Bajnokság
Meleg Gergő akár már augusztusra is 100%-os lehet
A pécsi kosaras bizakodó a jövő évi szezonnal kapcsolatban.

:
:
A PVSK színeiben első szezonját töltő Meleg Gergő nyilatkozott a BB1.hu-nak. A 2000-es születésű játékos idén 24-szer léphetett pályára, mely során közel 17 percet átlagolt. A csapatát 4,3 ponttal segítette meccsenként, emellett még 3,4 leapattanót is szedett.
Még a Magyar Kupa környékén megsérült. Mi volt ez a sérülés, sikerült már felépülnie ebből?
– Egy porckorongsérvem volt, de szerencsére jó úton haladok és úgy néz ki, hogy augusztusra akár 100 %-os is lehetek, de addig még hosszú út áll előttem.
Hogyan értékelné az egyéni, illetve csapat szinten nyújtott teljesítményüket?
– A reális cél a rájátszás volt, melyet még a szezon előtt kitűzött a csapat és amiért az utolsó pillanatig játékban voltunk, viszont sajnos ez nem sikerült fiatal csapatként, de szerintem minden tőlünk telhetőt megtettünk.
Milyen volt Dragan Aleksziccsel dolgozni, mennyire örül annak, hogy jövőre is együtt dolgozhatnak?
– Szerintem Dragan Alekszics egy nagyon tapasztalt edző, úgy gondolom, hogy jó stratégiát állított fel a csapatnak. Előszeretettel alkalmazza az agresszív védekezést és játékokat, melyet jómagam is kedvelek, így mondhatom, hogy a közös hangot sikerült megtalálnunk és jó viszonyt ápolok vele.
Sokat változott a PVSK szerkezete, mit gondol erről?
– Igazából a csapat nagy része megváltozott, de szerintem akik jöttek, azok mindenképpen erősítik az együttesünket. Nyilván össze kell még szoknunk, hiszen nem sokan maradtunk a mostani keretből, de úgy gondolom, hogy akik eddig jöttek, azok jó igazolások. Még csak alakul a keretünk, de mindenki bizakodó a következő szezonnal kapcsolatban.
Mik a céljaik jövőre?
– Ezt még nehéz kijelenteni, ahogyan már mondtam, a keretünk még nem teljes, de úgy gondolom, mivel tavaly nem sikerült a rájátszásba jutnunk, így idén mindenképp az lesz a cél, hogy ezt elérjük.
Hogyan készül a következő szezonra?
– Próbálok a sérülés után minél jobban visszatérni, minél jobban felkészülni az alapozásra, illetve a szezonra. Sok edzésen fogok részt venni, mellette természetesen nem hanyagolható el a gyógytorna sem, fokozatosan készülök a folytatásra.
Fotó: pvsk-panthers.hu

Szólj hozzá!