Bajnokság
Milos Konakov: Az első három negyedben nem játszottunk jó ritmusban
Andrija Csirics szerint jó úton indultak el.

:
:
Egy mérkőzést rendeztek szerdán a férfi élvonalban a szerdai játéknapon, melyen a Falco idegenben győzte le 88-77-re a Pécs együttesét. Edzői nyilatkozatok.
Andrija Csirics, Pécs: Jó úton indult el a csapatom, 35 percig küzdöttek, hajtottak a fiúk. Az utolsó 5 percben sokat vesztettünk az energiáinkból, kevésbé koncentráltunk, ami ezzel együtt jár, de tetszett, ahogyan harcoltunk, igyekeztünk a támadólepattanókra figyelni, valójában mindent megcsináltak, amit terveztünk, de ahogy mondtam is, látni akartam a csapattagok szemeiben a győzni akarást, és ezt ma láttam is. Nem szégyen a Falco ellen így kikapni, folytatjuk a munkát, pár helyen változtatunk, hogy még több extra kerüljön a játékunkba. A Szolnok elleni meccsünk elmarad, jövő vasárnap a Sopront fogadjuk, innentől kezdve rájuk fogunk koncentrálni.
Milos Konakov, Szombathely: Nehéz mérkőzés volt számunkra, az utolsó negyedben az ellenfelünkre tudtuk helyezni fizikailag is a nyomást, az első három negyedben nem játszottunk jó ritmusban, de a végére összeálltunk, büszke vagyok a csapatomra. A Pécs sokkal jobb játékot képvisel, mint azt a tabella mutatja, sok sikert kívánok nekik a folytatáshoz!

Sárga a sálad… Ki tudja folytatni?
Nincsen jobb Nálad!
Pörög a nyálad,baszd+ meg a jó k*rv@ anyádat ?
Ez szolnok! Ugye Ws stb..?
Ugass !#kutya
Ez a stílus is egy formája Szolnok népszerűsítésének!
Konakovtól kérdezném: A BL következő csoportkörre újra készen leszünk? Vagy beáldozunk valamit valamiért? Bajnokság,Magyar kupa,BL, a három helytállás mostanában a csapat őssz teljesítményét látva sok lesz!
Szerintem igaza lehet Konakovnak a Péccsel kapcsolatban. Nem 1x olyan csapatjátékot – végén ziccerre kijátszva – mutattak be, hogy csak figyeltem. Egyéni képességekben is rendben voltak, a Meleg Gergő (talán? sajnos még nem nagyon hallottam róla, sry) többször verte meg a palánk alatt a Falco centereit nagyon képzett játékkal, csak 2-3 ilyen ziccer kimaradt.
Meleg Gergő egy nagyon képzett játékos, viszont a sérülései nagyban befolyásolják az eddigi karrierjét. Lényegében nem volt olyan szezonja UP-ban sem, amit végig tudott volna játszani sajnos. És idén is talán 1-2meccse tudta elkezdeni a szezont. Ha elkerülnék a sérülések, akkor nagyon jó 4-5kombó lehetne belőle, jó keze van távolról is.
Milyen típusú sérülései voltak?
Az idei sérülését nem ismerem, de az utánpótlásban a térdével voltak gondjai.
Érdekes, hogy mostanában mindenki a Falco ellen talál rá a játékára…
A Sopron az előttünk már 7 csapat ellen rátalált a játékára, és Körmend is a Paks elleni vereség ellenére jó szériában volt.
A bajnok ellen mindenki még jobban meg akarja mutatni mire képes. Lássuk be nagyobb az “értéke”