
:
:
A B-csoportos – feljutásra pályázó – Budapest Honvédban folytatja pályafutását a Kaposvár , az ASE, a Szolnoki Olajbányász és az Alba Fehérvár korábbi kosarasa, Luka Markovics – tudta meg a BB1.hu.
Örülök, hogy egy ilyen csapathoz tudtam szerződni. Amióta itt vagyok látom, mennyire profik a körülmények. Ami nagyon csábító volt, hogy a klubnak komoly céljai vannak és szeretnénk az A-csoportba jutni. Az elműlt szezonban nem játszottam sokat, ez egy jó lehetőség, hogy ismét formába lendüljek
– mondta a Markovics honlapunknak.

??????
Akkor igaz volt a pletyka, nagyon erős lesz így a Honvéd. A felkészülési meccseken eddig 4/4 a mérlegük, komolyan gondolhatják a feljutást. Lehet, hogy profi körülmények vannak náluk, de a csarnokuk nagyon régiesnek, elavultnak látszik (nekem ettől még nagyon tetszik, árad belőle a történelem). A Vasas-MAFC edzőmeccset láttam ott, a piros-kékek egész pályás letámadása durva lesz, de mi sem leszünk rosszak, ha felépülnek a sérültek (a végeredmény 70:56 nem ide).
28 évesen B csoport…azért ennél többre lenne még hivatott,azt hiszem.
Játéktudásban, fizikai adottságokban sokkal. Szerintem, sajnos fejben nem.
most akkor Pesten is lerughatja a visszapillantó tükröket haza felé