
:
:
Boris Barac jövőre is a Falco játékosa lesz – írja a sárga-feketék honlapja.
A tavaly, szezon közben érkezett horvát játékos a 2021/2022-es bajnokságban is Falco mezében lép pályára. Boris Barac decemberben érkezett a csapathoz.
A magas poszton bevethető légiós a tavalyi szezonban 34 mérkőzésen lépett pályára ezalatt 10,4 pontot, 4,6 lepattanót és 1,5 gólpasszt átlagolt. A kupa- és bajnoki döntőn is a csapat erőssége volt.
Barac személyében egy fizikailag és mentálisan is erős játékost sikerült megtartanunk. Mindkét palánk alatt passzol a csapat szisztémájába és mindkét döntőn megmutatta, hogy igazi csapatjátékos. Nagyon örülök, hogy sikerült maradásra bírnunk
– nyilatkozta a Falco vezetőedzője, Milos Konakov.

Na ebben reménykedtem magam is hogy Baracnak kinálunk továbbra is szerződést….na akkor még tovább délszlávokat a csapatba ha kérhetném….ott a Szolnokiak példája…mindenkor és mindehol beleadnak apait anyait az aktuális csapataikban!
Jó hír. A két légiós, akit megtartottam volna, közülük az egyik marad. Az első igazán jó hír a csapattól a következő szezonra.
A döntő után volt egy páros interjú Boris-szal és Evannel. Akkor Evan azt mondta, azt csinálja, amit Boris 😉
Fantasztikus hír. Ha ő nincs akkor bukjuk a döntő 4. mérkőzését és az egész bajnokságot. Ez főleg úgy érdekes, hogy eredetileg egy 15 perces cserének hoztuk Evan mellé. Kíváló játékos. Ha pedig még a triplái is ülnének akkor az életben nem tudtuk volna megtartani. Szóval Konakov mester első igazolása Barac. Sok sikert mindkettejüknek??
Volt egyszer egy Delas..
Extra védő, 3-5-ig bárkit megfog lábon, remekül lát a pályán, a távoli dobásokban lehetne hatékonyabb, de gyanítom ha abban is jól teljesítene akkor soha nem került volna a magyar bajnokságba.
Ilyen sokoldalú játékosra nagy szükség lesz jövőre is.
hasznos, brusztolós játékos, nagyon örülök neki hogy maradt!
5. légiósnak kiváló, Magyaroktól függ hogy az 1-4. légiósok milyen polcról jönnek.
JObban örülnék ha legalább vagy Beni vagy Szili maradna, meglátjuk
Ez egy jó fogás, de tudtommal Beni, Szili is elmegy, szóval klasszis légiósokra lesz szükség
Relatív ez a kifejezés, ki a klasszis légiós:
Pro – kontra: Kyan Anderson , szegedi légiósok.
Fizetés?Statisztika?
Sosem mérvadó.
Sőt. Néha komolyabb bajnokságból hozol légióst, még le is szarja az NB1et.
Reddic Franciaországból sérülten idehoztuk első évben felépiti magát, második év kiugró BL számok, beleszart magyar bajnokság.
Lehet van pénz, de ezt jól belőni marha nehéz…Max a délszlávok nem lutrik, ahogy a Szolnok példája is mutatja.
Teljesen igazad van, én mondjuk egy Badzim-nak igen örülnék, és egy Govens szintű játékosnak kicsit jobb D-vel.
Highlights alapján a délszláv is lutri…, Potocnik a gyerekkoráig visszamenőleg leinformálja, több csatornán keresztül
Tavaly ilyenkor pedig mindenki úgy tudta, hogy Szili az Albába megy…
Ő mindig oda megy, ahol a legmaga$$abb a $zint
Tudjuk, tudjuk. Buzibenke, szegényolaj, szétvertekminket nincspénz…
A piszkos melót viszi ha kell, szerintem nagy fogás a Falcotól az Ő megtartása.
BARA BARA BARA BERE BERE BERE
Barac marad a Karaván halad!!!??????
Szuper hír! Ennek nagyon örülök! A védekezés alappillére volt Kellerrel együtt.
Eddig amit kívántam az oldalon, mindegyik teljesült 😀
Ha Okorn szisztémát követ Konakov, akkor nagyon jó fogás, nekem a tavalyi légiós garnitúrából a legszimpatikusabb,szerethetőbb játékos. Nagyon jó elöl-hátul, és ha kell, előrelép támadásban is, de inkább csapatjátékos. Mindenhol kell egy ilyen zongoracipelő spíler.
Ezért jobb délszlávokat szerződtetni, sokkal lojálisabbak,nem annyira vándormadarak mint az amcsik. Plusz nagyon olvassa ezt a játékot, ami a statisztika nem mindig tükröz vissza, de mi megtapasztalhattuk már 🙂
Thank you, Boris! ??