
:
:
A következő szezontól a Sopron KC vezetőedzői feladatait Braniszlav Dzunics látja el – jelentette be a klub honlapja.
Mint írják, a klub ügyvezetője, Pojbics Szabolcs elmondta, azok után, hogy az együttest az előző másfél évben irányító görög Kosztasz Flevarakisz a neki adott határidő lejártáig, május 15-ig nem adott érdemi választ a neki tett – a klub lehetőségeihez képest maximális – ajánlatra, szabaddá vált a csapat kispadja, ezért a vezetőség felvette a kapcsolatot és elkezdett tárgyalni edzőkkel. Bár elvben akár még így is lehetett volna Kosztasz a befutó, de ő továbbra sem kereste a kapcsolatot a vezetőséggel.
Végül egy idehaza jól ismert, Magyarországon korábban játékosként, majd edzőként is igen sikeres szakembert, az 57. születésnapját éppen vasárnap ünneplő Dzunics Braniszlavot, vagy ahogy a sportágban ismerik, Bánét szerződtette a klub. Dzunics játékosként 2004-ben a Kaposvárral, edzőként 2009-ben az Atomerőmű SE, 2013-ban pedig az Alba Fehérvár együttesével ért fel a csúcsra, azaz lett bajnok. Dzunics az utóbbi években e két gárda edzője volt, az előző sok nehézséggel tarkított évadban majdnem végig a paksi gárdát edzette.
A szakember elég hamar megkezdi az ismerkedést új játékosaival, hiszen a tervek szerint a hét második felében Budapesten, az U20-as döntőn a soproni fiatalok több mérkőzését is a helyszínen tekinti meg.

Kostas az utolsó hónapokban már csak saját magával foglalkozott, hogy minnél jobban eladja magát! Örjöngött a padon, érthetetlen felállás, szar cserék. Ez a csapat simán 8-ban lett volna nélküle is. Most majd mindenki tiszta lappal indul, harc lesz a csapatba kerülésért. Fazekast pedig nem fogják elüldözni. ? Az u20-as bajnokságot pedig be kell húzni!
Kostas többet kért állítólag… amit én úgy gondolom, hogy meg is érdemelt volna. Tavaly a szarból várat épített, idén pedig egy szinte egész szezonban vagy irányító vagy center vagy Supi nélkül, de 8ba mentünk. Majd simán partiban voltunk egy döntőző majdnem bajnok Szolnokkal. Lett volna 4 légiósunk, kapta volna meg az 5.bérét is…. hoztunk volna fele annyiért fiatal magyart, aki lehetőséget kap. Dzunic nem arról híres, hogy csapatot épít. Bár a szabályok szerint muszály lesz egy fiatal a pályán. Fazekas, aki jövőre el lesz üldözve. Milos ha Sabit nem bírta elviselni mi lesz Baneval? A majdnem kieső Zte elvisz egy… Olvass tovább »
Eilingsfeldnek van szerződése?!
Helyette ki várható ¶akson?
Vajon mennyire kellett volna tavaly szarul teljesítenie a csapatnak, hogy ne akarják Magyarországon alkalmazni…? Nevetséges az egész.
Kosztaszt nem csípte a vezetőség, nem is akarták megtartani, pedig kihozta a csapatból a maximumot. Én nagyon sajnálom . Csak azt ne mondja nekem senki, hogy a Dzunics olcsóbb!
Tzatziki meg lehet továbbáll Debrecenbe.
Szabi! Inkább a Kaposvárról írj valamit, azt se baj, ha nem 100%. 🙂 Köszi!
Nos, onnan a világon semmit nem hallani. Én Markovicsban és Brbaklicban gondolkodnék a helyükben.
V paksra, helycsere 😉
Pakson Zollner lesz, úgy tudom.
lehet rosszul tudod
Kicsit megcsúsztál az infoval Báttya
Bárhova is megy, jól járnak vele 🙂
Szabi! Szolnokról valami hír?
Cakarunnak, Pongónak, Pallainak, Taiwonak, Zsírosnak szerződése van, Kovács Peti is valószínűleg marad, Juhos biztosan megy, Rudner nem fog beférni a rotációba, ha játszani akar, akkor mennie kell, Gibsont szerintem nem tartóztatjuk, a Badzim, Warner, Subotic hármas kérdőjel…, szerintem egyikőjük biztosan marad…
Kovács biztosan marad.
inkább ne jöjjön Debibe… semmit nem mutatott…
ÁÁÁÁÁ, csak szarból várat épített….
Jó kis 1v1 lesz Sopronban, öröm lesz nézni más csapatok exjugoszláv légiósai hogy fogják szétpasszolni a csapatot ?✌️
2017 Alba???
A lehető legrosszabb döntés amit valaha a Skc vezetősège hozott!VALAHA!!
mennyire eredeti, hogy évek óta ugyanaz a pár edző járja körbe az összes csapatot
Ha egyszer bekerülsz a mókuskerékbe, akkor onnan már nem jössz ki
Fú hát vegyes érzések vannak. Ezek szerint lesz 4-5 agyatlan fekánk meg egy nem túl szimpatikus csapatunk, másrészt viszont Ő kb mindig 8ban van az aktuális csapatával. Na mindegy, mint mindenkinek, neki is meg kell adni a tiszta lapot. Sok sikert Dzunics!
Napokkal ezelőtt ezt említettem pár embernek poénból. Hát nem vagyok boldog, de esélyt adtunk még Váradi Kornélnak is. Akkor készülhetünk az amcsi seregre, remélem Faust és Shepard féle nagyon szimpatikus spílereket választ.
Jobban örülnék Eilingsfeldnek, de max Kovács Ákos lenne belőle.
Szerintem Kacsáék örültek,hogy megszabadulnak Tőle…nem hogy még szaladjanak utána.
Kaptok vele csomagban egy Juhost. Nem jó, nem olcsó, de legalább drága és sérülékeny?
honnan van az info ? tuti ?
Tőlem, és igen, 100% ?
Azok a csapatok járnak jól, akik december környékén játszanak a Sopronnal. A játékosoknak addigra lesz tele a t…ük Báne edzéseivel.
Pont a napokban gondoltam rá, hogy remélem nem Őt nézte ki magának a vezetőség… Kostas után úgy gondolom, hogy gyengült az edző személye. Nem örülök, de sok sikert neki nálunk.