Connect with us
Hirdetés

3x3

Megvan az első győzelme a mai napon, a férfi 3×3 válogatottnak

Ivosev megállíthatatlan volt.



:

:

A koszovóiak támadhattak először, de nem tudtak élni a lehetőségükkel, majd Ivosev szerezte meg előbb az elsőt, majd a második pontját is csapatunknak. (2-0) Továbbra sem találtak be ellenfeleink, majd Demeter tört be és sikeresen fejezte be támadását, de a plusz egy büntetőjét nem tudta érvényesítne. Demeter egymás után kétszer is betalált, majd Ejupi szerezte meg első pontját a koszovóiaknak. (5-1) Demetert egyszerűen nem lehetett megállítani, könnyen betört és szerzett könnyű ziccert, míg ellenfeleink triplákkal próbálkoztak, de nem találtak be. Keller többször is labdát szerzett, majd kis idő múlva pontot is szerzett csapatunknak. (7-1) Demeter passzából Ivosev szerzett könnyű kosarat a palánk alatt. (8-1) Rexha szerezte meg egy lepattanót, majd megszerezte a koszovóiak második pontját. (8-2) Ivosev nagyon könnyen tört be Ejupi mellett és szerzett pontot csapatunknak, majd Demeter szabálytalankodott Rexhaval szemben, aki a büntetőjét érvényesíteni tudta. (8-3) Ivosev megint kosarat szerezett, majd egy sapkát is kiosztott. (10-3) Egy szépen körbejáratott labdamenet végén Kerpel-Fronius szerzett kosarat Ivosev passzából, ellenfeleink továbbra sem találtak be jó százalékkal. (11-3) Ejupi tört be és szerzett kosarat, így meglett a negyedik pontja a koszovóiaknak. (11-4) Ivosev egy lepattanót tett vissza, de a következő támadásból Ejupi szerzett kosarat, de a plusz egy kosarát nem tudta érvényesíteni. (12-4) Kerpel-Fronius újra betalált, majd Rexha egy 1+1-es akciót csinált. (13-6) Kerpel-Fronius talált be újra, melyre Rexha válaszolt, de Ivosev egyből pontot szerzett. (15-7) Selmancena talált be a tripláról, így hat pontra zárkóztak ellenfeleink két és fél perccel a mérkőzés vége elött. (15-9) Ivosev újra megállíthatatlan volt a palánk alatt, de Ejupi egyből válaszolt rá. (16-10) Ivosev állhatott a vonalhoz, de nem dobta be, majd egy jó védekezéssel és egy zsákolással javított. (17-10) Triplával próbálkoztak újra a koszovóiak, de megint nem találtak be, majd Ivosev szerzett egy lepattanót és a belépő Demeternek leosztotta, aki be is tudta fejezni sikeresen. (18-10) Rexha állhatott vonalhoz, de nem talált be, majd gyorsan megint pontot szerzetünk Ivosevnek köszönhetően. (19-10) Demeter szerezte meg huszadik pontunkat, majd Ejupi egy triplát szerzett. (20-12) Ivosev kosarával ért végett a mérkőzés, így a mai napon az első mérkőzést megnyertük 21-12-re.

A következő mérkőzés 12:20-kor lesz Ukrajna ellen.

Magyarország – Koszovó 21-12

FIBA 3×3-as Európa-bajnokság selejtező

Románia, Konstanca

Magyarország: Keller Iván 1, Kerpel-Fronius Balázs 3, Demeter Attila 5, Tomislav Ivosev 12.

Koszovó: Admir Mullabadzi -, Visar Ejupi 5, Bardh Reaxha 5, Selmancena Altin 2.

Fotó: fiba.basketball

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés