Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Strahinja Milosevic: Jobban vagyok, mint korábban, szerintem rendben leszek!

A tapasztalatára számítanak Szombathelyen.



:

:

Megérkezett a vasiakhoz a csapat rutinos légiósa, Strahinja Milosevic.

Sokkal jobban érzem magam február óta, amikor Debrecenbe mentem. A sérülés óta akkor érintkeztem először igazán kosárlabdával. Voltak gondjaim, fájdalmaim. A nyáron azonban ezek a problémák szerintem megszűntek, mert 6-7-8 hónapot végig edzettem. Igazán jobban vagyok, mint korábban, szerintem rendben leszek! Nyilván meg kell találnom a helyem a csapatban, és sok más dolgot is ki kell tapasztalnom. Türelmes leszek. Ha pedig gond lenne, akkor valami más megoldást kell találnunk

– mondta a klub honlapjának az első közös edzés után, majd arról beszélt, miért igazolt a vasiakhoz.

Döntésemet elsősorban a vezetőedzővel folytatott beszélgetés befolyásolta, sok mindenben egyetértettünk, például a csapatban betöltött szerepemben, azokban a dolgokban, amikkel segíthetem. Nemcsak a játékommal, hanem például a tapasztalatommal, nemcsak a magyar bajnokságban, hanem a Bajnokok Ligájában is. Beszéltem a másodedzővel is, és Benke Szilárddal is. Benke jó srác, játékosként és emberként is nagyon kedvelem

– mondta.

Milosevic arról is beszélt, hogy Gasper Okorn számít a tapasztalatára, azt várja el tőle, hogy egyensúlyt adjon az együttesnek.

Kész vagyok segíteni a csapatnak amiben csak tudok. Ha néha hátra kell lépnem, akkor megteszem. Nem fogom elvenni senkinek sem a helyét. Boldog vagyok, hogy itt lehetek! Nagyon komoly erőt képviselő csapatnak tűnünk, profi légkör vesz minket körül, emiatt is boldog vagyok

– tette hozzá.

HIRDETÉS

49 hozzászólás

49
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
18 Comment threads
31 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
27 Comment authors
TToilerspeterzoltanSajka2lee14 Recent comment authors
TT
Vendég
TT

Miért jött a Deacba, ha utána az első hívó szóra tovább áll?

nyolcmegnyolc
Olvasó

Milo-Milo

Heindrich
Olvasó

Ha valaki jól van akkor nem a falkóba igazol. Mondjuk legalább van valaki aki tudja mi a kupagyőzelem…

2lee14
Olvasó

Most aztán jól megaszontad!

Mendez
Olvasó

Okornt azért hívjátok fel Falco-szolnok meccs előtt, hogy legyen szíves a 3. negyedtől a gyerekeket játszatni idén is elkerülvén a 40+ pontos zakótokat.

WSreborn
Olvasó

Majd meglàtjuk…..
Magas a ló, csak mert az elmúlt 30 évben 1szer jobb csapatotok volt??? Ja és még ott is megnéztem volna egy 2 hónappal későbbi visszavágót

Redbid
Olvasó

“balldontlie
Off ?
http://falcokc.com/hirek/dolgozzon-a-falco-kc-nal_2256/
BB1 2020.08.18. 09:59″

Gondolom ez csak véletlenül került a jászberényi cikkhez, de itt mégiscsak több az érdeklődő 🙂 ezért a kolléga talán nem haragszik meg ha inkább ide is felkerül, sosem lehet tudni …

Redbid
Olvasó

Annyit hozzáfűznék, hogy annyira azért ne legyen kreatív mint az előd :), viszont precízebb minden további nélkül.

Sajka
Olvasó

🙂 🙂

WSreborn
Olvasó

Valószínűleg már nem lesz homosexual az Arena közönségének???
Mi pedig lejöhetnénk már a Milo-Voja témáról, profi játékosok, zsoldosok, oda mennek ahol több a lóvé, ez egy ilyen világ már, nem az amikor Zsebe Feri végigjátszotta a karrierjét Körmenden, holott sokszor sokkal többért hívták éveken át, köztük mi is.
Szerintem – az általam egyébként nagyra becsült – Perl Zoli sem biztos hogy otthon játszana ha nem lenne pénz.
Milo az egyik legjobb All-Time légiósunk, Voja detto ugyanez magyar játékosként, de ennyi semmi több.

Olajheart2
Olvasó

Minden szavaddal egyetértek!! Hajrá OLAJ!!

Rouge
Olvasó

Na most cigány vagy nem?

Leklibajsza
Olvasó

Szerintem nem az, de te biztosan jobban tudod.

Üvegtigris
Olvasó

Na most buzi vagy nem?

krsz
Olvasó

Nővel még nem látta soha senki…

hopehely
Olvasó

Németh István, körmendi születésű, de már Szombathelyen élő játékosügynök, Patonay Ádámmal közösen a Vinkó Group alkalmazottjai.
-Filipovics Markót eladták Olaszországba, és ezzel nyolc emberesre redukálták a Falcó aktív rotációját.
-Majd ráerőltették Gasper Okornra a 36 éves, másfél éve nem kosárlabdázó, bizonytalan egészségű Milosevicset…

Redbid
Olvasó

Akkor ebből most mi a következtetés, hogy ez is a falusi körmendiek miatt van, vagy inkább írjuk azt amit ti szoktatok onnan, idézem “Bohóc vezetés”?

Vagy inkább ragaszkodjunk a tényekhez, és fogadjuk el azt, bizony van úgy amikor nem egészen jönnek össze a dolgok az elképzelések szerint?
Még ott sem ahol sok a della …….

Lehet szavazni 🙂

Kendeffy Botond
Olvasó

A föld meg lapos. Ugye?

peterzoltan
Olvasó

Mindenki tudja, hogy melyik oldal cucikája vagy! Ez a beírás is megrendelésre jött, most a VinkoGroupot kell ócsárolni, te is kapsz jutalmat abból amit tegnap kapot redmiller!

piros710321
Olvasó

A Falco sörön cserélitek a képeket? Talán oda készültek a lesi fotók?

Leklibajsza
Olvasó

Szerinted ez vicces???

Vulcano
Olvasó

Mihelyt kiderült hogy mit tett egyből el lett tőle határolódva a klubvezetés és a szurkolói csoport részéről is valamint kilett rúgva a Falco alkalmazásából és megtörtént ellene a feljelentés. Nem tudom még mit vársz el, de látom te nagyon viccesnek találod az esetet hogy fiatalkorú lányokat ruha nélkül fotózgattak. Én ilyennel nem viccelődnék és kekeckednék tök mindegy melyik csapat háza táján történt az eset. Még ha rivális csapatnál akkor sem. Te tudod, különbözőek vagyunk, különböző az erkölcsi morálunk.

wiley
Olvasó

Hisztigép! Ezek után nehogy siránkozni merj,ha a párna vagy más a csapatodat bántja! Te semmivel se vagy jobb…

SárgaPárna
Olvasó
Redbid
Olvasó

Nekem úgy rémlik, mintha ti lennétek azok, és köztük te is, akik ezerrel hangoztatjátok mindenhol, hogy a “múlt az nem számít csak a jelen”.
Hát akkor most is tessék azzal jönni!

piros710321
Olvasó

Főleg ez a szellemi fogyatékos kis pöcs! Nézd a beírását! 4ó12! Ennek tényleg a Körmend a mindene! Este, hajnalban, mindig! Valamit nagyon nem kapott meg Körmenden 🙂

Redbid
Olvasó

Méghogy nem mi vagyunk ott a rémálmaikban, na meg persze mi vagyunk a fóbiások is 🙂

Sajka
Olvasó

Csak a rend kedvéért….. Ha te szombathelyi(??) vagy egyáltalán, akkor te is hahotáztál ezeken, ugye??
Nézzünk önkormányzatis esetet, ahogy te is azzal indítottál… 🙂 Igaz, hogy nem érinti a Falcót, mint ahogy a te általad idecitált eset sem érintette a körmendi csapatot, de sebaj….
https://magyarnemzet.hu/belfold/kozpenzbol-koltekezett-szombathely-baloldali-media-cegvezetoje-7752590/

Vagy erőszakos kosarast…. Ez azért már dőfi…
https://www.nyugat.hu/cikk/will_tamas_fojtogatott_es_okollel_megutott_egy_lanyt

https://www.origo.hu/sport/csapat/20140112-will-tamas-a-falco-csapatkapitanya-megvert-egy-not.html

Vagy itt legfrisseb, ami mindent visz….
https://szamokadatok.hu/Post/1652/Pedofil_szocialista_haver_felemelkedese_es_bukasa_Szombathelyen

Ja…és most jelentkezhetsz az állásra…fotózási ismeretek előnyt jelentenek… 🙂
http://falcokc.com/hirek/dolgozzon-a-falco-kc-nal_2256/

Olajheart2
Olvasó

Na újra kellett regisztrálnom mert az Olajheart névhez nem adott új jelszót… Miló az egy dolog hogy szörnyű az a sál a kezedben, de nagyon lefogytál remélem jól vagy! Voja cikknél olvashattam pár falco szurkolótól hogy a múlt és a tradíció semmit nem jelent.. Nem tudok ezzel egyetérteni.. Ha nem számítana a múlt akkor a szívembe nem jönne felszínre ezer és egy emlék ahogy Milót meglátom!! Sőt ha 91ben Berkics Laciék nem azt adják nekünk amit ott adtak az első bajnoki címünknél akkor nem autóznék még ma is a 4esen Budapest Szolnok között folyamatosan hogy szurkolhassak a csapatomnak!! Múlt nélkül… Olvass tovább »

Olajheart2
Olvasó

Ja és még annyit mert nagyon ba…a a csőröm hogy nekünk a tradíciónk Nyerges doki pénze néhány falcos szerint.. Nem nagyon nem!!.. Igen az az Olaj legfényesebb időszaka jelen pillanatban a Nyerges doki féle 10 év és ahhoz pénz is kellett!! DE az Olaj történelme igencsak nem ott kezdődött és sikereink nemcsak akkor voltak!! Számomra pl a 1991es és a 2007es bajnoki győzelem mindenek felett áll!! Ja nem még van egy.. a győri kupadöntő ? Olaj!!

Zsarkov
Olvasó

A Partizánnal háromszor, az Olajjal négyszer lett bajnok…, és ott áll ezzel a bajnokcsapat feliratú sállal a kezében, amihez köze sincs…, ez azért elég disszonáns

Olajheart2
Olvasó

+1

oilers
Olvasó

Igen fura, ha nem sérül meg nincs az a zászló sem és ő sem áll ott de mindegy már… van egy ajándék tőlünk ami úgy néz ki hogy két évig is kitart nekik

SárgaPárna
Olvasó

Sírjatok!

Üvegtigris
Olvasó

Végig piálták okornal az egész karantént.Össze is ment mint az aszalt szilva.Szegény milo nem kéne erölködnie nincs neki erre szüksége.Nem kívánom neki de ez a szezon lerombolja a régi milo nimbuszát.

panzer
Olvasó

Egy párszor te is bebombáztál ez idő alatt, az látszik.

bippa1
Olvasó

Az első légiós csere

bippa1
Olvasó

Látom a sok hülye nem érti mi a csere.

piros710321
Olvasó

Besz–s, mindenki Okorn kedvéért, miatta, stb. jön a Falcóhoz! Ugyan már! Semmi köze hozzá, a pénz miatt igazoltok Szhelyre, semmi másért!

Leklibajsza
Olvasó

“Döntésemet elsősorban a vezetőedzővel folytatott beszélgetés befolyásolta…”

SárgaPárna
Olvasó

Ezt úgy képzeld el, ahogy hozzátok mindenki a Pista miatt megy. 🙂 🙂 🙂
Edző, játékos, szlovén válogatott kosaras, kárpátok bombázója, stb…

piros710321
Olvasó

Nem, hozzánk a pénz miatt jönnek, amiből te kimaradsz. Ja meg ezért hogy szopassák a családod leghülyébb gyerekét! te kis pöcs!

Pbask
Olvasó

hát eléggé megvan csappanva,rá se ismerek.

vasipasi
Olvasó

Én is pont ezt akartam írni, hogy belefogyott rendesen az idei bajnokságba…
Lehet így bírja a sérülése, nem?

Redbid
Olvasó

Kisebb súllyal biztosan jobban bírja a sérülés, és gondolom az erősítésekkel együtt meg majd fokozatosan a súlyt is lehet növelni!
Ami láthatólag rá is férne mert a kép alapján tényleg vékonyabbnak tűnik, mint a megszokott.

Mendez
Olvasó

Bmeg ezt neeee!!!
Most komolyan üljetek le, aztán beszéljétek meg, hogy akarjátok-e ezt tovább csinálni.
Ekkora bakit egyszerűen nem engedhet meg magának egy szakportálnak nevezett oldal!

wiley
Olvasó

BB1! ?‍♂️? Istenem…
Strahinja Milosevic!!!

WSreborn
Olvasó

Nemanja?
A saját jàtékosotok nevét illene tudni!!!!

milanka487
Olvasó

Nekem ez a cikk egy kicsit fura:
1. Nem Nemanja Milosevic
2.Benke jó srác?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés