Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Milos Konakov: Az első meccsből tapasztalataiból próbáltunk tanulni és fejlődni, azt gondolom ez sikerült

A Falco edzője mellett Perl Zoltán értékelte a mérkőzést.



:

:

Surne Bilbao Basket – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 95-88 (23-17, 25-20, 21-30, 26-21)

Milos Konakov: Ahogy Zozó, szeretnék én is gratulálni a Bilbaónak! Nem egyszerű kétszer egymás után döntőbe jutni a nemzetközi porondon egy sorozatban, szerintem ez megmutatja azt a folytonosságot és azt a minőséget, amit ez a csapat képvisel. Tudtuk a széria előtt is, hogy komoly feladat vár ránk egy kitűnő gárda ellen, bármi apró hibát elkövettünk, azokat azonnal megbüntették. Az első meccsből tapasztalataiból próbáltunk tanulni és fejlődni, azt gondolom ez sikerült. Talán kizárólag a második negyed legvégén hibáztunk nagyot, amikor egy 7-0-s futást engedélyeztünk az eladott labdáinkkal. 38 percen keresztül megvalósítottuk azt, amit terveztünk, harcoltunk, a meccs végén arra kényszerítettük a Bilbaót, hogy megküzdjön ezért a győzelemért. A legjobbakat kívánom az ellenfelünknek, nem csak a döntőben, de a hazai bajnokságban is!

Perl Zoltán: Gratulálok a Bilbaónak! Megmutatták, hogy milyen magas minőséget képviselnek és megérdemelten jutottak a döntőbe. Azt gondolom jó meccset játszottunk mi is, természetesen követtünk el hibákat, de harcoltunk a végsőkig. Büszkék lehetünk arra, hogy milyen nagy eredményt értünk el Európában, klubtörténeti dolog értünk el azzal, hogy eljutottunk a legjobb négyig. Boldog vagyok és sok sikert kívánok a Bilbaónak a döntőhöz!

A sajtótájékoztató itt megtekinthető:

HIRDETÉS
1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Johnyx Recent comment authors
Johnyx
Olvasó

Ez amit Konakov mond: “próbáltunk tanulni és fejlődni”
Teljesen átjött.
Elég ha csak egy paratmétert nézünk: 3 pontos dobások, ami valljuk be nekik hazai pályán sokkal egyszerűbb lett volna hazai palánkra szórni a triplákat! A helyszínen láttam mindkét meccset és igaz nagyon jó napot fogott ki a Bilbao nálunk (mint a Nymburk anno) 18-18 hárompontos. De élőben láttam mindkét meccset, és elmondhatom, nagyon készült a Falco a “bekapott” triplák levédekézésével láthatóan zongorázni lehettet a különbséget.
32 próbálkozasukból 10 tripla ami 31,25%-os hármas dobó teljesítmény.
A hármasok levédekezésével Bilbaoban, igenis nagyon sokat fejlődött a csapat!

Legfrissebb

Hírek

Facebook