Magyar Kupa
Milos Konakovék csak a Szegeddel foglalkoznak
Fizikálisan készen áll a Falco arra, hogy túlélje ezt a három napot.

:
:
Csütörtökön kezdetét veszi az idei Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa nyolcas döntője. A háromnapos megmérettetés előtt minden részvevő együttes vezetőedzőjét megkérdezzük, hogy mit vár a kupahétvégétől. A Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely trénere, Milos Konakov gondolatait olvashatják.
Hogyan sikerült a felkészülés a Magyar Kupára?
– Úgy, mint minden korábbi találkozóra. Tudjuk, hogy ez egy specifikus verseny, ami három napig zajlik, de éppen ezért nem is olyan dolog, amire az utolsó két napban fel lehetne készülni. Az elmúlt két hétben jók voltak az edzéseink, fizikálisan készen állunk arra, hogy túléljük ezt a nehéz három napot. A célunk jelen pillanatban csak és kizárólag az első meccsre szűkül, éppen ezért csak erről is tudok beszélni. Szeretnénk nyerni a Szeged ellen, csak erre fókuszálunk, hogy továbbjussunk.
Mire kell odafigyelni a Szeged ellen, mi érhet továbbjutást?
– Az ellenfelünkkel két találkozót játszottunk már az alapszakaszban és mindkét alkalommal precízek voltunk. A szegediek nagyon veszélyesek az egyéni megoldásokban és a támadások korai befejezéseiben. Ha ezt kontrollálni tudjuk és mi irányítjuk majd a ritmust, akkor nálunk lehet az előny a találkozó során.
Összességében hogyan látja az esélyeket?
– A végén az dönthet, hogy minden meccsen negyven percen keresztül fókuszálsz és az, hogy fizikálisan ki tudja túlélni. Három nap alatt kell három meccset játszani. A végén ha nem vagy jól fizikálisan, akkor nem tudsz eléggé koncentrálni. Ha erre készen állsz és ezek megvalósulnak, akkor három kemény ellenfelet is le tudsz győzni.
Fotó: championsleague.basketball

A BL gigászai csak a Szegedre fókuszálnak!
Kell is, nehogy bukfenc legyen!
Naa! A roadvideo szerint Sziliről lekerült a gipsz! ? Remélem pár héten belül újra meccset játszik!
Amúgy hajrá Falco! A Szeged jó csapat, de nem okozhat gondot! ????
Milyen érdekes, hogy sárgapárna ide nem kommentel. Látszik, hogy csak a Szolnokot szereti ekézni. De ha kupára elhozza a csaját, akkor rendesen körbeadjuk. Legalább egyszer végre rendesen meg lesz csinálva
Úgy úgy Milos?⚫
Lépésről lépésre?
Előre a 2.-ért???
Az Alba kipöcköl benneteket a döntő közeléből!
Ebből még ezüst sem lesz, pedig azt megérdemelnétek!
Köszönjük az értékes hozzászólást főleg annak tükrében, hogy végigforgolódtad az éjszakát, hogy megoszthasd velünk.
Később jelentkezünk Nálad 😉
Rendben!
???
Nehogy valakit meg a Körmend pöcköljon ki ??
Nekünk szabad kipöckölődnünk, nektek nem!
Hajrá Falco!