Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Megvan a bajnokság sorsolása – FRISSÍTVE

Alba-Szolnok rangadó az első fordulóban.



:

:

Az MKOSZ megtartotta a magyar férfi A-csoport 2020/2021-es alapszakaszának sorsolását – számolt be róla a szövetség honlapja.

A mérkőzések jelen állás szerint október 3-án, szombaton kezdődnek, majd egész októberben szerda-szombat ritmusban fogják lejátszani a találkozókat. A meccsek hivatalos, pontos időpontjai a csapatokkal történő egyeztetés után lesznek ismertek, illetve természetesen függnek a járványügyi helyzettől is.

A negyedik, a hatodik és a nyolcadik fordulók szerdai időpontjai ütközhetnek a Falco Bajnokok Ligája mérkőzéseivel. Amennyiben a BL az eredeti tervek szerint elindul október második hetében, úgy ezeket a mérkőzéseket (a teljes negyedik, hatodik és nyolcadik fordulót) márciusban játsszák le a 26. fordulót követően.

Az első forduló sláger összecsapása a Szolnoki Olajbányász székesfehérvári vendégjátéka lesz – Vojvoda Dávid rögtön előző magyarországi klubja ellen lép pályára.

Az 1. forduló párosítása

2020. október 3., szombat

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Jászberényi KSE
DEAC – Atomerőmű SE
OSE Lions – Sopron KC
Alba Fehérvár – Szolnoki Olajbányász
Egis Körmend – Naturtex-SZTE-Szedeák
Pécsi VSK-VEOLIA – Zalakerámia ZTE KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Kaposvári KK

A teljes menetrend itt megtekinthető!
A 2020/2021 évi felnőtt versenynaptár

16 hozzászólás

16
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
7 Comment threads
9 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
9 Comment authors
KobayasiGodemperorRougeMAFCdrukkerbányász Recent comment authors
Kobayasi
Olvasó

Tocsadék Olaj!!! Remélem jövőre a B liga sorsolását várjátok!!!
Kocsadék zsürhe egy banda vagytok!!!
Ezt nem ok nélkül mondom!!!

Godemperor
Olvasó

Na sztoj!
Az egy dolog hogy a BL meccsel ütközik, de mi lesz a karanténnal? Az nem csak a szerdai meccset teszi bukóvá.
Mondjuk valszeg a BL sem fog elkezdődni októberben ezek szerint, csak nem merik kihirdetni még.

MAFCdrukker
Olvasó

Lehet, hogy mást nem érdekel rajtam kívül, de MI VAN A B CSOPORTTAL?

Rouge
Olvasó

A B csoport nem érdekel.

MAFCdrukker
Olvasó

Jól van, sejtettem én is, hogy vannak így egy páran, engem sem érdekelt és nem is fog érdekelni MAFC nélkül. De vannak B csoportos csapatok is, azoknak is vannak edzőik, játékosaik és szurkolóik, tehát közzétehetnék már a Piros és a Zöld csoport sorsolását is, főleg úgy, hogy a naptár szerint korábban, szeptember utolsó hétvégéjén kezdünk. Ez olyan, mint hogy attól, hogy engem nem érdekel pl. a japán baseballbajnokság, nem gondolom, hogy bármilyen hátránynak kéne érnie a sorozatot emiatt.

bányász
Vendég
bányász

Hivatalosan mi az eljárás, ha egyik csapat karanténba kerül 2 hétre? Ugye az 4 mérkőzés.

Rouge
Olvasó

Hát ugye ez lenne a lényeg…az MKOSZ-nek erről kellene gondolkodnia.

De egyébként nyilván halasztás,
ezért is törölték el a középszakaszt
és ezért is mennek szerda-szombati ritmusban a meccsek:
lesz hova pakolni az elmaradt mérkőzéseket.

Egyébként egy hét karantén az a kettő:
négy nap után lehet végezni PCR- tesztet,
majd ha az negatív, akkor 48 óra múlva a másodikat, aminek általában 24 óra múlva van meg az eredménye…szóval ez pont egy hét.

Marko_tropojából
Olvasó

Jól bekezdünk. Már az első fordulban elvesszük a bajnok veretlenségét. 😀 Hajrá Jászberény!

milanka487
Olvasó

Talán szerencsénk van hogy első fordulóban megyünk Fehérvárra mert mint az igazi drukkerek tudják ilyenkor szezon eleji formát szoktak mutatni a csapatok!
Majd meglátjuk!
Lényeg hogy ott lehessünk!!❤️?

Pbask
Olvasó

Nagy meccs lesz az biztos 😀 Remélem adja tévé,hogy vissza tudjam nézni.

milanka487
Olvasó

Ha nem a mi meccsünket adja akkor csak a Deac meccset tudom elképzelni

Zsarkov
Olvasó

A “nagy” Vojci vezette szarbakompot meg kell verni!

milanka487
Olvasó

Így van!?

milanka487
Olvasó

Mondjuk szerintem mienk a legnehezebb sorsolás
Alba
Deac
Ase
Falco
?

Zsarkov
Olvasó

Itthon nem kapunk ki, a toppantósékat is ütjük idegenben, szóval ez 4-0 kezdés ?

Pbask
Olvasó

Szóval szerda-szombat.
Jó döntésnek tartom,akkor mi is januárban kezdünk.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés