Bajnokság
Megtartotta hátvédjét a Kaposvár
Puska Zoltán: Krnjajski Boris megtartása nagy fegyvertény.

:
:
Krnjajski Boris a következő szezonban is Kaposváron pattogtat – jelentette be a somogyiak hivatalos honlapja.
Mint írják, a korábbi magyar utánpótlás válogatott hátvéd még 2019-ben érkezett a klubhoz és már első szezonjában is átlagban 19.7 percet töltött a pályán, miközben 4.5 pontos átlagot produkált. Az idei évadban alapemberévé vált és az egész élvonal egyik legjobb U23-as szabály alá tartozó játékosa lett.
Az alapszakaszban mind a 26 mérkőzésen kezdőként lépett pályára és átlagban 29.1 percet játszott: ezalatt kereken 7 pontot, 3.5 lepattanót és 2.4 gólpasszt átlagolt. A play-out alatt még nagyobb szerep hárult rá és ezzel kiválóan élt is: átlagban 31.6 percet játszva 10 pontos, 4.2 lepattanós és 5.4 gólpasszos átlagot mutatott fel.
A 23. születésnapját októberben betöltő Boris az elkövetkezendő idényben már nem számít U23-as játékosnak, de a klub határozott célja, hogy a folytatásban is egyre nagyobb szerepet kapjon és hosszútávon is meghatározó játékosa, vezéregyénisége, egyik alappillére legyen a Kaposvári KK-nak.
– Krnjajski Boris megtartása nagy fegyvertény, hiszen a két évvel ezelőtt megkötött szerződésben szereplő, további foglakoztatási opció érvényesítéséhez mindkét fél szándéka szükséges volt – nyilatkozta a delfinek-hu-nak Puska Zoltán, a Kaposvári Kosárlabda Klub ügyvezetője. – Örülök, hogy Boris más ajánlatai ellenére is minket választott, és minden szempontból biztosítottnak látja nálunk a jövőjét.
Fotó: delfinek.hu

Ez egy valóban jó hír!! Végre sikerült megtartani egy fiatal feltörekvő, remek játékost! De mi lesz a többiekkel…? HAJRÁ KAPOSVÁR!!!
LeBron ? Baki ? Voja ? Rivers ? Juhos ? Allen ? Raivio ? Halimic ?
Drazsan Petrovicsot szerettük volna… De helyette Kobe jön. Ja, ő se, bocs… 🙁
Bocsánat, helyesen: Drazen.
Elvesztették a sporttársak a humorérzéküket , sajnálom.
Bravó Borisz, csak így tovább!
Örülök, hogy maradsz Borisz!
Mindig legyél egyre jobb, ahogy eddig láttuk!
És a hazai pálya ne nyomjon, inkább szabadítson fel.
Nem csalódtam benned Boris! Örülök, hogy minket választottál. Sok sikert jövőre!