
:
:
Magyarországon ismert játékossal sikerült szerdán délelőtt megegyeznie a Zalakerámia ZTE KK szakmai stábjának. A 3-4-es posztra kiszemelt légiós Alandise Harris, aki ez előző szezonban az Alba Fehérvár csapatában játszott. A 28 éves, 198 cm magas játékos székesfehérvári szezonjában 10.5 pontot és 4.3 lepattanót átlagolt. Az idei szezonban az amerikai Arkansas Razorbacks csapatánál játszott.
– Fuller sajnos nem volt számunkra megfelelő a 3-4-es posztra. Harris is inkább hármas poszton érzi jól magát, de a négyes sem idegen számára. Atletikus, jól játssza meg az alsó posztokat és mellette kintről is jól dob. A paraméterei szerint beleillik az elképzeléseinkbe, de ez természetesen majd az edzéseken és a mérkőzéseken derül ki – tájékoztatta a klub honlapját Bencze Tamás.
Alandise Harris a Jászberény ellen biztosan nem játszik még, ugyanis vasárnap érkezik meg Zalaegerszegre. Stárics Kornél ügyvezető elmondta, hogy a játékos papírjainak intézése folyamatban van és hétfőtől állhat munkába a klubnál. Ezt követően három hetes próbaideje lesz meggyőznie a vezetőket, amiben három mérkőzés (TF, Szeged, Falco) szerepel. Ezt követően válhat véglegessé a szerződése a szezon végéig.
Fotó: fiba.com


Na végre valami jó hír. Jó játékos reméljük nálunk is a jó formáját hozza. Grat a vezetőségnek, jobb lesz ő mint Fuller.
Csak a Zte.
De vajon a fehérvári vezetők mi t…kömre várnak???
3 légiós abszolute kuka színt.
Úgy látom Egerszegen komolyan gondolják a szezont.
Remélhetöleg edzettségi szintje megfelelö lesz ilyen tipusú játékos kell most aztán elöre az égi szinekért!
Bánénak hónapokig tartott lefogyasztani az ideálisra… 😀
stevens!
Megkérdezhetem, hogy te mégis honnan vagy ilyen jól informált?
Nem egyedi probléma azoknál, akik ide szegődnek. Ritka az, aki valóban komolyan gondolja a külföldi profi kosaras karriert, erre tesz fel mindent, offszezonban is úgy kajál stb…
Néztem az insta posztjait, nincs elhízva, de napokon belül úgyis meglátjuk hogy mozog.
Azert az tobb mint erdekes, hogy ebben a szezonban eddig csak egy volt egyetemistakbol allo bulicsapatban jatszott ket meccset. Mellesleg nem a razorbacks-nel, hanem az ex-razorback-esek csapatanal egy penzdijas bulikupaban… ugyhogy annyira draga valosinuleg nem lehetett
Én sem találtam meg a csapat roasterében…
2015-ig jatszott ott. Ami elgondolkodtato, hogy a szezon elejen nem talalt maganak csapatot, pedig ennek a bulikupanak is vege volt mar a nyaron. egyebkent ez az a bohockodas, amire hivatkozva Deandre Kane kesobb jott volna a valogatott edzotaboraba, ahova aztan vegul nem is jott 🙂
Lehet nem is akart játszani csapatban, ha inkább az üzleti életre fektetett nagyobb hangsúlyt ebben az időszakban. ? Bízzunk benne, hogy megfelelő edzettségi állapotban érkezik, és hamar megtalálja a közös hangot a csapattal. Jól járhatunk vele.
Jól jár vele a ZTE, hasznos kiegeszitoember lesz a csapatban, aki elég sokoldalúan is tud játszani ha olyanja van, vedekezesben is tud extrát mutatni, jelenleg szívesebben látnám őt az Albaban mint bármelyik jelenlegit!
Ez mondjuk elég jó fogás
Több mint erős Egerszegre…
Ez most mi jelent ?
Az idei bajnokságban a légiós felhozatalt tekintve kimagasló lesz, ha a tavalyi formáját hozza.
Gondolom, azt, hogy megfizethetőbb külföldiekhez szokhattak hozzá Egerszegen a szurkolók. A közel két méteres, 100 kiló közeli dobókat valóban inkább az Albánál szokhattuk meg az évek során.
Valami hasonlóra számítottam. Kicsit magasabb, kicsit erősebb, mint Fuller, így majd 3-asban kezd, ha meg Szöszi pihen, akkor nem Bagónak kell Agafonovval fent lennie.
A próbaidő alatt gondolom a személyiséget is szeretné Bencze feltérképezni, azzal azért az Albás légiósoknál szokott gond lenni.
Ahogy látom voltak jobb és kevésbé jobb meccsei is az Albában, de ott azért jobban eloszlottak a pontok.
Szeret triplát dobni, talán a 33% még javul egy kicsit.
Legalább nem lesz neki teljesen új a magyar bajokság.
A 33% magyar szinten teljesen megfelelő lenne.
Nem rossz az, főleg a posztján, de jobb lenne, ha jobb lenne 🙂 Egyébkent Ware esdig 39%, Szöszi 40%, Thompson 30%.
Fehérváriak !? Vélemény?
Jól jártok vele. Instagramját kövessétek be, egy élmény 😀
miért érdekes az instája? 😀