Mészáros Zalán az idei U16-os csapat stílusát és szellemiségét tartja követendőnek

Kezdjük az utánpótlással és a nemzetközi versenyekkel. Önt a szívéhez köztudottan közelálló U16-os gárda csapatvezetőjének nevezték ki. Ezzel a korosztállyal kapcsolatban voltak a legnagyobb elvárások, s végül az ötödik hellyel a legjobb eredményt érték el, de nyilván közel volt a top 4 is, hiszen csak hosszabbításban maradt alul a válogatott a románok ellen. Összességében hogyan értékeli ezt a tornát?

(X) Fogadj a Premier League legjobb mérkőzéseire kockázatmentesen 20 000 forintig!

„Minden megvolt ebben a csapatban, ami a feljutáshoz, vagyis a legjobb háromba kerüléshez kell. A statisztikák is azt igazolták vissza, hogy jó néhány mutatóban az élen, vagy a legjobb két-három csapat között zártunk, és ez a tény már önmagában kiemelendő. Értelemszerűen meg kell vizsgálni azt is, amiben viszont nem, és azokon a területeken fejleszteni szükséges. A házigazda románok elleni, hosszabbításosvereség után a fiúk szerencsére nem estek össze, jól reagáltak, és szépen abszolválták a helyosztókat, ami azt mutatja, erős karaktere van ennek a társaságnak.

Ami ennél is fontosabb: akad több olyan játékos is a keretben, aki a képességei alapján felnőttválogatottságig viheti. Éppen ezért hatalmas a felelősségünk abban, hogy ezeknek a srácoknak a karrierjét megfelelően menedzseljük,

 és ha ideálisan fejlődnek, a legjobbak – fiatalabbként – akár már a jövő évi U18-as Eb-n is ott legyenek a válogatottban. Ugyanakkor, ahogyan már elmondtam, a legfontosabb feladatunk, hogy később ezek a fiatalok odaérjenek a nagyválogatottba. Bízunk benne, hogy az elkövetkezendő években egyre gyakoribb lesz, hogy a csapataink – lehetőleg nemcsak egy, hanem több korosztályban is – ténylegesen harcban lesznek a feljutásért. Minél többször lesz meg a sanszunk rá, annál valószínűbb, hogy ez össze is fog jönni.”

„A felkészülés alatt négy A-divíziós válogatottal is találkoztunk: az első vonal Eb-jén végül hatodikként záró szlovénokkal, a hetedik szerbekkel, a nyolcadik görögökkel és a kilencedik lengyelekkel is szoros meccseket játszottunk. Ráadásul a szerbeket és a lengyeleket le is győztük.

A szerbek például kifejezetten ragaszkodtak hozzá, hogy játszhassanak velünk, szóval nemzetközi szinten is komoly respektje van ennek a csapatnak. Nyilván, ezek csak edzőmeccsek, de számomra ezek az eredmények azt mutatják – és ezt a szerbek, görögök szakmai stábja is visszaigazolta az Eb alatt –, ha A-divízióban szerepelünk, megvédhető lett volna a pozíciónk.

Gyakran jellemző egyébként, hogy a B-divízió élmezőnye erősebb, mint az A-divízió utolsó néhány együttese. Ez amiatt is alakulhat így, mivel mindig az előtte lévő korosztály teremti meg a lehetőséget a következő évre a fiatalabb évjáratnak.”

Az U19-es csapat nagy lehetőséget kapott, hiszen hazai pályán a világ legjobbjai ellen mérethette meg magát a világbajnokságon. Ön személyesen is jelen volt Debrecenben. A csapat másfél év kemény felkészüléssel vágott neki a tornának, amely meg is látszott az első két meccsen. Hogyan tekint vissza erre a viadalra, rendezés és mutatott játék szempontjából?

„Ami a rendezést illeti, egyszerű válaszolnom, mivel egyrészt van összehasonlítási alapom az idei romániai és macedóniai utánpótlás EB-k kapcsán, másrészt Debrecen városa és a Becsky István által vezetett rendezésért felelős szervezet mindenkor kiválóan végzi a munkáját, nem véletlen, hogy mind 3×3, mind 5×5-ös események kapcsán a FIBA számít házigazdaként a városra és Magyarországra. Ezt bizonyítja a három év alatt rendezett két női (U19, U17) és egy férfi (U19) Világbajnokság, valamint az évről évre visszatérő 3×3 World Tour és utánpótlás EB-k és VB-k.

Az idei Világbajnokságot egyébként óriási érdeklődés övezte, a Spanyol-Francia döntőt több, mint 4.000 néző látta a helyszínen, online pedig millió feletti nézettségi adatok voltak. A döntőn Dirk Nowitzki mellett egy jelenlegi NBA játékos, Olivier Sarr (OKC) is tiszteletét tette, valamint egyetlen NBA játékosunk, Dávid Kornél is részt vett az eseményen a Milwaukee képviseletében, sok másik tengerentúli megfigyelővel egyetemben.

Sportszakmai szempontból elsőre az jut eszembe, hogy a másfél éves program mindenképpen segítség volt, de sajnos már soha nem fogjuk megtudni, hogy amennyiben a korábban tervezett 3 éves programot végig csinálhatják a srácok, hova juthattunk volna.

Ami a szereplést illeti, egy kicsit hullámvasútra emlékeztetett engem. A három csoportmérkőzésen aratott két győzelmet és a játék képét rendkívül jóra értékelem, jó ritmusban, bátran versenyeztek, büszke lehetett rá a stáb és a játékosok. Ezzel a nem várt jó szerepléssel elérték, hogy Japánnal kerültünk szembe a nyolcaddöntőben, ami véleményem szerint egy abszolút nyerhető mérkőzés volt. Sajnos ezen a mérkőzésen nyújtottuk a tornán a leggyengébb teljesítményünket, már az elején elengedtük ellenfelünket, majd többször ugyan visszaküszködtük magunkat, de az embernek olyan érzése volt, hogy ha két hétig játszunk, akkor sem nyerünk, valahogy aznap nem működött semmi. A 9-16 között Kína ellen én elégedett voltam a csapat teljesítményével, ők csak azért kerültek alsó ágra, mivel egy spanyol-francia-kanadai csoportból jöttek, a nyolc között pedig az USA ellen kellett játszaniuk. Az utolsó két mérkőzés kapcsán viszont úja van hiányérzetem, hiszen minden probléma ellenére mindkét meccs nyerhető lett volna az első pár nap alatt nyújtott teljesítménnyel. Összességében a szereplés számomra pozitív, a korábban leírt hiányérzetekkel.”

Az U20-as és az U18-as csapatok teljesítményét hogy látta?

„Az U18-asok és az U20-asok esetén is eléggé hasonló a helyzet: ha egy-egy meccs másképp alakult volna számukra, jó eséllyel továbbjutnak a csoportból. Az említett két válogatottunk az eredményt illetően kétségkívül gyengébben teljesített, mint az U16-os együttes, azonban ennél árnyaltabb a kép. Ugyanis egyik csapatunk sem a legerősebb összeállításban tudott részt venni a tornán. A debreceni U19-es vb és az U20-as Eb időben túl közel volt egymáshoz, és természetesen a vb élvezett elsőbbséget, így a vb-n szereplő, 2004-es születésűek közül végül csak ketten – ők is az alapvetően hiányposztokon – utaztak az U20-asokkal, de reálisan öten-hatan is befértek volna a keretbe. Eközben az U18-asoknál is akadtak hiányzók: a csapatkapitányunk, első számú magasemberünk, Flasár Botond sajnos térdszalagszakadást szenvedett a második meccs elején az Eb-n. Emellett a 2005-ös korosztály legjobbjai közül – különböző okok miatt – Hőgye Patrik és Szőke Bálint sem tartott a csapattal nyáron. Ami azért hangsúlyozandó, mert a korosztály két évvel ezelőtti, U16-os Challenger-tornáján – amelyet Európa-bajnokság híján rendeztek –, ők ketten teljesítettek a legjobban.

Ennek fényében nem túlzás azt állítani, hogy alakulhatott volna sokkal jobban is az U18-as Eb.”

Megoszlanak a vélemények az utánpótlás szerepléséről, hallhattunk olyan véleményt is, hogy az edzők nyilván a megtiszteltetés mellett, hogy Magyarországért dolgozhatnak a vágóhídra mennek, mert a kiválasztást korábban kéne határozottabb keretek között véghez vinni, mert mire ezek a szakemberek megkapják a korosztályokat, már hátrányban vannak. Ön, hogy látja ezt a kérdést, mi a véleménye az utánpótlásképzés jelenlegi állapotáról és milyen reformok fogalmazódtak meg esetleg már Önben?

Azt szeretném, ha a jövőben az utánpótlás-válogatottjaink rendre abban a szellemben, stílusban kosárlabdáznának, mint ahogyan idén az U16-osok tették.

Ez alatt elsősorban azt a nagy intenzitású játékot értem, amely mindenhol uralkodó már egyébként Európa-szerte. Nincsenek lassú, nagydarab játékosok, hanem minden poszton jó alkatú, később még beérő gyerekeket választanak ki. Egészpályás, agresszív letámadással, illetve villámgyors, intenzív játékkal operálnak az ellenfelek. Abszolúte jellemző a nagy támadásszám a meccseken, ugyanis rengeteg gyors dobást vállalnak el a játékosok. Ha valaki a kezdetektől fogva ebben a szellemben kosárlabdázik, és ebben nő fel, azt később még úgymond lehet lassítani, és taktikailag képezni. De fordítva ez semmiképp nem működik: ha valaki a lassú tempóban szocializálódik, felnőttkorban már nem fogja felvenni a ritmust. Éppen ezért, amikor az utánpótlás fejleszteni való területeire gondolunk, a képzésben mindenképpen a nagy sebesség melletti pontos feladat-végrehajtásra kell a legnagyobb hangsúlyt fektetnünk, hiszen nem vagyunk alapvetően magas nép, így, bár a kiválasztást tényleg fejlesztenünk kell, nem alapozhatunk arra, hogy évfolyamonként sok magas játékosra számíthatunk.

Ezt a szemléletet a gyerekek főképpen a klubokban tudják elsajátítani és minél több olyan egyesület lesz, amelyik ebben a felfogásban neveli a fiatalokat, annál eredményesebbé válhatnak idővel a válogatottjaink is.”

A felnőtt válogatottnál nagy változások mentek végbe, új elnök, új bizottság és új kapitány hamarosan. Báder Márton elmondta, hogy amíg Sztojan Ivkovics le nem köszönt, addig nem kezdtek el keresgélni. Eltelt egy-két hét, hogy állnak ezzel a kéréssel, van-e esetleg elképzelésük, hogy magyar vagy külföldi szakemberrel szeretnék a folytatást és ha utóbbi, akkor ez majd jelen lesz-e az utánpótlásban is külföldi szakemberek érkezésének formájában?

„Mint azt már más fórumon is elmondtam, a legfontosabb kérdés számomra az, hogy egy kétéves ciklusra, avagy az elmúlt időszakhoz hasonlóan legalább négy évben gondolkodunk és eszerint választunk kapitányt, hiszen a két út más-más személyiségű, karakterű edzőt feltételezhet. Első körben ebben kell a Szakmai és Utánpótlás Bizottságnak és az MKOSZ Elnökségének egységes álláspontra kerülnie, ezután lehet a személyi kérdésről beszélni. De ebben a pillanatban nem is a személy megtalálása aggaszt, hanem inkább az, hogy a leendő kapitány a teljes nyarat és az ott használható felkészülést ablakot elveszítette és mivel legközelebb februárban lesz válogatott program, így bárki is lesz az új szövetségi kapitány, néhány nap alatt kellene összeraknia egy új csapatot a legfontosabb mérkőzésnek látszó idegenbeli, izlandi mérkőzésre.