Bajnokság
Mészáros egy kis szerencsével meglepetést okozna
A Kecskemét nem szeretné, hogy simán jusson tovább a Falco.

:
:
Pénteken folytatódnak a rájátszás negyeddöntőinek párharcai. Minden pályaelőnnyel rendelkező csapat 2-0-ra vezet, így egy győzelemnyire van a továbbjutástól. Nincs ezzel másképp a Falco sem, mely hazai pályán jóval esélyesebbnek tűnik a harmadik meccsen is a Kecskemét ellen. Mészáros Máté azonban még bízik abban, hogy lehet keresnivalójuk Szombathelyen.
– Ahogyan az eddigiekben, úgy ezúttal is nagyon nehéz dolgunk lesz Szombathelyen – vélekedett Mészáros Máté, a KTE bedobója a ktekosar.hu-n. – Megpróbáljuk kielemezni a hibáinkat, illetve megnehezíteni a Falco dolgát. Nem szeretnénk, hogy simán jusson tovább ellenfelünk, szoros mérkőzést akarunk játszani pénteken. Elsősorban az agresszivitásunkon kell javítanunk. Az eddig lejátszott két mérkőzésen ez a tényező nagyban befolyásolta a nagy különbséget.
Ha tudunk változtatni mind védekezésben, mind pedig támadásban, akkor lehet esélyünk egy szoros mérkőzésre, s ha még a szerencse is mellénk áll, meglepetést is okozhatunk.
Taktikai dolgokat is gyakoroltunk, hiszen rengeteg hiba csúszott a gépezetbe. Remélem, hogy sikerül javulnunk.
Fotó: ktekosar.hu

EMŐKE ezen a czikken úgy visított, mint egy tengerimalac. 😀 😀 😀
Beismerem, még én is elmosolyodtam egy kicsit. 🙂
A meglepetés az lenne, ha 20 alatt kapnátok…..
Berúgott ez a Mészáros gyerek?? Annyi esélyük van, mint trójai falónak az epsomi derbin.
Epson!
A pardubicei “Nagy Taxis” – ról akkor mi a véleményed?
A bili és az ő ujja…
Csak szólok, ehhez nem szerencse kell.
Nagyobb esély lett volna szorosabb meccsekre és normális játékra (nem győztesre, de oké talán egyre Kecskeméten ha a Falco nem veszi komolyan), ha nem most zárulna a hónap.
Tudom elvileg az 5. meccs is májusban lett volna, de minek megszakadni amikor max. 1:3, valami csoda folytán meg 2:3?
Bajnokság vége, fantasztikus és “erőn felüli” 7. hely, plusz a május kifizetve, legalább 2 hét megtakarítva a klubnak is és mindenki happy 😉 .
Ő legalább elhiszi Forray mesterrel ellentétben…
Légiósoknak jobban el kellene hinni, mint Forraynak… Amúgy meg Mészinek igencsak fel kellene kötni a gatyát, mert idén – pár meccs kivételével – nem sokat tett hozzá a támadáshoz… Egy 26 évek játékosnak az ő gyorsaságával, ruganyosságával nem kellene megijednie a palánkra dobástól, a betöréstől…
Az alsóházban lenne a helyetek…
Totál érdektelenség a nézőtéren egy 120000 fős városban…1 dolláros ….icsek…antikosárlabda…
Háháhá, kackac-kukac ! 😀 😀 😀