Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Milos Konakov: A támadótérfélen veszítettük el a mérkőzést, a tizennégy gólpassz kevés, a tíz kihagyott büntető pedig nem fér bele

Edzői értékelések.



:

:

Zalakerámia ZTE KK – Atomerőmű SE 70-94 (19-21, 13-18, 19-36, 19-19)

Kosztasz Mekszasz : A mérkőzés olyan volt, amilyenre számítottunk. Ez nehéz a játékosoknak, hogy rendesen tudjanak edzeni, jó szinten legyenek fizikálisan és mentálisan is. Az olyan csapatok ellen, mint a DEAC és most a Paks, egy félidőn át tudtuk tartani magunkat, mert ilyen problémákkal nehéz szembesülni. Küzdöttünk most is, mint egy hete, de vannak hibák is, amelyeket elkövettünk, és erre nem lehet kifogás. A gondjaink viszont megvannak, ugyanis szinte már egy hónapja nem tudunk rendesen készülni, még az öt az öt elleni játék is nehézséget jelent a hiányzók miatt: van, hogy négy a négy, illetve három a három elleni játékot tudunk csak gyakorolni. Hétfőtől remélem, hogy Tóth Ádám és Scherer Bálint is bekapcsolódhat a munkába, és szép lassan visszatérhetünk a normális kerékvágásba, amilyen egy normális kosárcsapaté. Meglátjuk, mi lesz Brandon Johnsonnal, és igyekszünk a legjobb megoldást megtalálni. Gratulálok a Paksnak, jó csapatuk van, nekünk pedig magunkra kell fókuszálnunk.

Kosztasz Flevarakisz : Először is tisztában voltunk az ellenfél helyzetével, hogy sérülések és betegségek nehezítik a dolgukat, ezért máshogy kellett játszaniuk, mint korábban. Szinte csak öt olyan játékosuk volt, akik versenyképesek, így nem volt egyszerű a dolguk. Nincs elegendő győzelmünk, ezért ez fontos találkozó volt számunkra, és a végén lehetőség nyílt arra, hogy a nemrég érkezetteket minél jobban játékba hozzuk, valamint fiatalabb játékosaink is szerephez jussanak. A ZTE csapatának a legjobbakat kívánom a bajnokság hátralévő részére, legyenek egészségesek és erősödjenek meg.

NKA Universitas Pécs – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 86-69 (25-25, 24-13, 22-21, 15-10)

Sebastjan Krasovec : Gratulálok a csapatomnak, fontos győzelmeken vagyunk túl. Az OSE és a Kecskemét ellen is nagyon kellett a siker, hatalmas nyomás volt rajtunk emiatt, de most már a következő mérkőzésekre tudunk koncentrálni. Jól játszottunk, még ha kívülről talán nem is ez volt a legszebb játékunk. Most egy fontos és nehéz meccs vár ránk a Szolnok ellen: bár nagy nyomás nincs rajtunk, ettől még nem lesz könnyű dolgunk. Szerencsére túl vagyunk az év eleji hajtáson, fújhattunk egyet, de semmiképp sem akarunk hátradőlni, hiszen még sok fontos találkozó áll előttünk. Ezt az utat kell folytatni.

Sztojan Ivkovics : Gratulálok a Pécsnek, ma jobb volt. Az első félidőben túlságosan puhán játszottunk, utána pedig már csak futottunk az eredmény után. Rengeteg támadólepattanót engedtünk és sok labdát adtunk el – pedig a meccs kulcsa ezek kontrollálása lett volna, ami ma nem sikerült. Mezőnyben talán még jobbak is voltunk, de ezzel a dobószázalékkal és ezzel a védekezéssel olyan volt, mintha egész héten semmit sem dolgoztunk volna. Érdekes, de ez a csapat idén pont fordítva működik, mint tavaly: akkor idegenben voltunk erősek, most viszont, ha elhagyjuk Kecskemétet, egy teljesen más arcunkat mutatjuk. Idővel össze fog ez állni. Gratulálok még egyszer a Pécsnek, nekünk pedig jönnek a kulcsfontosságú meccsek, dolgozunk a javításon.

Endo Plus Service-Honvéd – NHSZ-Szolnoki Olajbányász 81-86 (16-32, 15-21, 25-13, 25-20)

Zlatko Jovanovic : Megint ezzel kell kezdenem, bár már mindenki hallott a körülményeinkről, tudja mit gondolok erről. Hét játékosom ki sem tudott kelni az ágyból a héten, közülük ketten ezúttal nem is tudtak itt lenni, a többiek úgy érkeztek meg a mérkőzésre, hogy egész héten nem edzettek. Ha a morált vagy az emberséget nézzük, nem is úgy, mint kosárlabdázó a kosárlabdázónak, hanem mint ember az embernek, akkor ezt a mérkőzést nem lett volna szabad lejátszani. Ha tizedszer is, de ezt el kell mondanom újra és újra. Persze követnünk kell a szabályokat, és követtük is őket. A Szolnok nyerte a mérkőzés, de számomra a saját játékosaim a győztesek. Ez az első alkalom, hogy egy vesztes mérkőzés után azt mondom, hogy a játékosaim a győztesek. Ahogy reagáltak a helyzetre, ahogy egy pillanatra sem adták fel, még huszonötpontos hátrányban sem a harmadik negyedben… Így különösen a jó védekezésünknek köszönhetően vissza is jöttünk egy egylabdás mérkőzésre. Ez elképesztő, több mint büszke vagyok! Az öltözőben is elmondtam, hogy nagyon kemény a bajnokság, ezért össze kell tartanunk, és meg kell hogy gyógyuljunk a következő két napban, mert egy újabb remek csapat, az Alba érkezik, és ismét készen kell állnunk. Gratulálok a Szolnoknak, és sok sikert kívánok a folytatásra!

Vedran Bosnic : Nagyon érdekes mérkőzést láthattak a nézők. Gratulálok a Honvádnak is, hogy negyven percen keresztül küzdött! Nekünk jól sikerült az első félidő, sok mindent jól csináltunk, úgy éreztem, hogy még a huszonkettőnél is nagyobb lehetett volna az előnyünk, mert sok büntetődobást elhibáztunk. Talán egy kicsit nyugodtak voltunk a harmadik negyed elején, a Honvéd elkapta a ritmust, távolról és nehéz helyzetekből is jól dobott, így visszakapaszkodott a mérkőzésbe. Emiatt nem volt könnyű a végjáték, a játékosaim viszont éppen ezért érdemlik meg az elismerést, mert nyugodtak és türelmesek maradtak. Tudtuk, hogy mit akarunk játszani az utolsó néhány percben, így meg tudtuk nyerni a mérkőzést, ami nagyon fontos számunkra, akárcsak az összes többi meccs. Azért is jó volt ez a mérkőzés számunkra, hogy különböző dolgokat tanuljunk, különösen a második félidőben történtek miatt. Ez még jobbá tehet minket, jövő héten ezért fogunk edzeni, hogy tovább fejlődjünk és még jobbak legyünk!

DEAC – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 90-84 (19-19, 22-15, 10-19, 27-25, 12-6) hosszabbítás után

Pethő Ákos : Régóta érzem, hogy képesek vagyunk ilyen szinten kosárlabdázni, ezt most be is bizonyítottuk. A mérkőzés elejétől tapadtunk a Falco-ra, sokáig vezettünk is, de mínusz tíznél sem estünk össze. A rendes játékidő végén akár el is dönthettük volna a csatát, de nem tudom hibáztatni a fiúkat az itt elkövetett hibákért. A szombathelyieknek jelentősebb rutinja van az éles végjátékok lejátszásában, ám ennek ellenére is felülkerekedtünk. Nagyon színvonalas, izgalmas összecsapás volt. Jó érzés volt érezni a közönség támogatását, sokat jelentett nekünk a parketten.

Milos Konakov : Az első félidőben nem a tőlünk elvárható agresszivitással védekeztünk, de amint ezen változtattunk, átvettük a vezetést. Tíz pontos előnynél lezárhattuk volna az összecsapást, de sokat hibáztunk, a hazaiak pedig ezt kihasználták. A támadótérfélen veszítettük el a mérkőzést, a tizennégy gólpassz kevés, a tíz kihagyott büntető pedig nem fér bele.

Sopron KC – MVM-OSE Lions 73-76 (18-14, 19-24, 18-21, 18-17)

Gasper Potocnik : Minden tiszteletem azoké a játékosoké, akik ma készen álltak a játékra. Mindent beleadtak, negyven percen keresztül küzdöttek. Természetesen voltak hullámvölgyek, de a végén olyan helyzetbe kerültünk, hogy volt esélyünk megnyerni a meccset. Sajnos nem a legjobban reagáltunk, volt még egy faultunk, amit nem használtunk fel, ami a tapasztalat hiányára is fogható. Nem éltünk a lehetőséggel, hogy hazai pályán legyőzzük az Oroszlányt. Köszönjük a szurkolók támogatását. Remélem, tanulunk ezekből a hibákból, és legközelebb még jobbak leszünk.

Forray Gábor : Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak, hogy ilyen szép számmal ellátogattak, végig harcoltak velünk és buzdítottak minket. Köszönöm a játékosok hozzáállását, gratulálok a csapatomnak. Úgy érzem, nagy győzelmet arattunk. Gratulálok a Sopronnak is, hiszen ő is jól játszott. A közönség számára egy jó, izgalmas mérkőzés volt. Vitathatatlan, hogy a végén a szerencsésebb csapat nyert, de ennyi fordulóból egyszer nekünk is lehet szerencsénk. Megdolgoztunk érte, de összességében úgy érzem, hogy még az út elején járunk, most állt össze a csapatunk. Most kezdtünk el dolgozni. Átérzem a Sopron helyzetét, mert mi is hasonló helyzetben voltunk, vagyunk. Kitartást kívánok nekik ahhoz, hogy ebből kikecmeregjenek, mert jó csapatuk van, jó a játékosanyag, jó szisztéma mellett dolgoznak, erős a közönségük, de azt gondolom, ebben a bajnokságban minden győzelmet meg kell becsülni, főleg a mi helyzetünkben, főleg idegenben. Itt az ideje, hogy végre otthon is nyerjünk mérkőzéseket. Boldogok vagyunk, de továbbra is ugyanilyen keményen kell dolgoznunk. Azért fontos számunkra ez a győzelem, hogy higgyenek abban a fiúk, hogy a munka, amit végzünk, jó. Ha teljes kerettel vagyunk, akkor tudunk dolgozni, bízom abban, hogy ez folytatódni fog, és végre hazai pályán is fogunk tudni mérkőzést nyerni.

Egis Körmend – Kometa-KVGY Kaposvári KK 89-102 (24-30, 18-27, 18-21, 29-24)

Matthias Zollner : Nos, először is gratulálok Kaposvárnak, azt hiszem, először is láttuk, hogy meg kell találnunk a módját, hogy jól játszunk. 89 pontot szereztünk otthon. Nem veszíthetsz el egy meccset otthon, ha 89 pontot szerzel. Ez nem lehetséges. Múlt héten sokat beszéltünk és egy kicsit változtattunk a védekezésen. Néhány játékos azt mondta, hogy oké, nem játszhatunk ilyen agresszívan, ezért egy kicsit változtassuk meg a védekezést. Mondjuk azt, oké, játsszunk visszafogottabban. De végül is meg kell találnunk a módját annak, hogy készen álljunk az egy az egy elleni védekezésre. Egy az egyben védekezésben 102 pontot szereznek, nem is tudom, talán ebből a 102-ből 20 vagy 25 jön gyorsindításból. A többi az egy az egy elleni játék elveszítéséből származik, és meg kell találnunk a módját, hogy ezt megállítsuk. És ez az egész szezon története. Amikor idejöttem, 97-98 pontokat kapott a csapat meccsenként. Aztán volt három olyan meccsünk, ahol jól játszunk. Az első három meccsen Falco, Kecskemét és OSE ellen védekezésben jobban játszottunk, de most újra ugyanabban a helyzetben vagyunk. Most újra ugyanabban a mechanizmusban vagyunk, amivel nem tudunk megállítani senkit. Ez volt a múlt héten a Pakson és ezen a héten a Kaposvár ellen. Meg kell találnunk a módját, mert ha így védekezünk, nem fogunk tudni meccset nyerni.

Braniszlav Dzunics : Azt gondolom, hogy játszottuk a mi játékunkat, és nagyon sok dolog összejött. Mondom, azt gondolom, hogy a kezdésnél sok hármast bedobtunk, sok távolit kreáltunk és bedobtuk. Azt gondolom, hogy ez volt a momentum. Utána valahogy folyamatosan tudtuk a meccs irányítását a kezünkben tartani a meccs végéig. Gratulálok a csapatomnak. Körmendnek pedig minden jót.

HIRDETÉS
26 hozzászólás

26
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
11 Comment threads
15 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
19 Comment authors
PerladiC. SándorZombiBubikaAndibandi Recent comment authors
C. Sándor
Olvasó

Milos vedd feleségül Novakovicsot

Bubika
Olvasó

Egyre jobban érik a pécsi csapatnak a playoff! 2 hét múlva sopron-pécs, ha ott nyernek akkor ők lesznek a 8. Mondjuk ezt már az edzőváltásnál mondtam, amikor még csak győzelmük volt.

Andibandi
Olvasó

Semmi baj, Konakov. A lényeg, hogy veszítettetek!

Marillion
Olvasó

A “hozzáértő” tulajdonosi kör szarik bele hogy mit lát a szurkoló! Ha nem tettszik ne gyertek meccsre ők így vannak vele! Azért kiváncsi lennék ha mondjuk össznépi tiltakozással a lelátók üressek lennének ezzel tiltakozva a /Szerb duó és a Konakov/ ellen akkor ezt meddig hagynák így?!

moldi56
Olvasó

Amikor Ivkovics volt az edző volt valami hasonló Szolnokon is.A B közép megüzente a vezetőség felé:”Ha Ivkovics marad,mi megyünk”És valóban kongó lelátók előtt mentek a hazai meccsek.Pedig jó csapatunk volt akkor is,Vojvoda,Lóránt Peti,Horváth Ákos,Witmann Krisztián itt voltak.A csapatvezető nem más volt,mint Dr.Nyerges Zsolt.Csak mivel ő adta a pénzt,nem engedett beleszólni senkit,még a nézőket se(őket meg pláne).

Westchampionne
Olvasó

Nézők vannak Szombathelyen. Ha szurkolók lennének már lenne tiltakozás.

Perladi
Olvasó

Bohóc vulkángeci itt van

Eskácé
Olvasó

Potocnik Ur! A bent maradt fault nem a tapasztalat hianya, hanem sulyos edzöi hiba! Vallaljon mar felelösseget valamiert! Elkepesztö mit meg nem enged maganak …

Jon
Olvasó

Szerintem konzekvensen sz.r teljesítmény volt ez szombathelyi részről, támadó és védő oldalon egyaránt. Amikor egy ellenféljátékos az első 3 triplája után a másik 3 tripláját is bedobja, és amikor tiszta ziccerre játszanak ki támadásokat nem is annyira nehezen, akkor a védekezést sem dicsérhetjük. Mind második félideji történés. De valóban, a támadó oldal még penetránsabb volt. Falco-részről nem voltak láthatóak tiszta ziccerek, inkább még a gyors indítások nagyobb része is sapkával, vagy rossz dobással végződött. Majd talán a következő meccsen Jovanovic elmozdul a nullpontról ahova lehorgonyzott, Novakovic meg vállal egy huszast (légiósok, csak húzóembereknek kellene lenniük). A keserű viccet félretéve, Perlnek… Olvass tovább »

Stockalone
Olvasó

Sajnos el kell fogadnunk, hogy nem lesz változás, Konakov és a szerbek végig bohóckodják a szezont, talán a bronzért játszhatunk majd. Továbbmegyek, a következő két szezon is ilyen lesz Konakovval, ha nem rosszabb.
Biztosan félnek, hogy ha elküldik Jovanovicot, visszamegy Szolnokra…

KPSVRKK
Olvasó

Egerszegiektől kérdezem, ez a mondat mit jelent?
“Meglátjuk, mi lesz Brandon Johnsonnal, és igyekszünk a legjobb megoldást megtalálni.”

nyolcmegnyolc
Olvasó

Azt nem tudom, hogy ez mit jelent, de már a másik fórumon a Falco szurkolók eltudnák képzelni a csapatukban.

KPSVRKK
Olvasó

Hát, ő szerintem mindenhol nagy erősítés lenne

Olaj88
Olvasó

Hasnyálmirigy gyulladása van ha jók az infóim, lehet műteni is kell.

KPSVRKK
Olvasó

Az durva. Köszi!

Zombi
Olvasó

A klub részéről semmi kommunikáció nincs. Azt írták itt a bennfentesek, hogy hasnyálmirigy gyulladása van és hazament kezeltetni. Annyit olvastam még valahol, hogy hoznak valakit helyette. Aztán végleg, vagy csak helyettes lesz nem tudom. De mondtak már ezek annyit, hogy na! Az más kérdés, hogy kit lehet ilyenkor szerezni…

97MTE00
Olvasó

Zollner!!! Kérték a játékosok???
5 vereség, -105 (!!) pontkülönbség, 4-szer (!!) az 5 meccsből legalább 102 (!!) pontot kaptunk.

Szurkoló is kérhet? Igen, kérhet!

Ha már Moore nem tud végig játszani és semennyire sem motivált, akkor küldjük már pályára Bartik Zalánt. Fejlődhetne.
A másik, leigazoltuk Garamvölgyit, és nem kap 1 másodpercet sem ebben a gyenge mutatványban. Legalább faultokra használhatnánk. Tegnap annyira nem voltunk agresszívak(kérték a játékosok),hogy 8 percig nem volt faultunk.
Hol a tűz, a hit?

A SZURKOLÓK még mindig ott vannak.

Stockalone
Olvasó

És Novakovic meg Jovanovic (meccsek óta tartó) betlije?
Talán végre már magadba nézhetnél, levonhatnád a konzekvenciákat és felajánlhatnád a lemondásodat.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Éééés mondja, ééés mondja, ééés mondja. Jovanovics mondja. Mindenki játszott. Rengeteget. Nem kellett fiataloknak játszani a betegek helyett. Szegény NagyÁ volt a pályán azok közül akik nem igazán szoktak. Neki viszont volt szerepe. Ütni, vágni. Ki is pontozták. A beteg játékos a legyengült szervezete miatt nem bírja a végét. Na a honvéd, pont a végét volt jobb. A második félidőt 5el nyerték. Tavaly a meccs végi nyilatkozata szerint szegényt bántották (Aimaq), most megint (nem halasztás) Szerintem jobban tenné, ha inkább a kosárral törődne. Kínszenvedés volt nézni a meccsrt, valami miatt mindig állt a játék. A jv minden időkérésnél idament hozzá… Olvass tovább »

Milivoj
Olvasó

Ez az ember a magyar bajnokság legnagyobb bohóca…, a meccs után a belső parkolóban dumáltunk, amikor egy régi ismerős, jelenlegi Honvédos stábtag maga mondta, hogy mindennapos kisebb betegségek voltak, de a halasztás Jovanovics agymenése volt…, ők se értették és még Fodornak is égett az arca, amikor megfogalmazta a kérést.

moldi56
Olvasó

Dragan Alekszics?Csodálom ha ő állt szóba veletek.Soha nem szólalt meg magyarul.Kivéve,ha ő akart.

keka
Olvasó

Ahogy olvasom a Sopron és a ZTE is hisztizhetett volna hogy halasszanak de valahogy mindig a Honvéd edző generálja a feszkót ha az Olaj ellen kell játszaniuk.

YoWassupFam
Olvasó

MTE-OSE-Szeged trio meg a fél szezont halaszthatta volna ilyen alapon.

Csakajót
Olvasó

Konakov! A mérkőzést ott vesztettük el, hogy te vagy a Falco edzője. És csak te ragaszkodsz Novakovics és Jovanovic pajtásaidhoz.

Marillion
Olvasó

Csakajót…Azért ez igy ebben a megfogalmazásban nem igaz! A tulaj kör is lazán kezeli a két szerb teljesítményét! Ha nem így lenne akkor csak elbeszélgetnének a két játékossal hogy ezért a teljesítményért bizony tovább nem fizetünk! Mehettek!

Csakajót
Olvasó

Arra gondolok inkább, hogy ha ilyen szarok, akkor nem játszatja.
Az ő perceiket mások között elosztja. Bőven el lehet
De nem. Tegnap is: 40 perc alatt nem dobott Novakovics mezőnykosarat, erre a hosszabbítást is vele játszuk,(persze ott is dupla 0 volt), az utolsó 1 percre hozza be Averyt.
Más is írta, szerintem is: ha ennyire fos , nem játszik, aztán majd magától is el akar menni.
És sajnos ugyanez jovanovics is.

Legfrissebb

Hírek

Facebook