Mészáros Ágoston: Elsősorban emberek vagyunk, csak utána játékosok

Négy vesztes bajnokit követően a múlt héten lezárta rossz sorozatát a Tiszaújváros, végig kézben tartották a Salgótarján ellei meccset, második győzelmüket ünnnepelhették az újonc borsodiak (92-81). A mezőny legjobbja a hazaiak 2006-os születésű tehetsége, Mészáros Ágoston volt, aki egyetlen rontott mezőnykísérlet mellett jutott el 18 pontig, illetve leszedett 8 lepattanót és kiharcolt 8 faultot is (33 VAL). A zalaegerszegi nevelésű játékos kalandos úton, többek között Madrid, Elche és Kaposvár érintésével került a sárga-kékekhez – izgalmas pályafutásának állomásai mellett a spanyol légiósszabály, a Phoenix jelenlegi kilátásai és a távlati tervek is szóba kerültek.

– Egyértelmű volt, hogy két NB I-es kosaras gyermekeként te is korán elkezded ezt a sportot?

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy mindig is tudtam, hogy ez lesz az utam. Kiskoromban sok sportágat kipróbáltam a kosárlabda előtt – többek között a szüleimnek is köszönhetően -, sakkoztam, úsztam, egy kicsit lovagoltam, de a legfontosabb a birkózás volt, amit nyolc évig csináltam és nagyon szerettem, viszont tizenkét és fél évesen végül ezt is abba kellett hagynom, innentől kezdve csak a kosárra fókuszáltam.

Versenyszerűen a szüleim klubjában, a Ricsillában kezdtem el kosárlabdázni, U14-ben Paksra igazoltam az EYBL miatt, ahol nagyon szép sikereket értünk el a csapattal. Ezt követően a Rátgéber Akadémián kezdtem el az első U16-os évemet, ám szeptemberben megkeresett egy barcelonai menedzser, aki mind a mai napig képviseli az érdekeimet Spanyolországban. Ez eléggé meglepett, mondtam, hogy konzultáljon a szüleimmel, akik két nap múlva azzal hívtak fel, hogy a Real Madrid partnerakadémiája, a Zentro Basket Madrid érdeklődik irántam, ez egy olyan lehetőség, amilyen csak egyszer adódik az életben – ezt a klubomban is így gondolták és probléma nélkül elengedtek, így kerültem Madridba, ahol két évet töltöttem.

Tizenhat évesen hazatértem Pécsre, mert úgy éreztem, hogy az NKA-nál minden feltétel adott volt ahhoz, hogy itthon is megkapjam azt a fejlesztést és figyelmet, mint külföldön. Sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elterveztem – de ez minden sportoló életében előfordul -, nem illettünk úgy össze az edzővel, ahogy gondoltam, ezért októberben úgy döntöttünk a szüleimmel, hogy az lesz a legjobb, ha átigazolok Körmendre, ott játszottam a szezon hátralévő részében. A második U18-as idényemre mindenképpen vissza szerettem volna térni Spanyolországba, hogy megkapjam a spanyol nevelésű játékos státuszt.

– Hogy működik a spanyol légiósszabály?

– Aki 18 éves koráig legalább három évet eltölt az utánpótlásrendszerben, az onnantól kezdve már nem számít légiósnak. Ennek következtében az akadémiák igyekeznek minél fiatalabban megszerezni a tehetségeket, hogy felnőttként hazai nevelésűként játszathassák majd őket, ezáltal nagyobb mozgásterük legyen a csapatépítésnél. A felnőtt bajnokságokban csapatonként legalább négy hazai nevelésűnek kell a meccskeretben lennie, a maradék nyolc helyet illetően annyi a megkötés, hogy legfeljebb két nem európai uniós állampolgár játszhat. Nagy előny, ha egy nem spanyol születésű játékos hazai nevelésűvé válik, nekem is számos külföldi korábbi csapattársam szerepel hazai kosarasként. Az európaiak mellett Afrikából is rengeteg gyerek érkezik, akik nem minden esetben a valós korosztályukban játszanak, vagy legalábbis jóval érettebbek fizikálisan a spanyoloknál, ez sok vitát okoz, de az ő kultúrájuk mindig is soknemzetiségű volt. Itthon csak az játszhat az utánpótlás-bajnokságokban, akinek magyar útlevele van, ez redukálja azok számát, akik később “kosármagyarrá” válhatnak. Mindkét rendszernek megvan az előnye, a hazai segíti a magyar fiatalok előrejutását, Spanyolországban pedig szinte a világ, de legalábbis Európa legjobbjai ellen játszhatnak, akik odakerülnek a legerősebb akadémiákra.

– Térjünk vissza a te pályafutásodra! Az előző szezon első felét Zalaegerszegen töltötted, ahol remekeltél az U21-es bajnokságban, illetve decemberben a felnőtt A csoportban is bemutatkozhattál Szegeden. Hogy emlékszel vissza ezekre a hónapokra?

– Mindenki tudja, aki ismer kicsit közelebbről, hogy mindig is nagy vágyam volt a ZTE-ben játszani. Azokkal srácokkal nőttem fel – javarészt egymás ellen játszva, akár a bajnokságban, akár a diákolimpiákon -, akikkel U21-ben csapattársak voltunk. Csodálatos félévem volt, nagyon szerettem ott lenni, hálás vagyok a klubnak és az akkori felnőtt edzőnek, Matthias Zollnernek is, hogy megadta nekem a lehetőséget a nagcsapatban, különleges érzés volt, hogy abban a klubban debütálhattam az NB I. A-ban, ahol apukám is hosszú ideig játszott. Büszke vagyok az U21-ben elért eredményeinkre, azt gondolom, egy olyan családot tudtunk alkotni, amely a pályán kívül is megmutatta, hogy mennyire erős és összetartó, úgy érzem, hogy emiatt tudtuk felvenni a versenyt a legjobbakkal is. Külön öröm volt, hogy a többiek is nagyon nyitottan álltak hozzám és tudtam nekik segíteni vezérként mind a hozzáállásommal, mind a teljesítményemmel, jó érzés, hogy összejött nekik az országos döntő és ezzel tudtam valamit adni szeretett otthonomnak.

– Idén januárban ismét szezon közben váltottál klubot, a Piros csoport bajnokesélyeséhez, a Kaposvárhoz igazoltál. Hogy történt a megkeresés?

– Nagyon sok mindent kellett mérlegelni, hirtelen jött az ajánlat. Pont a Körmend elleni kupameccsre utaztunk a felnőttcsapattal, amikor apukám felhívott, hogy megkereste Hendlein Roland. Antalics Dani és Szőke Bálint is megsérült, ezért a Kaposvárnak nagy szüksége volt egy újabb fiatalra. Gyorsan kellett dönteni, nem volt könnyű, mert ez “a szív és a fej harca” volt, szerettem volna Egerszegen maradni, hogy végigvihessem, amit elkezdtünk felépíteni, de valami azt súgta, hogy érdemes igent mondanom. Sokat nyomott a latba Braniszlav Dzunics szakmaisága, illetve azzal is tisztában voltam, hogy a KKKK nem egy átlagos B csoportos csapat, ezért ez nagy lehetőségnek tűnt nekem arra, hogy megmutassam magamat a felnőtt kosárlabdában is.

Hál’ istennek elég jól alakult a tavasz, hiszen bajnokságot nyertünk és a Hepp Kupában is diadalmaskodtunk – úgy érzem, hogy a négyes döntőben nyújtottam a legjobb teljesítményt. Tény és való, hogy Bálint tervezettnél – szerencsére – korábbi visszatérése megnehezítette a dolgomat és kevesebb játékidő jutott nekem, mint szerettem volna, de ezt egyáltalán nem bánom, mert ez egy olyan fontos etapja volt a karrieremnek, ami megalapozhatja azt, hogy egyszer felnőtt játékos lehessek a számomra elérhető legmagasabb szinten.

– Maradtál a második vonalban, de egy más célokért küzdő csapattal, a Zöld csoportból feljutó Tiszaújvárossal írtál alá. Milyen szempontok alapján választottad a Phoenixet?

– Sokat gondolkodtam, mert több szimpatikus ajánlatot is kaptam. Mérlegelni kellett az egyetemi tanulmányokat, illetve azt is, hogy a csapatszinten sikeres, de egyénileg kis hiányérzetet okozó kaposvári időszak után hol tudom megtalálni azt az egyensúlyt, ahol biztosan kemény munka folyik, ugyanakkor megkapom a lehetőséget és meg tudom valósítani régi vágyamat, hogy fiatal korom ellenére meghatározó tagja legyek egy felnőttcsapatnak – jelenleg ez a B csoportban reális számomra.

A végső löketet Lekli Józsi telefonhívása adta meg, két nyarat együtt dolgoztam vele az U18-as 3X3-as válogatottban, ott ismertük meg egymást és megbizonyosodhattam róla, hogy a munkamorálja, a hozzáállása, a személyisége mennyire jó hatással van a játékomra. Úgy éreztem, hogy nála leszek a legjobb helyen idén, bár igazolhattam volna az élvonalba jutásért küzdő csapatba is, olyan edzővel szerettem volna dolgozni, akit már ismerek, akinél tudom, hogy mi kell ahhoz, hogy megkapjam az esélyt.

– 2 győzelemmel és 8 vereséggel a 13. helyen álltok, a legtöbb mérkőzésetek végig szoros volt, de rendre alulmaradtatok a kiélezett végjátékokban. Mennyire vagy elégedett az eddigi szerepléssel, hogy látod az esélyeiteket a kitűzött cél, a nyolc közé jutás elérésére?

– Őszinte leszek, ki kell mondani, hogy mi sem így terveztük az őszt. Több olyan meccsünk volt, amit inkább a saját hibánkból buktunk el, nem azért, mert az ellenfél különösen jól játszott volna. Úgy éreztem, hogy egy mentális gát van a csapaton, ami miatt sokszor leblokkoltunk, főleg a mérkőzések hajrájában – nagyon remélem, hogy ezt áttörtük a Salgótarján legyőzésével.

Tudjuk, hogy jó csapat vagyunk, nagyon jó közösséget teremtettünk, remek a hangulat az öltözőben, talán ez a legfontosabb. A munkát minden héten elvégezzük, azt gondolom, ez előbb-utóbb ki fog jönni. A múlt héten megérkezett a légiósunk, Tyreke Locure, aki elég nagy önbizalmat adhat mindenkinek a jelenlétével, a tapasztalatával, nagyon pozitívan tekintek a közeljövőbe, nagy dolgokra lehetünk képesek, ha mindig megfelelő mentalitással lépünk pályára.

– Minden szempontból ideálisan alakult számodra a Salgótarján elleni bajnoki, négy vereség után végig vezetve tudtatok nyerni, te pedig eddigi legjobb meccsedet játszottad a felnőttmezőnyben. Hogy érzed, miért pont most jött ki ez a kimagasló egyéni teljesítmény?

– Én is így úgy érzem, hogy most játszottam a legjobban idáig a felnőttek között. Elsősorban a csapaté az érdem, mindenki hozzátette a magáét és flowba került, tudtuk, hogy itt csak egy csapat nyerhet, és azok mi leszünk, ezt már az első félidőben sikerült nyomatékosítani. Különleges érzés volt, hogy fiatal játékosként ilyen fontos szerepet tudtam vállalni a győzelem megszerzésében. Már nagyon nagy szükségünk volt rá, sok érzelem szabadult fel belőlünk, ez egy olyan meccs volt, amire lehet építeni.

A múlt hét elején U20-as válogatott összetartáson voltam, nagyot dobott az önbizalmamon, hogy a korosztály legjobbjaival edzhettem és a Tiszaújvárost képviselhettem. Ez adott egy olyan érzést, hogy jó úton járok, ez is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen jól ment a játék szombaton.

– Bő 28 perces átlaggal te töltöd a pályán a legtöbb időt, tízből nyolcszor kezdő voltál, ráadásul a harmadik legjobb dobónak számítasz meccsenként 10,8 ponttal – mondhatjuk, hogy jó döntés volt a Tiszaújvárost választani?

– Egyértelműen igen! Olyan klubot kerestem, ahol garantáltan sok játékpercet kapok, amennyiben én is úgy teljesítek és dolgozom, hogy ezt kiérdemlem, hogy ezt a játékidőt tényleg a magaménak érezhessem, ahol tényleg csak rajtam múlik, hogy mit tudok letenni az asztalra. Nyilván mindenki erre vágyik, de mindig könnyű élni egy ilyen lehetőséggel, tisztában vagyok vele, hogy koromból adódóan a legnagyobb gyengeségem a tapasztalatlanság, amin nem tudok gyorsan változtatni, de minden edzéssel és mérkőzéssel közelebb kerülök ahhoz, hogy beleérjek a felnőtt kosárlabdába. Igyekszem fenntartani az eddigi teljesítményemet. Senkinek nem lehet mindig extra meccse, de én úgy vagyok vele, miért ne próbálnék meg minden alkalommal kiemelkedően játszani?

– Abból a szempontból tapasztaltabb lehetsz a kortársaidnál, hogy már külföldön, valamint jó néhány csapatnál kipróbáltad magad. Van olyan vezérlő elv, ami végigkísér a pályafutásod során a döntéseidben, a klubváltásaidban?

– Ez egy nagyon jó kérdés, még soha senkitől nem kaptam meg.

Őszintén szólva minden váltás más volt, az aktuális szempontok is változtak. Mindig azt a helyet kerestem, ahol a legtöbbet tudok fejlődni, ahol leginkább ki tudom hozni magamból a bennem rejlő potenciált. Ez nem garantált játékidőt vagy ígéreteket jelent. Mindig olyan klubot kerestem az adott idényre, ahol a munkám, a hozzáállásom, a személyiségem a legjobban ki tud bontakozni, ezáltal mind emberileg, mind a sportban fejlődni tudok. Én úgy élek, hogy elsősorban emberek vagyunk, csak utána játékosok, ez nálam egy fontos filozófia.

Ez tényleg egy jó kérdés, nagyon érdekes utólag belegondolni, hogy mikor mi alapján döntöttem, köszönöm, hogy feltetted!

Többször felrótták már nekem viccesen, de természetesen sosem volt célom, hogy minél több helyen játsszak, egyszerűen így alakult. Sokan az első egyesületükben nőnek fel és csak idősebb korban váltanak először klubot; az én utam egy kicsit más. A Jóisten útjai kifürkészhetetlenek, én csak próbálom járni őket és hiszek abban, hogy a befektetett munka, a hozzáállás és a kosárlabda iránti szeretet egyszer majd meghozza azokat a sikereket, amikre a legjobban vágyom.

– Pénteken az előző fordulóban a Fót ellen súlyos vereségbe belefutó MAFC-ot fogadjátok. Milyen kulcsmomentumokra kell figyelnetek ahhoz, hogy meglepetést okozhassatok?

– A MAFC-ot ismerve biztosan motiváltan fognak érkezni egy ilyen mecs után, ahol talán a legfőbb riválisuktól kaptak ki. Erre fel kell készülnünk, az első perctől kezdve fel kell venni velük a versenyt, sőt, ha lehet, felül kell múlni őket mind agresszivitásban, mind koncentrációban. Az is nagyon fontos, hogy limitálni tudjuk a dobóikat, hiszen Polgárdy, Kazy és Geiger is olyan kaliberű játékos, aki bármikor bárhonnan képes két-három triplát behinteni.

– Milyen hosszabb távú terveid vannak a pályán, illetve az élet egyéb területein?

– Mint minden gyerek, aki elkezdi a kosárlabdát, én is arról álmodtam kiskoromban, hogy majd egyszer NBA-játékos leszek. Most már inkább azt mondanám, arra vágyom, hogy a sportból kihozzam a maximumot. Nem tudom, hogy ez milyen szintet fog jelenteni. Euroliga? EuroCup? Bajnokok Ligája? A csoport? Ezek nagyon szép távlatok, szeretnék idáig eljutni, de sosem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő, ezért igyekszem mindig a jelenre fókuszálni, a saját magam legjobbját hozni és a lehető legnyitottabb szívvel várni azt, hogy milyen lehetőségeket kapok az előrelépésre.

Azt fogalmaznám meg legfőbb célként, hogy amikor majd visszavonulok – remélhetőleg hosszú ideig fogok kosarazni – és a tükörbe nézek, azt mondhassam magamnak, hogy ebben nem hagytam benne semmit, mindent kihoztam a játékoskarrieremből.

Ami a tanulmányokat illeti, az első két félévemet passziváltatnom kellett az egyetemen, mert Pécsre vettek fel, az ottani képzést Tiszaújvárosból nem tudtam volna teljesíteni. Mindig is érdekelt a történelem, politika, filozófia, szociológia, ezért a sport után a diplomáciában szeretnék majd elhelyezkedni. Diplomatának vagy nagykövetnek szeretnék kitanulni, hogy ezzel pontosan hol helyezkednék majd el, azt még nem tudom. Közeli célként a spanyol C1-es nyelvvizsga letételét tűztem ki, aztán szeretnék franciául is megtanulni.

Fotók: Kerényi György, Jose Torres,Federación Española de Baloncesto, Jóna István, Girgász Benedek, FIBA 3X3