így tisztességes volt. Az utolsó meccsén megmutatta, hogy még mindig nem fogatlan oroszlán, de ez az idei szezon, ilyen sűrű menetrenddel mindenkit próbára tesz. Tisztelem azért, hogy ezt meglépte. Örülnék, ha nem távolodna el a klubbtól és talalnánk helyet neki az utánpótlásképzésben. Szerintem sokmindent megtaníthatna.
Pont erre gondoltunk mi is,szolnokiak.Csakhát Szolnokon.
Remek légiós volt a mezőnyben, sok sikert neki a civil életben!
Ezért Ő a legnagyobb. Kereshetett volna még egy kis pénzt, de neki a csapat az első.
Köszönjük Milo hogy felhúztad a Falco címeres mezt….a magam részéről sajnálom hogy nem egy korábbi korszakod alatt is játszottál nálunk…de hát akkor meg az Olajt senki kedvéért nem hagytad volna ott (ez érthető)…jó egészséget….és sok sikert az élet más terűletén is…
Az új igazolásról meg annyit hogyha már annyit hozzátesz mint Milo az utolsó bevetésein akkor nem csak egy légióssal tőbb lesz a játékoskeretünk….
Mekkora lett volna neki egy teltházas FALCO-OLAJ utolsó meccsnek, ahol a 2 rivális tábor egyformán megtapsolja…. F.U.C.K covid
Milyen nagy durranás lett volna de tényleg hogy…egy valamiben közös hangnemben zugott volna mindkét tábortól a csarnok akár Szolnokon akár itt…és nem egymás ellen…a Covid ezt a szezont is elintézte…mert meccsre szerintem még jó pár hónapig nem mehetünk….
Nem akarok ünnep rontó lenni és fél órája vívódom hogy megírjam-e ezt a hozzászólást de nem bírom ki hogy ne tegyem.. milyen közös búcsú?? Hetek óta a szívem szakad meg ismerve MILÓT ami savat kapott tőletek Falco szurkolóktól bb1 is saját fórumotokon is.. Ti maximum úgy búcsúzhattok tőle hogy Milosevics homoszexuál.. De nem fog érte haragudni sose vette magára hiszen több száz ember csak akkor skandál valakinek ilyet ha az nagyon nagy játékos és MILÓ az OLAJ nagyon nagy játékosa!! Elnézést az idill megzavarásáért!
Teljesen igazad van, nem ertem mi ez a kedveskedes azoktol, akik egesz eddig piszkaltak… en szemely szerint meg mindig inkabb neznem ot a bajnoksagban, ha mar kicsit kopott is regi onmagahoz kepest, mint ezeket a bokorugro negereket. Nem tudom, milyen most az anyagi helyzetunk, de en biztos nem engedtem volna el, egy 6. Legiosnak boven jo lett volna nalunk, tekintettel arra, hogy minden meccsen megserul valaki es tovabbra is azt gondolom, hogy a jatektudasa tobbet er a Val mutatoknal es nagy hasznara lenne a csapatnak! Mindenesetre sajnalom, hogy felakasztja a cipot es minden jot kivanok neki es nagy respect, amiert… Olvass tovább »
Olajheart csak egy kommentet mutass amiben szidtam. Hajrá köszi. Volt alkalmam párszor beszélni vele mióta itt van…. Tényleg sajnálom
Beszélsz szerbül? Vagy angolul? Dragan és Miló nem beszéltek magyarul,vagy nem akartak megszólalni.
És légyszíves ne gyere azzal hogy más szidta. Nem vok felelős mások kommentjeiért, ahogy te sem pl józsipapa és a hasonlók kommentjeiért. Mivel nekem válaszoltál, magamra vettem. Ez pedig rohadtul nem volt korrekt. Köszi
Marillionnak válaszoltam! Minden szavam igaz amit leírtam! És nem érdekel hogy magadra vetted! Én is magamra vettem a sok mocskolódást amit Miló kapott… szeretnéd h felsoroljam vagy idézzem? Jöhetsz itt az önérzeteddel de minden igaz amit leírtam!
Tőlem idézhetsz szívesen venném. Mástól nem érdekel. Miként gondolom téged sem érdekel pl olaj75 kommentjeinek idézgetése Neked. Csak ennyi volt a problémám. Milo ügyben meg annyi hogy Nektek is megvolt a sansz ott tartani a stábban de nem éltetek vele. Ezért folytatta nyáron és igazolt ide. Ő mondta, kérdezd meg tőle
Bocs ha nem volt szimpatikus a Miloval kapcsolatban amit irtam…de nehéz bebizonyítíni pláne itt hogy az én számból sem hangzott el az hogy homoszexuál…ha az valóban ha nem az az ő dolga…én a játéktudását és egyebet vettem mindig figyelembe…és főleg azon csodálkoztam hogy ez idézett korúshangok után mégis aláirt a Falcohoz…pedig biztos nem extra gázsiért az említett problémái miatt…Tudod egyet nem lehet elvitatni a Falco szúrkolóktól….mégpedig azt hogy akári akármelyik (legyen az rivális csapatból is) ha csak egyszer is megfordul nálunk vagy felveszi a falco címeres mezt….az onnantól kezdve bármikor is tér vissza Szombathelyre…vagy civilbe vagy újfent ellenfél csapatába…azt mi… Olvass tovább »
olajheart2
Falco szurkolókat írtam és nem a Te nevedet csak a gyomrom összeugrott hogy itt közös búcsúról írogattatok.. el tudod Te dönteni h bele tartozol e az általam nem egy nem kettő megszólított Falco szurkolóba..
Leírom hogy megnyugodjál Tőled nem tudok idézni.. kicsit szűk látókörű vagy, amit írtam nem rólad szólt bocsáss meg hanem Milóról! Igen mi nem éltünk vele.. De ez most nem volt téma.. örülök hogy mondta neked..
Semmi baj. Bocs ha túlreagáltam.
Hasonlót akartam írni.
Megelőztél.
Minden jót, Milo!
Jó pihenést, sok sikert a civil élethez!
Az eggyik legnagyobb volt!
Köszönjük Milo!!!! Nagyon sajnálom…..
Milyen ikonikus volt hogy ellenünk játszotta pont az utolsó profi meccsét!
Ő az a játékos akit a Szolnoki szurkolók sosem fognak elfelejteni!❤️?
Szerintem nem véletlen, ő döntött így 🙂
Látni sokat jelentett neki az Olaj,igazi ikon marad Olajban és magyar bajnokságban egyaránt!
Nem nagy durranás az új gyerek!
Hát nem..Subotic is ilyen számokkal ment Szolnokra,most meg virágzását éli.
Én is csak ebben tudok bízni,mi is húztunk egy ilyent.
Balmazovic 2.0
Hát inkább ne..
Nyugi,nyugi….néztem egy ABA liga meccsét…nem jőn zavarba semmilyen helyzetben a srác….jőnni fognak tőle a jó teljesítmények….csak meg kell ismerni a csapatot a helyet a figurákat….türelem!
Sajnálom.
Az pozitívum, hogy bevethető. Remélem meg tudjuk győzni, hogy ezt az évet még lehúzza nálunk. Ha csak nem fájdalmai vannak a sérülés miatt, akkor simán befér ebbe a csapatba.
🙁
Minden jót,Milo!
Lehet elhamarkodott döntés volt,és ha hetekkel ezelőtt szólt,várhatott volna..Mert pont pár napja kezdett belelendülni.