Kosárlabda
Milos Konakov: Gratulálok a csapatomnak, nagyon boldog vagyok
Edzői értékelések a keddi mérkőzés után.
:
:
Le Mans Sarthe Basket – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 63-81 (15-15, 15-16, 14-23, 19-27)
Elric Delord, Le Mans Sarthe Basket: Az első félidőben mutattunk jó dolgokat, kontrolláltuk ellenfelünket védekezésben és jó dobóhelyzeteket dolgoztunk ki támadásban, viszont nem voltunk hatékonyak. Üres kísérleteket, ziccereket hagytunk ki, amit könnyen kosárra kellett volna váltanunk. A második félidőben kételkedtünk magunkba, ahelyett, hogy egységesek lettünk volna. Próbálkoztunk, de nem úgy, ahogy kellett volna.
Pongó Marcell, Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Azt gondolom ma nagyszerűen, csapatként játszottunk, megosztottuk a labdát támadásban, védekezésben pedig élesek voltunk. 63 pontot kapni idegenben remek teljesítmény, ebből pedig önbizalmat építettünk, okos volt a dobáskiválasztásunk, amik be is estek.
Milos Konakov, Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Gratulálok a csapatomnak, nagyon boldog vagyok! Először nyertünk Franciaországban a BL-ben. Egyetértek Marcell-lel, a védekezésünk jelentette a mai napon a differenciát, 30 perc alatt 44 pontot kaptunk. Támadásban rendre jó döntéseket hoztunk, de a 18 eladott labda még mindig sok. Ezt a védőoldalon kompenzáltuk, sok lepattanót szedtünk és nem engedtünk könnyű kosarakat a Le Mans-nak.
Nagy Gratula! Nagyon szép, komoly győzelem volt. Zozo mellett most Pongó is jó volt. Végre. Remélem ezt a formáját gyakran megismétli.
Még jó, hogy egy ilyen gyenge edzővel is nyertünk…
Annyira mondjuk nem látom, hogy sokan megkövetnék magukat.
Hatalmas gratula Milos!
Én bíztam és mindig bízok benned!
Sajnos vannak mérkőzéseink amikor úgy tűnik a lelátoról hogy…”tehetetlen és csak mozizza”…de a tabella úgyis mutatja hogy hol tartunk!
Bizony, hogy mutatja. Second. 😉
Akkor kell elsőnek lenni mikor elolvad a hó.
Ezt bizonyítja is a zsinórban 4 bajnoki cím.
Ne zavarjon, hogy évek óta nincs hó. 🙂
Nem is zavar.
Tudod ez egy úgynevezett hasonlat.
Itt az “elolvad a hó” az nem azt jelenti, hogy konkrétan mikor elolvad a hó, hanem a rájászást.
Ahogy a bolhából elefántot csinál se azt jelenti, hogy egy nagyon kicsi állatból csinál egy nagy állatot.
Bár a szeged után magyaráztál volna ennyit, de hát csak lapítottál, de nincs meglepetés. Ilyenek a divatok. 🙂