Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Megtört a jég, nyert a Kaposvár

Rivers 32 pontig jutott.

Jászberényi KSE - Kaposvári KK 67-101(19-24, 17-29, 15-19, 16-29)

Bajnokság, 17. forduló
Jászberény, Bercsényi tornacsarnok
V.: dr. Mészáros B., Papp P., Sörlei A.

Jászberény: Kinney 18/3, Füzi 3/3, Brbaklics 10, Williams 22/6, Primorac 6, Csere: Katona 2, Frank 4, Filipovics 2, Rékási -,

Kaposvár: Curry 27/9, Krnjajski 8/6, Rivers 32/18, Hendlein 11, Jukic 4, Csere: Miliszavljevics 12/3, Révész 7, Baki -, Bogdán -, Takács -,

A feldobást a hazai csapat hozta el, melyből nem tudtak pontot szerezni, majd a következő támadás során Rivers triplájával megszületett az első kosár a mérkőzésen, melyre egyből Füzi válaszolt egy hárompontossal. A negyed közepéig a csapatok fej-fej mellett haladtak. (12-13) A negyed végéig mindkét csapat többször is hibázott, eladott labdák, kihagyott kosarak. A negyed utolsó pontjait Curry szerzete a vonalról, miután az utolsó másodpercben -ziccer dobás közben – Frank szabálytalankodott vele szemben, így 5 pontos vendégelőnnyel ért véget az első tíz perc. 19-24

A második etap első két percében a kaposváriaknak sikerült egy 3-8-as futást csinálniuk, ezt követően a hazaiak időt kértek. (22-32)  Curry továbbra is termelte a kosarakat és a negyed vége előtt négy perccel már 20 pontnál járt. Williamstől láthattunk egy szép zsákolást, majd Rivers betalált a hárompontosról, mellyel harmadik tripláját szerezte meg. Az utolsó előtti támadás a jászberényieké volt, de nem találtak be a hármasról, majd a kaposváriak kértek időt két másodperccel a negyed vége előtt. Az ezt követő támadás során nem sikerült kosarat szerezniük a vendégeknek, így 17 pontos vendég vezetéssel mentek a csapatok szünetre. 36-53

A szünet után a mérkőzés Kinney kosarával folytatódott, majd kis időn belül Rivers válaszolt rá középtávolijával. Kinney hármasával a hazaiaknak az etap feléig sikerült egy 9-3-as futást csinálniuk, így 11 pontra faragták le a pontkülönbséget, ekkor a vendégcsapat időt kért. (47-58) A következő támadás során Curry talált be a hárompontosról, majd előbb Rivers, aztán Hendlein szerzett kosarat. Rivers újra betalált a tripláról, így az időkérés után egy 2-10-es futást sikerült csinálni.. (49-68) Williams kosara után a negyed végéig még Rivers talált be, így 17 ponttal vezetett a Kaposvár a harmadik etap végén. 51-72

Az utolsó felvonásban a pontszerzést Curry kezdte meg, melyre Brbaklics válaszolt. A hazaiak átálltak zóna védekezésre, de ez Riverst nem állította meg, hogy hatodik tripláját szerezze meg a mérkőzésen.  (53-82)  Révész büntetője után Primorac szerzett kosarat, majd a következő támadás során Miliszavljevics a tripláról talált be, majd egy fault után állhatott a vonalhoz, ahol a két büntetőjével elérte a 100 pontot a Kaposvár, másfél perccel a negyed vége előtt. Williams és Frank szerzett kosarat még a hazaiaktól a mérkőzés végéig, így 34 ponttal nyert a Kaposvár. 67-101

Fotó: Jászberényi KSE Facebook

26 hozzászólás

26
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
12 Comment threads
14 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
19 Comment authors
sanyi93hmjolly jokerBezseKováts Imre Recent comment authors
Bezse
Olvasó

Már az öröm hogy nem volt 5 pontos negyed ? . Nem láttam a meccset , nem tudom volt-e csapatjáték, de kíváncsi lennék : megtörtént-e végre az, hogy Riversre jöjjenek ki a játékok ? A dobott pontszámát látom, de azt nem hogyan érte el ….

KPSVRKK
Olvasó

Amint elkezdett a csapat streetballozni Lazics időt kért és tudatosan játszottak Riversre. Nem kellett annyit szenvednie, hogy helyzetbe hozza magát. Sok még a meló, de látszott a változás. Az egész úgy nézett ki mintha októberben lennénk.

hm
Olvasó

Szerencsére annyiban más, hogy október környékén még kikaptunk a Bajától… ??

KKK72
Olvasó

Mint írtam már az előbb Rivers meg Curry szerintem kevés lesz,hogy meccset nyerjen a CSAPAT. Neked legyen igazad és menjünk feljebb ezzel a felállással !

S.Pippen
Olvasó

Pedig hátradőltem, megnyugodtam, hogy most már sínen vagyunk. Kár, hogy a nyakunk van a sínen… Hát, majdnem nyertünk. Tragédia az egész. A bajnokság második leggyengébb csapata a saját pályánkon már karcolta a negyvenet. Nem sokkal lettünk előrébb, mint a kölykökkel.

De a csúcs, hogy Coleman játszhatott volna. Kérdezzétek már meg professzionális vezetőinktől, köztük a főorvos úrtól, miért is nem lépett pályára. Hisz még melegített is. Hogy milyen tesztet végeztek rajta és milyet kellett volna… Döbbenet…

Miben bízzunk még?

Ironikus
Olvasó

Remélem nem terhességi tesztet…

gulyasszabolcs00
Olvasó

Tulajdonképpen azzal se lőttek volna jobban mellé. ?

jolly joker
Olvasó

Abban bízzunk hogy hamarosan kész a csarnok és minden vezérnek tele lesz a zsebe és elhúznak a picsába!!! Addig ezek nem mennek sehová!!!!!!

Hidegzuhany
Olvasó

Jó ez a Patai gyerkőc de jöhetne egy edző is ? István, Csaba és Zoltán elégedett lehet, nem kell prémiumot adni ezután se ?

KPSVRKK
Olvasó

Gratula a csapatnak. Ha Curry és Rivers mellé meg feljönnek a többiek is, rendben leszünk.
Sok az eladott labda, rengeteg dobást engedtünk és sok volt a buta fault( Borisz a végén, miért???)
Lazics jól meccsel, minden időkérése rendben volt és szokatlan, de utána jobbak is lettünk.
Új csapat épül, remélem meg időben!

Williams 22/6 kicsit jobb, mint a körmendi 0! De Primorac nekem Lalics 2. Ugyanaz a lusta, alibiző benyomás. Persze még új…

Kitartást berényi kollégák!
Hajrá KKK!

Trotters
Olvasó

Buta fault?Mi történt faul után????Valaki padrol belépet a játékba ???Buta fault ???Gondolkoz!!!!

KPSVRKK
Olvasó

Meccs végén 35 ponttal vezetünk a saját térfelén pattogtató labdát felhozó Kinneyt rángatni és büntetőt dobatni vele szerinted hasznos? Mi értelme? Tök sportszerűtlen volt.
Nem értem mit írsz a padról..

Trotters
Olvasó

Készakarva csinálta a fault hogy a fijatalok tugyonak jácani.Most kapocsolsz ????Letelt volna a idö.

KPSVRKK
Olvasó

Nagyon erőltetett…
De nem baj, te így gondolod.
Szerintem a fiatalok perceket kapjanak és ne fault árán másodperceket.

Kováts Imre
Olvasó

Pontosan két évvel ezelőtt kikaptunk Jászberényben, Igaz akkor a Jászberény kispadján Lazics ült, most a mi csapatunkat vezette. Győztünk, ilyen egyszerű!? Nem hiszem, hogy új csapat épül, ugyanazok a játékosok. Legfeljebb a szerepkörök, a motiváció változhat. Zárójelben jegyzem meg, a – stat szerinti – 12 eladott labda még elfogadható.Kár, hogy a negyven pontos meccsen a fiatalok nem kaptak több lehetőséget. Remélem, ez változni fog. Az én szememben ez lesz Lazics hosszabb távra való itt maradásának a jelzése.

hopehely
Olvasó

Patai Benjamin miután szétbarmolta a Körmendi U23-at, szét fogja zülleszteni a Berényt, irány a B-csoport!
AMBÍCIÓZUS KÓKLER!

jb17
Olvasó

Ennél jobban már hova lehetne minket szétzülleszteni?
Eddig is ugyanez volt, csak most lett megint egy arc is akire rálehet fogni,hogy az ő hibája.

Tudodki
Olvasó

Fiatal edző szép öltönyben itt van, pipa.

Légiósok megérkeztek, tele bizonyítási vággyal(természetesen kell még idő az összeszokáshoz), pipa.

Hőgye Pisti háza épül(medencével), és hasonló stabil alapokkal rendelkezik mint az általa vezényelt utánpótlás, pipa.

Van még egy légiósunk (de nem tudjuk mi van vele), pipa.

De, hogy lesz ebből stabil bent maradás? Azt a fene sem tudja…

Gulyás(háttérben megmaradok csendben)Csaba, papír elnökünk Csiki(orvosnak kuka vagyok,de legalább pénzéhes) Zoltán, és fontoskodó kosárlabdához nem értő H.P (sanyi93,hidegzuhany,vagy ki tudja még milyen néven van jelen) biztosan látják azt,amit mi nem.

Csak hinni kell és minden jobb lesz!

Hajrá…

Rubik75
Olvasó

Gratulálok a győzelemhez.A további fordulók eldöntik,hogy jobbak lettünk vagy a Jászberény gyenge ennyire.Szerintem az első,Nikola összekapta őket.Rives és Curry is újra jó dobó formát mutatott.

KKK72
Olvasó

Gratulálok a győzelemhez én is de félek, hogy a többi csapat ellen Rivers és Curry nem lesz elég ha győzni akar a csapat.

hápháp
Olvasó

Köszönjük Malicknak, hogy pár jászberényi nevelésű fiatalnak játéklehetőséget adott.??

MagyarFerenc
Vendég
MagyarFerenc

Bravó Nikola!!

gulyasszabolcs00
Olvasó

Majdnem meglett az első, Sanyi! Számoljátok újra, hátha…?

Gratula, Nikola!

sanyi93
Olvasó

Nagy drukker vagy Szabi, en ezert szeretlek. Mindig tudod, mikor kinek kell drukkolni 😉

jb17
Olvasó

Az a 4 légiós igazolás azért volt, hogy ne 50 pontokkal kapjunk ki csak 34-el? Oké, hogy Coleman nem játszott meg Primorac is csak este érkezett,de ez így nem túl bíztató. Bár ilyen vezetők mellett bizakodni lehet hülyeség..?

magyarkosarlabda
Olvasó

Mintha Knicks szurkoló lennék ?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés