
:
:
Megtalálta a sérülés(ek) miatt átmenetileg szinte teljesen “megüresedett” irányító posztra a távozó Collins utódját, Rickey McGill személyében a Sopron KC csapata – jelentette be a klub honlapja.
Mint írják, bár az új játékszervező is amerikai, Észtországból érkezett a csapathoz. A 24 éves, 188 centis kosarast, a lett-észt közös bajnokságban szereplő Avis Utilitas Rapla együttesétől sikerült átigazolni. Rickey ebben a közös ligában 17,8 pontot, 3,4 lepattanót és 6 gólpasszt átlagolt, 30-án 22 pontot és 5 lepattanót szerzett, 6 gólpasszal a nemzetközi porondon is jó nevű Kalev Tallinn ellen.
Rickey McGill utolsó egyetemi évében az Iona Gales csapatában 15,8 pontot, 4,5 lepattanót és 4,8 gólpasszt átlagolt. Első európai évadában, a csonka szezonban a görög Painoniosz játékosaként meccsenként nem egészen 24 percet a pályán töltve 7,6 pontot, 2,7 lepattanót és 3,5 gólpasszt átlagolt. Az előző szezont Angliában, a Plymouth Raiders csapatánál töltötte, ahol átlagban nem egészen 32 percet pályán töltve 15,1 pontos, 4,1 lepattanós és 5 gólpasszos átlaggal segítette csapatát.
Rickey már meg is érkezett Sopronba és edzésbe állt a csapatnál. A klub reményei szerint vasárnap a Kecskemét elleni meglehetősen szokatlan időpontban, 14.05-kor kezdődő tévés bajnoki mérkőzésen – az átigazolásával kapcsolatos adminisztráció elintézése után -, már Dzunics Braniszlav vezetőedző rendelkezésére állhat.
Fotó: cheshirephoenix.com

Hát kapaszkodjunk bele az utolsó szalmaszálba!!!